Édes pillanatok a Csokifesztiválon
Látványos, érdekes programokkal folytatódott az Európai karácsony Adventi Csokoládé Fesztivál második napja. December első napján, szombaton délelőtt fél tízkor felvonulásra gyülekeztek a résztvevő nemzetek képviselői a Kőrösi kultúrközpont aulájában.
Az Európai Karácsony olyan nemzetközi diáktalálkozó, amit több mint 20 éve mindig más országban tartanak meg. 2012-ben, 21. alkalommal a magyarországi Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola kapta meg a szervezés lehetőségét. A rendezvény fő célja, hogy a különböző európai országokból érkező diákok és tanárok találkozzanak egymással, és együtt ünnepeljék a karácsonyi tradíciók gazdag változatosságát, amely megmutatkozik az ételekben, a népviseletekben, a karácsonyi mondákban és a zenében. A rendezvény lehetőséget biztosít diákok és tanárok számára, hogy hálózatokat építsenek ki egymás között, melyek a jövőben lehetővé teszik a csereprogramokat, és más európai programokban való közös részvétel megtervezését.
A rendezvényt Csomós Miklós főpolgármester-helyettes nyitotta meg november 29-én. (fotó: Majtényi Mihály, budapest.hu)
Szerkesztőségünk a nyitónap forgataga után, szombaton látogatott el a nemzetközi diáktalálkozóra. A nap egy színes, látványos felvonulással kezdődött. A tizennégy ország (Ausztria, Bulgária, Horvátország,
Cseh Köztársaság, Franciaország, Magyarország, Írország, Lettország, Luxemburg, Szlovénia, Svédország, Portugália) a nemzeti lobogókkal, dalolva, muzsikaszóval, itt-ott karácsonyi aprósüteményeket osztogatva sétáltak Budapest legszebb „főutcáján”. Kinek-kinek vérmérséklete kapcsán volt hűvös vagy éppenséggel hideg az egyébként szélmentes és napos délelőtt. E szerint egyesek a nemzeti viseletre öltött dzsekiben, kabátban, mások ingujjban vonultak végig a Kőrösi Csoma sétányon, majd álltak meg néhány percre a polgármesteri hivatal előtt, ahol Kovács Róbert polgármester köszöntötte a résztvevőket a főváros „legszínesebb” kerületében. Szólt arról, hogy az egykori mészkőbányák kövei még Bécs épületeiben is megtalálhatók. A kerület sokszínűségét most sok-sok árnyalattal gazdagítja ez a diáktalálkozó mind szellemiségével, mind karácsonyi hagyományaival, ünnepi gasztronómiájával. Mindezek gazdagítani fogják Kőbánya egyébként is nagyon sokoldalú hagyományait.
A felvonulás tovább folytatódott, a Szent László templom lépcsőjén közös fotó készült, majd mindenki visszatért a Kőrösi aulájában és folyosóin felállított pavilonokba. A 10kerkult.hu látogatása idején kezdődött a Gombóc Artúr játszóháza című gyerekprogram, ahol a gyerekek – némi szülői segítséggel – maguk készíthettek csokoládét és tervezhettek csokipapírt. Akik pedig nem nézték meg a felvonulást, a pavilonok változatos karácsonyi díszítésében gyönyörködhettek, végigkóstolhatták az egyes nemzetek édes finomságait, no meg az egyéb karácsonyi finomságait, de ha úgy döntöttek, vásárolhattak a földszinti nagyteremben berendezett adventi vásáron is. A hasonló programok – nyalóka készítés, csokis golyó és szaloncukor készítés – a délutáni órákban folytatódtak, majd az esti sztárprodukció Horgas Eszter fuvolaművész Carmen show című produkciójával ért véget.
Írásunkhoz képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
Kőbánya
Zalabai Gábor-díj a kőbányai Stroke Betegszervezetnek
2024.05.06. | Oszvald György
A Főpolgármesteri Hivatalban ünnepélyesen átadták a Közgyűlés által adományozott Zalabai Gábor-díjat a kőbányai Érbetegek Rehabilitációja Alapítvány Stroke Betegszervezete részére. Esélyegyenlőség Napja alkalmából odaítélt elismerést Kőbánya polgármestere, D. Kovács Róbert kezdeményezte. A kőbányai elismerés mellett másik két díjat is átadtak a...
Művelődés
Az idő szárnyai
2024.05.15. | Oszvald György
A ráckevei Árpád Múzeumhoz tartozó Keve Galériában rendezték meg a Kőbányai Képző és Iparművészek Egyesülete csoportos kiállítását Az idő szárnyai címmel április 26-án. A Keve Galéria a XV. század végén...
Budapest
Kik most a legnépszerűbb Aviva oktatók Budapesten?
2024.04.15. | szerk
Az Aviva torna visszaadja a nőknek a testi és lelki egyensúlyát. Szakképzett Aviva oktatók közel 30 éve segítik a hölgyeket hazánkban, hogy nőiességükben ki tudjanak bontakozni. Kik a legjobbak Budapesten?...
Magyarország
Így ismerhetjük ki a mosogatógépünk működését
2024.03.14. | Oszvald György
A modern háztartások és a kereskedelmi konyhák elengedhetetlen eszközei közé tartoznak a konyhai mosogatógépek. Rengeteg időt, energiát és vizet takarítanak meg, miközben hatékonyan tisztítják és fertőtlenítik az edényeket és evőeszközöket....
Suli
Huszáros foglalkozás a Mászóka óvodában
2024.03.24. | Oszvald György
Igen, valóban egy teljes díszbe öltözött huszár látogatta meg a Kőbányai Mászóka Óvoda gyerekeit. Igaz, nem véletlenül. Bobory Gyula, az óvoda igazgatóhelyettese ötletét, miszerint a március 15-ei ünnepet kicsit más...
Sport
Milyen pilates gépek közül választhatsz? - Átfogó útmutató kezdőknek
2024.04.19. | szerk
Legyen szó a reformerről, a Cadillacről vagy a székről, minden pilates-készülék egyedi funkciókat és előnyöket kínál. Ezek nemcsak az edzési élményt fokozzák, hanem egy sor jótékony egészségügyi hatással is bírnak,...
Vélemény
-
Amikor az igazság szembe jön
Nagy ritkán, de előfordul, hogy olyan információval találkozom, ami nagyon ritkán jut el még a legvehemensebb hírvadászokhoz is. Hát, most ez megtörtén, s bár nem tartoma magam hírfalónak, azért igyekszem figyelemmel kísérni a politikai "csemegéket". A napokban is ez történt, így leletem rá az ellenszel.hu oldalon közölt videóra. A cím veretes és sokatmondó. A véleményalkotást az olvasókra bízom - pro és kontra. A január első hetében megjelent hír IDE kattintva tekinthető meg, tartalmazva az Orbán Viktor az Európai Parlament nyilvánossága előtt kiosztó felszólalást.