Nem vész el, csak átalakul

Bata Mihállyal több alkalommal készítettem már interjút, de mindig maradt egy-egy részlet, ami a végleges változatba nem került be. Most szeretném törleszteni „adósságomat”. Szeretnék érdekes, főleg a képzőművészet területéről vett összefüggéseket bemutatni az olvasóknak!

Mindenek előtt engedjenek meg egy rövid bevezetőt! Bata Mihály közéleti ember, szerteágazó érdeklődési körrel, mely a helyi művészvilág támogatásától a piactartás lélektanán keresztül a kereskedők és iparosok kamarai képviseletéig terjed. Ha úgy vesszük, ez a három tényező alappillére Bata közéletiségének. Ugyanakkor az is igaz, hogy az utóbbi hónapokban egyre kevesebbet látni nyilvános eseményeken. Tekintettel arra, hogy a 10kerkult.hu indulásakor Bata Mihály az egyik nyilatkozó volt, bizonyára nem haszontalan dolog a vele készült interjúval zárni az évet.

    Karácsonyfa mellett ültünk le a barátságos szobában, s ez önmagában is különleges hangulatot varázsolt körénk. Terveimtől eltérően nem a piacos témát kezdtem feszegetni, hanem a falon lógó képek okán képzőművészeti kérdéssel nyitottam. Hitem szerint Bata története titkot lebbent fel néhai Varga T. Hanna „Csibe” festőművész és az egykori Zsolnai majolikákkal borított díszkút között.

Elsőként arra kérem, mondjon néhány tudnivalót a díszkútról!

   Ez egy nagyon szép kis szökőkút volt, a korábbi Pataky Művelődési Központ Bánya utca felőli sarkán állt, szemben az akkor már néhány önkormányzati egységnek otthont adó épülettel. 1980-ban készült a porcelángyárban, az átmérője majdnem két méter volt, körben Zsolnay majolika kerámiával burkolva, s a középpontban álló cső is ugyanebből az anyagból, de zöld színnel volt körbevéve. Történt, hogy egy éjszakai randalírozás után, emlékeim szerint 2005-ben, valakik vandál módon eltörtek több csempét rajta. A további rongálások, esetleges lopások elkerülése végett szakemberek bontották el és a megmaradt elemeket a helytörténeti gyűjteménybe vitték. Sajnos, ettől többet nem tudok róla, viszont van egy, csak kevesek által ismert összefüggés Varga T. Hanna elhunyt festőművész és a kút tervezője között.

Nem tudom pontosan mikor, de még Hanna életében mutatott nekem egy különleges képeslap gyűjteményt. Erről lenne szó?

   Igen, pontosan erről. Hanna úgy döntött, hogy nekem adja egy féltett kincsét. Ez pedig egy porcelánfestő művész, nevezett Zahajszky László, de sokan csak Zaccosnak ismerték, kézzel festett képeslapjait tartalmazta. Az első ilyen képeslapot 1979-ben kapta Csibe, azután évente egy-két jeles alkalommal – húsvét, karácsony, újév, stb. – csöngetett a postás és hozott egy-egy remekbe szabott kis miniatűr festményt, egészen 1996-ig. Ezeken az volt a különlegesség, hogy egy kiscsibe, utalva Hannára, valahol mindig bele volt festve a témába. Kivéve a Zsolnay-kutat ábrázoló, egyben önarcképet is mutató darabot. Számomra akkor derült ki, hogy a kút tervezője és Hanna jó barátságban voltak. Később, visszafelé követve a történetet, az is kiderült, hogy Hanna megfestette ezt a kutat, s a neki küldött válasz képeslapon éppen az a pillanat látható, ahogy művét a falra akasztja Zaccos.

   Van még egy érdekes emlékem a kútról. Egykori munkahelyemen, még 1988-ban, az íróasztalomon állt a kút kicsinyített mása, ami szintén Zsolnai kerámiából készült. Sajnálatos módon, egy költözés után a makett eltűnt, talán meg van valahol…

Van-e arról bármilyen híre, hogy mi van, mi lesz a kúttal?

   Amit tudok, az elég régi. Az önkormányzat azt tervezte, hogy helyreállítják a burkoló csempéket, s a kutat egy jobban védett, frekventált területen újra beüzemelik. De ez, mint mondtam, régi, több éves információ, s azóta nem hallottam felőle. Még egy dolog, ha megengedi! Azért is örültem Hannácska hagyatékának, mert ha valaki elolvassa a hátoldalon írtakat, egy valóságos korrajz tárul eléje. Remélem, egyszer lesz időm valamilyen formában közkinccsé tenni!

