Vörösbarna borzalom után
Egy évvel a devecseri zagytározó katasztrófa utáni mentesítésben való részvételért két kőbányai tűzoltó „Rendkívüli Helytállásért – Vörösiszap-katasztrófa” érdemérem miniszteri elismerésben részesült. Fenesi Viktor tűzoltó főtörzsőrmester és Bagi Mihály tűzoltó őrmester október 14-én, a Fővárosi tűzoltó parancsnokságon vette át Pintér Sándor belügyminiszter kitüntetését.
Devecser. Nincs ember Magyarországon, aki ne fújná azonnal, hogy vörösiszap katasztrófa, karon ülő gyermeket vitt el az iszap, és ne mondaná ösztönösen a jelzőket: borzalmas, iszonyatos, szörnyű, döbbenetes. De mit mondanak, akik ott jártak, önként, segítettek a mentésben, s közben a szemük láttára történtek a borzalmak? Mi a nehezebb? Felejteni vagy a helyszínen küzdeni az emberekért? 
Fenesei a bátrabb: – A felejtés. A történtek érzelmi feldolgozása – mondja kicsit tétován. – Mert mi tesszük, amit meg tudunk tenni, befejezzük a munkát és eljövünk. Ők meg ott maradnak… Mindegy, mit csinálunk, hogy hányan csináljuk. Egy élet munkáját nem tudjuk visszaadni! Bagi Mihály veszi át a szót: – Vajon mit tehettünk volna, mikor az iszap betört a garázsba, de akkora erővel, hogy a szűk helyen a plafonra kente fel az Audi kupét… Vagy ott a másik emlék. A 30-40 cm-es iszapból egy kisebb szekrényt húztam ki, s a fiókból összeragadt, elázott „ezer éves” katonafényképek csúsztak ki. Vajon kinek a múltja tűnt el pótolhatatlanul? – Egy asszony töredezett fotót mutatott zokogva – toldja meg Fenesi. – Rajta az ura, a fia és ő maga. Az ura és a fia meghalt, neki a házát vitte el az iszap. Csak az a fénykép maradt neki… Borzalom…
Ülünk az oktató teremben, a csöndet vágni lehet. Olyan sűrű, nyomasztó. Még mindig azt firtatom, mi maradt a fiúkban Devecserből? – Marsbéli táj, minden vörös, az utak lezárva, azt se tudtuk, mit lélegzünk be, mit mosok ki a szememből. Az egykori életre csak a romokból lehetett következtetni. Magamban tartom ezeket a napokat, nem nagyon tudok róla beszélgetni – idézi az emlékeket Bagi Mihály. – Máskor is voltunk már mentésen, árvíznél, balesetnél. Láttunk összeégett emberi testeket. Mégis, egy-egy újabb esetnél képesek voltunk elsütni valami olcsó poént. Oldottuk a feszültséget, beszéltünk az eseteinkről. Devecserről senki nem beszél. 
A téma tabu. Pedig sokat láttunk. Misi négyszer, én ötször vittem végig a turnust – magyarázza Fenesi. Biztosan bambán nézhettem, mert először mosolyodik el a beszélgetésünk alatt. A turnus úgy volt, hogy három nap folyamatosan, utána két nap pihenő. Ez ismétlődött. (balról: Bagi Mihály, Fenesi Viktor)
Hangosan gondolkodom: az, hogy a devecseri katasztrófa egy év után is téma, hogy a mentésben részt vevők hősi munkáját miniszteri szinten is elismerik, egyet igazol. Nem hétköznapi katasztrófa volt, s a szeretet, a megbecsülés, ehhez igazodni próbál.
