Több, mint bizonyíték

A Kroó György Zeneiskola AMI művésztanári koncertjét tartották meg az intézmény hangversenytermében október 21-én. A tanárok produkciója több, mint bizonyíték volt arra, hogy a zeneiskolában tanuló növendékek jó kezekben vannak.

Nyugodtan nevezhetjük különlegességnek is, de mindenképpen a szakmai munka elismerésének kell tartanunk, hogy a hangversenyt Mácsai János zenetörténész vezette, konferálta. Szerepe nem csak az előadók és a mű bemondására szorítkozott. Minden egyes elhangzó mű elé vagy annak megszületéséről, sorsáról vagy szerzőjének életéről beszélt. Beszélt kedvesen, sok-sok szeretettel, ami nem véletlen, hiszen kapcsolata a kőbányai zeneiskolával bőven több annál, amit barátinak lehet nevezni.

   A koncert kapcsán írt egy „lábjegyzetet”, amit érdemes elolvasni a zeneiskola honlapján. Néhány gondolatot idézünk csak ebből, indoklásául annak, miért is emlegetünk bizonyítékot a tanári koncert kapcsán.

  Mácsai (képünk) két dolgot kapcsol össze ifjúkori emlékeiből. Egyfelől a Zeneakadémián egy vizsgadolgozat tárgyát, a genius loci (a hely szelleme) fogalmát és a katonai sorozás (mely eseményre Kőbányán, az akkori „Pataki Művházban” került sor) többnyire megalázó napját. Míg a hely szelleméről az újjáépített Zeneakadémia kapcsán kellemes emlékeket idéz, addig a sorozás okán így fogalmaz: „ … soha többé nem teszem be a lábam Kőbányára. Mágikus gondolkozás, kamaszos önvédelem, mintha ezzel megúszhattam volna a katonaságot. ( …) A szorongás mégis oly erős maradt bennem, hogy évtizedekig megtartottam a fogadalmat.”

   A folytatásban elmondja, minden trauma ellenére elfogadta Széll Rita igazgató meghívását („neki nem lehetett nemet mondani!”), hogy egy diákhangversenyt vezessen a „Patakiban”. Bár a szorongása egy darabig kísérte, de, mint írja: „hamarosan érzékeltem, itt maradtak ugyan a falak, de a hajdani gonosz genius loci kiköltözött, nincs már itt, az új pedig nem a fiatalok életét megkeseríteni, hanem felemelni és kiteljesíteni akarja. Egyetlen este alatt véget ért a három és fél évtizedes lidérces mágia. Kőbányára azután mindig örömmel jöttem. (…) Annak a tanári koncertnek alapján amit legutóbb a Kroó Zeneiskola immár hangversenyhelyszínné változott termében hallhattam, bátran állíthatom, a genius loci jól érezte magát az új falakban. Ő is kitett magáért. Tudnivaló, hogy nem tart minden zeneiskola tanári koncerteket, bizony már az is merészség, hogy a tanárok kiállnak a diákok elé. Nos, itt azután nem kényszeredett pedagógusi produkciók hangzottak el, hanem megmutatkozási vágytól duzzadó, tehetséges és nagyon felkészült – nyugodtan ki merem jelenteni – bárhol, bármikor koncertképes muzsikusok. (…) Eszünkbe sem juthatott, hogy itt végső soron alapfokú művészeti intézményben vagyunk, ezek az előadások a Zeneakadémia szent pódiumán, vagy a világ bármelyik koncerttermében sikert arattak volna.”

A koncertező művésztanárok

   Nem kívánunk holmi leltárt készíteni, ki mit játszott el. Azt viszont el kell mondani mindenképpen, hogy a koncerten nem uralkodott egyetlen közismert, kedvelt, népszerű hangszer sem. Sőt! Ritkán hallható szólóban a nagybőgő, a kürt, a trombita, de annak sem minden nap vagyunk tanúi, hogy összeül egy trió (zongora – hegedű – gordonka) és valami elbűvölő könnyedséggel muzsikál.