Az interjú időpontjának egyeztetésekor jeleztem, hogy szeretnék majd közéletiségének másik területeiről is kérdezni. Aktuálisan arról, hogy az utolsó, ön által rendezett piaci nap december 31-én lesz. Ez afféle búcsúnak is tekinthető utolsó szombat. De a „vég” magával hoz egy másik kérdést is. Amióta a Salgótarjáni úton lévő terület üzemeltetésére az önkormányzat pályázatot írt ki, függetlenül attól, hogy ez elsőre nem hozott eredményt, úgy tűnt el a kerületi közéletből, mintha ollóval vágták volna ki. Kérdem ezt annál is inkább, mert a piac sorsáról egy olvasónk is érdeklődött. Mi történt? Mi van a Kofa piaccal?

   Sajnos, így, mint Kofa piac és egyben Bata Misi üzemeltetésében működő heti piac, megszűnik december 31-én. Január elsejétől új üzemeltető lesz a területen. Ugyanis, a sikertelen pályázat után kiírták a másodikat, itt már végeredmény született. Egy külső, nem kerületi betéti társaság nyerte el a jogot, fél millió forintot ígért havonta a bérletért. Ezzel én nem tudtam versenyezni, mert csak 240 ezer forintot ajánlottam. Az ember nem örül ennek, mert mintha a saját gyermekét, akit tizenegy évig dédelgetett, veszítette volna el. Pontosabban, tizenkettő, mert egy év csak az engedélyek beszerzésével és a szükséges feltételek megépítésével ment el. Itt szeretném megjegyezni, hogy mindez még 1999-ben volt, és 2000 szeptember 2-án nyitottunk. A helyszínek ismertek, az Örs vezér teréről és a Mázsa téri piacról velem tartó árusokkal, őstermelőkkel négy és fél évet a Kolozsvári út – Bánya utca sarkán töltöttünk, majd az ottani építkezések miatt a már korábban piacnyitásra felajánlott területre, a Salgótarjáni útra költöztünk.

Az akkori eset abban különbözik a jelenlegitől, hogy ott a folytatásról szólt a történet, most pedig a megszűnésről beszélünk. Nem gondolt arra, hogy új helyszínen folytassa? Hogy tovább vigye a hagyományt, a nevet?

   Egyelőre nem. És nem is tudom, hogy rövidebb-hosszabb idő után gondolok-e újra a nyitásra. Őszintén mondom, nincs hozzá erőm. Úgy összeszedni megint az árusokat, főleg őstermelőket, akik már nemegyszer jöttek velem, már a Salgótarjáni útra költözéskor sem volt egyszerű. Mondok egy példát. A mostani helyszínen nagy segítséget kaptam Rudi bácsitól (Bánáti Rudolf, korábbi önkormányzati képviselő – a szerk.), aki ismerte az éppen akkor épülő lakótelep műszaki vezetőjét, s rajta keresztül gyorsan és szakszerűen lehetett vizet és áramot biztosítani. Egy bármilyen új helyen elsődleges szempont lenne ez a tényező. És itt van a közlekedés, egyben a megközelíthetőség kérdése is. A forgalmas kereszteződéseket, a metrókijáratokat a multik uralják, s a kispénzű, főleg nyugdíjas vásárlóknak nehéz jó feltételű helyet találni.

Azért nem állhatom meg, hogy ne kérdezzek rá a Salgótarjáni úti piac területével összefüggő visszásságokra. Ezek az önkormányzat és egy korábbi önkormányzati képviselő érdekeltsége, érdekei között jöttek elő, ahol ön valójában egy elég drága bérleti díjat fizető vállalkozó, s aki feltételezhetően érdekeket sért jelenlétével. Sőt, vegyük ehhez hozzá a politikai szerepvállalását is, ami, ugye nem narancssárga színű volt a választások előtt. Nem gondolja, hogy ezek együttes hatása, eredménye lehet, hogy most fogást talált a többségi hatalom Bata Mihályon? Egészen pontosan olyan körülményeket teremtettek tiszta jogi eszközök segítségével, amelyekkel nem tud versenyezni, s kénytelen feladni?

  Ez egy bonyolult dolog. Nagyon remélem, hogy a pályázat kiírása nem személy szerint Bata Mihály ellen szóló „retorzió” volt. Igazság szerint, egy villamospálya melletti közút és egy másik közút közé ékelődött, nem közművesített néhány száz négyzetméteres területnek nemigen van értéke, bármilyen fejlesztést is nézünk. Talán parkolónak volt használható korábban. Akkor lett kézzel fogható értéke, amikor odaköltöztünk, megtörtént az áram odavezetése, és utána pedig a hely bejáratódott, ismertté vált. Megszokták az emberek, megszokták az árusok, dolgoztak a piaci mechanizmusok és sikerrel működtünk mind a kispesti, mind a Bosnyák piac „árnyékában”. Másfelől meg ebbe a helyzetbe mindenki azt magyaráz bele, amit akar. De bárki bármit is mond, ezen a környéken (MÁV-telep, a honvédségi lakótelep, még a Pongrác utat is ide lehet venni, sőt, egészen a Százados útig el lehet menni) nemigen volt annak előtte olyan szolgáltatás, ahol egy helyen majd’ mindent meg lehetett venni a hétvégére. Mi ezt megteremtettük, s arra is büszke vagyok, hogy éveken át munkalehetőséget, ha úgy jobban tetszik, megélhetést biztosítottam sok-sok kofának.

