,,Mi is emberek vagyunk!"

Meddig lehet bírni a tudatot, hogy bármelyik pillanatban kitehetnek a "lakásból"? Az erdőlakó hajléktalanokat már hónapok, sőt évek óta ezzel fenyegetik. Pedig ők azok, akik nem hagyják el magukat, tisztán élnek, és ha lenne munka, dolgoznának is. Egy-két szervezet minimális támogatásán kívül senki nem foglalkozik velük, törvényt is csak az életben maradás miatt szegnek. A Terebesi erdő hajléktalantanyáján járt a Hvg.hu.

,,Kőbányán kétfajta hajléktalan létezik – mondják az érintettek. Az egyik kétségbeesetten küzd a túlélésért, ha kell, erőszakkal, ha kell, önmaga folyamatos megaláztatásával. Ez a könnyebb út. A másik viszont a társadalom minden megvetése és kirekesztése ellenére megpróbál tisztességesen, tisztaságban, méltósággal élni. A jelenlegi körülmények között, ebben az országban ez pokoli nehéz.

A Terebesi erdő közel 50 lakója az utóbbi utat választotta – van, aki két hónapja, de van, aki már több mint öt éve él az ottani kunyhókban. Bár a kerület központjától távol esik, egyáltalán nem megközelíthetetlen a terület, a 3-as villamosnak még megállója is van ott, közvetlenül az összetákolt „lakópark” bejáratánál. Ez lehet a vesztük, ugyanis azon a szakaszon épp pályafelújítást végeznek, elmondásuk szerint pedig addig maradhatnak az erdőben, amíg véget nem érnek a munkálatok. Hogy utána mi lesz, arról fogalmuk sincs.

Ez a bizonytalanság az, ami az őrületbe kerget mindenkit, mondja Andrea, aki az erdővel szemben álló nappali melegedő előtt vár engem. Hamarosan átkísér az út másik oldalára, ahol a fák mögött meghúzódik az a hosszú, romos, tetővel fedett, de ajtók nélküli épület, ami egy sorház maradványainak tűnik, és ami neki és párjának is otthont ad. Ezen a területen évekkel ezelőtt egy hatalmas autómosó állt, annak romjai közt húzódik meg most az erdőlakók egy része. (...)

Ilyenkor számtalan kérdés vetődik fel az emberben. Akkor miből élnek? Hogyan lehet tisztességesen küzdeni a túlélésért, ha abszolúte semmilyen pénzszerzési lehetőségük nincs? Andrea elmondása szerint a vasazás hozza a legtöbb pénzt, „szerencséjükre” pont olyan helyen élnek, amit az emberek szívesen használnak arra, hogy odahordjanak mindenféle szemetet. „Most már a lomizás sem pálya, kinek hiányzik a százezres nagyságú bírság?” – teszi fel a költői kérdést a nő, majd személyesebb hangvételben folytatja: „Én két éve vagyok hajléktalan, nekem van normális családom, csak nem fogadták be a párom, és ide kellett költöznöm. Megmondom őszintén, én sohase gondoltam volna, hogy valaha kukázni fogok, de nincs mit tenni, rá vagyunk kényszerülve. És ha találunk valami becsomagolt húst, akkor azt igenis megfőzzük, mert ez van”.

Amikor először vízzel kínálnak, kissé vonakodva utasítom vissza, de Andrea megnyugtat, most hozta frissen a közeli tűzcsapból. Persze tudják jól, hogy ez lopásnak számít, de inkább ez, mint a kukázott italmaradékok okozta betegség, vagy a szomjazás. Minden más lenne, ha a téli krízishelyzeten kívül is segítene nekik valamilyen szervezet. „Már annak is örülnénk, ha csak 3-4 havonta kijönne valaki, hozna egy kevés tartós élelmiszert, de nincs ilyen. Egyedül a Vöröskereszt szokott kijárni, ők nagyon segítőkészek, de egyedül ők sem tudják megváltani a világot.” Rajtuk kívül az IKEA támogatja még Istvánékat, az összes ágy, és a viseltes fotelok is az áruház jóvoltából vannak náluk. (...)

Az élethez szükséges tárgyi dolgok mellett azonban legfőképpen egy alapvető szellemi igénye van a Terebesi erdőben meghúzódó hajléktalanoknak: "Azt szeretnénk, ha elfogadnák, hogy mi is emberek vagyunk"."

A Hvg.hu riportja itt olvasható.

(fotó: 10kerkult.hu/OGY; AVM)