   Arról már ne is beszéljünk, hogy mindezt egy népzenei előadással, itt is egy tamburazenekarral fejelje meg a koncert szerkesztője!

   Engedje meg a kedves olvasó, hogy engedjünk az előtörő szubjektivitásnak és három műsorszámot kiemeljünk! Kovács Bernadett (képünk) zongorajátéka lenyűgöző volt. Hogy a darab  (Rachmaninov: e-moll moment musicaux) nehéz vagy sem, nem a mi dolgunk eldönteni, bár szerintünk igencsak a fajsúlyos művek közé tartozik! Az viszont döbbenetes volt, hogy megéltünk egy érzelmi vihart, ahol a kisasszonyos finomságú megszólalástól kezdve az önfeledten kacagós, csilingelő hangzásokon át a szikrázó haragig terjedő hangokat, hatásokat csalt elő a zongorából. 

   Juhász Tamás (képünk) szintén a zongora mellől „üzent” a hallgatóságnak. Röviddel a tanári koncert előtt volt szerencsénk egy másik rendezvényen hallani ugyanezt a művet (Liszt: 10. magyar rapszódia) ám most annyival volt több, hogy egyfelől hallhattuk az eredeti, ihletet adó változatot is (Egressy Béni: Fogadj Isten!), majd utána a koncerteken – ritkábban – játszott változatot. Minden, ami a magyar folklórban a verbunkos muzsikához kötődik, elhangzott, s miközben Juhász Tamás egy rendkívül alázatos előadói viselkedéssel, játékmóddal varázsolta el a közönséget (minket feltétlenül), nem lehetett nem észrevenni a határozottságot, a mindent tudó ember magabiztosságát sem.

   Soós Eliza (klarinét) és Taraszova Krisztina (zongora) duója (képünk) egy fantasztikus, ritkán tapasztalható élménnyel ajándékozta meg a közönséget. Bár tudjuk jól, játékukban ott volt a felkészülés, az előadás minden feszültsége, mégis azt láttuk, hogy felszabadultan, teljesen átadva magukat a játéknak adták elő Joseph Horovitz: Sonatina for clarinet and piano for Anna című művét (Anna Horovitz felesége volt – a szerk.). Miközben egymást múlták felül a hangszerek megszólaltatásában, gondolunk itt a virtuóz technikára, egy pillanatig sem felejtették el, hogy ketten vannak! Egy pajkos összekacsintás, egy testmozdulat jelezte a másiknak, hogy no, itt jön a nehéz rész vagy ez az, itt engedd el magad! Élmény volt hallgatni az előadásukat, s közben azt éreztük, hogy két pajkos csitri áll a színpadon, a felnőttek minden tapasztalatával!

Cikkünkhöz képgaléria tartozik  -  ITT 

fotó: 10kerkult.hu/OGY 

A koncerten közreműködtek:

Ottmár Anna Magdolna – hegedű, Dominkó Csilla – gordonka, Dominkó István – zongora; Seres Kata – kürt, Győrfi Laura – zongora; Juhász Johanna – zongora; Kovács Bernadett – zongora; Nagy Ivett – hegedű, Győrfi Laura – zongora; Balogh Orsolya – fuvola, Farkas Sára – fuvola, Kuba Róbert – zongora; Juhász Tamás – zongora; Majsai Julianna – szoprán (ének), Monostori Ferenc – zongora; Nagy Éva Cecília – zongora; Ottmár Dávid – trombita, Juhász Ágnes – zongora; Fánczi Gábor – nagybőgő, Kovács Bernadett – zongora; Soós Eliza – klarinét, Taraszova Krisztina – zongora; tamburazenekar: Koller Dániel – tambura, Varga Veronika – nagybőgő, ének, Babcsán Bence – szaxofon, brácsatambura, Réti Benedek – tangóharmonika.