Vers kezekre jelezve
Ez évben két költészet napi rendezvényről is tudósíthatjuk olvasóinkat. Kőbányán, a már hagyományosnak nevezhető Költészet parkjában a Kőrösi kulturális központ gárdája biztosított látványos és színes programot, míg a József Attila Színházban egy ifjú vándorlásaiba ágyazta a verseket Szabó Zoltán Attila író, költő, a Nyugat Plusz folyóirat főszerkesztője.
A Költészet napján, József Attila születésnapján, április 11-én a Költészet parkjában már délelőtt 10 órakor megtelt a KÖSZI előtti tér, s teljes volt a létszám az emeleti alkalmi tanteremben is, ahol Varró Dániel tartott rendhagyó irodalomórát az arra önként vállalkozóknak. Sorra érkeztek a térre az iskolák „küldöttei” – Joós Tamás, a Kőrösi kulturális központ igazgatója ezer fő feletti létszámot közölt. Ám ettől jóval többen voltak kíváncsiak a rendezvényre, s nem utolsó sorban a fő attrakcióra, a jelbeszéddel elszavalt József Attila Hull a levél a fáról című versére.
Vers a kezeken
Mintegy negyed órával a vége előtt néztünk be Varró Dani órájára. A diákok az utolsó feladattal birkóztak: a nevüket tartalmazó strófát kellett írniuk. Ez többeknek sikerült, néhányan passzolták a feladatot. Két nyolcadikos leányzót faggattunk a miértről.
Varró Dániel nyilatkozik Joós Tamásnak, mások mellett a rendhagyó irodalom óráról is
– Sok verset olvasok ugyan, szeretem is, de nem érzem, hogy tudnék bármit is írni ebben a műfajban. Nincs hozzá ihlet. Egyszerűen, nem nekem találták ki az versírást, s ha már írok, akkor inkább prózát. Az jobban tetszik – válaszolta egyikük. A másik lány azt mondta, ilyen gyorsan nem tudott ráhangolódni a versírásra, nemigen jutottak eszébe a rímek. Bár mutatott egy kétsorosat, úgy döntött, inkább nem olvassa fel. A teljesség kedvéért álljon itt egy – Varró szerint is – jól sikerült versike!
„Gábor volnék, nem egy zseni/ Osztálytársam Horváth Dzseni/ Szeretek rajzolni/ Röplabdázni, focizni.”
Az óra végén – kiszabadulván az autogramot és dedikálást kérő lányok gyűrűjéből – természetesen Varró Danit kérdeztük. Valahol azt írták egy-két éve, hogy most már inkább Varró Dánielt kell mondani, hiszen „kinőtt” a gyerekkorból.
– Akkor, inkább Dániel? Mikor érezte, hogy már felnőtt?
– Hát, ez valóban érdekes! Nagyon sokáig nem egészen éreztem a felnőttséget, s talán erre okot is adtam. A verseimre is sokan mondták, hogy gyerekesek, a posztinfantilizmus előfutárának neveztek. De amióta apuka lettem, főleg, hogy már két kisfiam van, jobban érzem a felnőttség „terhét”. Muszáj felnőttként viselkednem, de azt hiszem, maradt még bennem gyerekség, a mai napig gyerekverseket is írok. Próbálom ezt a vonást megőrizni magamban.
– Néhányan azt mondták, a versírásra nem éreznek késztetést. Mi kell ahhoz, hogy valaki erre adja fejét? Tényleg az ihlet a döntő?
– Nekem ez azért fura, mert fordított tapasztalatom van. Többen írnak, vagy szeretnének írni, mint akik olvasnak; főleg a kamaszok között. Nálam egyrészt kizárásos alapon maradt a versírás, máshoz nem értettem.
Fél tizenegykor befejeződött a kőbányai óvodák, iskolák műsora, éppen Kabdebó Mátyás énekének utolsó ütemeire értünk le az irodalom óráról. Megkezdődött a jelezés gyakorlása, Weisz Fanni siketnéma modell és Takács Erika jeltolmács több alkalommal is elismételték hanggal, jellel, sőt Sebő Ferencék jóvoltából dalolva is a verset. Kis idővel 11 óra 11 perc előtt az M1 televízió élő adásban kapcsolta a helyszínt, interjúvolva Weisz Fannit és Varró Dánielt.