Van-e információja arról, hogy a jelenlegi árusok maradnak-e, mondván nekik a törzsvásárlók mellett a bevétel is fontos, és e szempontból mindegy, ki a gazda?

   Persze, hogy van. Már hosszabb ideje beszéltünk róla, vitatkoztunk, mi lesz, ha nem én nyerek a pályázaton. Most a szememre vetették, miért nem ajánlottam én is többet, nekem szívesebben fizették volna ki a várható bérleti díj növekedést, mint egy idegennek. De elmagyaráztam, hogy azért nem ígértem többet, mert ez a helypénz jelentős növekedésével járna. Márpedig, ha sem a vásárlók száma, sem azok pénztárcája nem gyarapodik, akkor az emelésnek mindannyian megisszuk a levét. Valójában évek óta azonos pénzt fizetnek az árusok, sőt, még azt is megtettem, hogy – mivel javarészt őstermelőkről van szó – a szezonális árusok kimaradását emelés nélkül oldottam meg. Ez főleg a téli hónapokat jelentette. Pedig nekem a fix havi bérleti díjat ki kellett fizetnem! Ezen túlmenően nem tudom, ki marad majd, ki megy el. Már felfestették az új helyeket, folyamatban van a szerződéskötés január 1-je utánra.

Van még egy téma, a kamarai elnöki szerep. Tény, hogy az elmúlt időszak nem kedvezett a vállalkozásoknak sem a termelő, sem a szolgáltató ágazatban. Mindez jelentősen befolyásolja egy kerületi kamarai elnök mozgásterét. Itt jellemző a közéletiségtől való távolodás?

   Azt kell tudni, hogy a harmadik ciklust töltöm, jövő tavasszal választások lesznek. Idén elfogadta a Parlament az új, kötelező regisztrációs törvényt. Ennek díját, évi öt ezer forintot levonhatják az önkéntes kamarai tagsági díjukból. A december 20-ai küldöttgyűlésünkön elfogadtuk, hogy nem emeljük a kamarai díjakat, mert inkább az a cél, hogy minél többen válasszák az önkéntes tagságot is! Tehát jövőre új szelek fújdogálnak majd, s nem leszek meglepve, ha azt mondják, köszönjük, Bata Misi, a jövőt nem veled képzeljük el. Tudom, hogy ez is egy lehetőség e pillanatban, s nem tény. Annak ellenére, hogy a BKIK-nál a négyes osztályban, ami a kiskereskedelem és a vendéglátás, vezetőségi tag vagyok és tagja vagyok az Etikai bizottságnak is. Kerületi kamarai elnöki működésem alatt elég sok olyan dolgot véghezvittem, ami egyedülálló kerületi szinten, de az angol testvérvárosi karácsonyi vásár megszervezése ezeken messze túlmutat. Itt is megjegyzem, hogy további támogatás híján lehetetlen volt kitapasztalni a britek karácsonyi vásárlási szokásait, ajándékázási igényeiket! Az majdnem csoda, hogy 42 árushelyet tartottunk fenn két hétig, a kiszállított árumennyiség pedig két kamiont töltött meg. 

Elérkezett arra a pontra, amikor az örökmozgó Bata Mihály mozgástere beszűkült, s jelenleg egy iskolai büfében helyhez és időhöz kötött munkát végez. Hogy éli meg ezt a változást?

   Igazság szerint örültem a lehetőségnek. Az ATV terjeszkedés okán a volt munkahelyi büfém megszűnt, újabb nyitására, akár egyfajta kárpótlásként is értelmezhetnénk, még ajánlatot sem kaptam. Szinte a nulláról kell újra kezdenem mindent. De ennek az iskolai létnek is meg van a varázsa.

Választott nevet vagy csak sima iskolai büfé?

    Hát persze, hogy volt névadás. Misi Mackó Büfé. Ez a neve. A gyerekek szeretik. Igyekszem eleget tenni az igényeiknek, figyelembe véve az egyes élelmiszerekre érvényes előírásokat, korlátokat is.

Mondhatjuk, hogy Bata Mihály nem vész el, csak átalakul?

   Igen. Átalakul és keresi a lehetőségeket a megélhetéséhez. Tudomásul vettem, hogy most így, ebből kell megélnem, igyekszem az igényeimet, amik eddig sem a csillagokat ostromolták, a jelenlegi helyzethez igazítani. Nem szégyellem ezt a helyzetet, hiszen van egy öröklött szemléletem, a munka elismerése, amit a szülői házból hoztam. És még egy dolog van, amiről nehéz beszélni, de elmondom, mert ez is hozzám tartozik. Sok-sok éven át, amikor csak tehettem, kérés nélkül adtam, segítettem, ahol tudtam. Talán lesz valaki, akinek eszébe jut, mostanság rám férne a segítség.

fotó: 10kerkult.hu/OGY