Percre pontosan a jelzett időben – bár mindenki tudta, mi következik – hirtelen döbbenetes erejű csend szállt a térre: mintegy ezeregyszáz gyerek ,,szavalta" kezeikkel József Attila versét. A jeles és hangos taps elementáris erővel tört ki a vers végén.
A pillanat varászát megőrizve következett Sebő Ferenc együttesének koncertje. Amíg az éppen az egyik rádiónak telefoninterjút adó Joós Tamásra vártunk, körbenéztünk a parkban: megtelt az idézetek fala, „füstöltek” a versírógépek, rímekre vadásztak – másokkal együtt – a Váci Siketek Általános Iskolája tanulói, gyorsan fogyott a kugler is.
Fél szemmel azért Joóst figyeltük, s azonnal lecsaptunk, mihelyt elrakta a telefont.
– A puding próbája, ha megeszik. Ez megtörtént, ízlett-e önnek? Értékelje néhány mondattal a délelőttöt, hiszen mást lát „belülről”, akármennyire sikeres is a rendezvény – kértük.
– Igen, finom volt a puding, s másnak is ízlett, úgy hiszem, látván az aktivitást. Persze, volt időnk felkészülni, s mint korábban el is hangzott, a jelentkező iskolák mindegyikébe elmentünk, s Erikával egy rendhagyó irodalomórát tartottunk. Nemcsak, hogy gyakorolták a gyerekek a jelezést, de úgy láttam, meg is tanulták kívülről a verset, így szinte csak ismételni kellett. Készítettünk egy oktató videót, feltettük a megosztóra, s ez is hatással lehetett a tanulásra. Nagy örömünkre Weisz Fanni is azonnal, igent mondott a felkérésre, az ötlet mellé állt, sőt, a Fekete István iskolába el is jött velünk.
Vers kezekre jelezve
Nem tagadjuk, elfogultan jegyezzük meg, nagy öröm és elismerés lehetne, ha jövőre a kőbányai esemény lehetne a Költészet napja hivatalos megnyitója … (OGY)
A tudósításhoz két galéria is btartozik. A 10kerkult.hu képeit ITT , Kovács Gyula olvasónk fotóit pedig ITT tekinthetik meg (hamarosan)
Vers a lelkekben
Szerkesztőségünk nem csak a kőbányai költészet napi rendezvényen járt. In memoriam József Attila címmel a József Attila Színház is megemlékezett a jeles napról, mégpedig egy igazán különleges előadás keretében.
A darabot Szabó Zoltán Attila író, költő, a Nyugat Plusz folyóirat főszerkesztője állította össze. A történet alapja, hogy egy, a fiát – aki „véletlenül” szintén Attilának hívnak – féltő házaspár szemszögéből ismerhette meg a közönség a költőt. A mai Attila egy világjáró férfi, akinek mellesleg kedvenc költője a másik Attila. És, hogy ebbe hogyan kerültek bele a versek? A múlt- és emlékidéző házastársi csacsogás egy-egy végszava valamelyik ismert vagy kevésbé ismert József Attila-vers volt.
A házaspárt Kocsis Judit és Ujréti László (képünk - fotó: József Attila Színház) játszotta, a betoppanó vendéget, a szintén a mai Attilát szavakban körberajongó Áron bácsit – laza utalással József Attila édesapjára, József Áronra – pedig Láng József alakította. A színház igazgatója, Nemcsák Károly mellett Fehér Anna, Rékasi Károly, Létay Dóra, Pataki Szilvia, Katona János és Zöld Csaba elevenítette fel a nagy költő-géniusz remekműveit.
Az előadás kifejezetten a mai fiataloknak szólt – a nézőteret szinte teljesen meg is töltötték a XIII. kerületből és más budapesti iskolákból verbuválódott ifjú diákok. A darab nem csak a múlt és a jelen párhuzamba állítása, hanem a nyelvezete miatt is különleges volt: minden olyan szó bele volt szőve, amiket a tinédzserek naponta használnak, mint például a mobiltelefon, android, alkalmazás. És az üzenet, József Attila remek költeményeinek megismertetése ezen ment át.
Nem egyszerűen átment! Célba talált! A végén többen is fülig érő szájjal és az elhangzottakat ismételve osontak a kijárat felé… (RF)
Április 14-én, hétfőn a Legendák nyomában című sorozatban szintén József Attiláról lesz szó, míg a színház és az Újnyugat Irodalmi Kör közös irodalmi szalonjának következő részében, május 7-én a prózaíró Ottlik Gézáról szóló zenés irodalmi emlékezésre várják az érdeklődőket.
