AD-blacklist1

2019
szep.
03

Öngól

Írta: Oszvald György

Az augusztus 29-ei képviselő-testületi ülés 4. napirendi pontja volt Tóth Balázs (LMP) képviselő kezdeményezésére előterjesztett, a 32/2012. (XII. 18.) sz. önkormányzati rendelet (lakásrendelet) módosítása.

 

 

 

Tóth Balázs ebben a kezdeményezésben azt kívánta elérni, hogy a Hős utca 15A-B házakban lévő magántulajdonú lakásokkal kapcsolatos ellentmondásos kisajátítási gyakorlaton változtasson a testület a hivatkozott lakásrendelet módosításával.

 

   Bár borítékolható volt az elutasító válasz, néhány dolgon érdemes rágódni egy kicsit. Mielőtt megosztanám gondolataimat, közreadom szó szerinti lejegyzésben Mihály Bulcsú, a Hős utcában emberfeletti feladatokat vállaló Kontúr Közhasznú Egyesület alelnökének a napirendhez fűzött hozzászólását.      

            

   Testuleti augusztus 111„Amikor 8-10 éve először mentem Weeber Tibor úrhoz, akkor azt gondoltam, hogy irigylem a kőbányai lakosokat, mert egy olyan alpolgármestere van ennek a kerületnek, aki a maga egyszerűségében szívén tudja viselni az itt lakókat. Most már a harmadik olyan lakógyűlésről jövök el a Hős utcából, a tisztes, dolgozó vagy nyugdíjas, becsületes állampolgárok zokognak.

   Azt gondolom, hogy azért zokognak, mert bizonytalanságban vannak tartva, és azért zokognak, mert elindította őket valaki a hajléktalanság útján.

   Azt gondolom, hogy ez a kisajátítás, a 4-5 millió forint, mindenfajta szakmai előterjesztés figyelembevétele nélkül, embereket fog hajléktalanná tenni.

   Azt gondolom, hogy a bíróság igazságot fog szolgáltatni és valami fajta igazság fog születni ebben az ügyben, akár ebben az életben akár egy következő életben, de azt is gondolom, hogy emberek elkezdtek tönkre menni, és azt is gondolom, hogy aki nem bírja ezt a harcot a bíróság előtt, annak meg kell adni ezt a lehetőséget, hogy határozatlan idejű szociális bérlakást kapjon a tulajdonáért.

   Azt gondolom, hogy Kőbányán szépülnek a templomok, Kőbánya gazdagszik, önöké az Isten, a pénz, a hatalom és a dicsőség; legyen ott egy kis könyörület is. Köszönöm szépen.”

 

   Hogy könyörület kell-e vagy a testület saját rendeleteinek módosítása meglehetősen praktikus okok, a józan ész, no meg az emberség miatt, nem tudom eldönteni. Nálam nem a könyörület, hiszen az eléggé szubjektív motiváció, inkább a józan ész számít. Végig olvastam az idézett lakásrendeletet, s több pontot is találtam, amely módosítása megoldaná az áldatlan helyzetet – ha már minden áron a földdel kell egyenlővé tenni a két házat.

 

   Szerintem egy lelakott bérlakás felújítása 1-2 MFt-ból megoldható. Ha csak 3 millióból még az is elfogadható. Nem olcsóbb ez, mint pereskedni? Nem olcsóbb ez, mint 4-5 milliót kifizetni a tulajdonosnak, erőszakkal, arrogáns hatalmi fölényt fitogtatva, egyúttal hajléktalanná tenni a tulajt? Még akkor is, ha azt is figyelembe veszem, hogy valójában ki is a tulajdonos, ki az, kik azok, akik némely (vagy majd’ mindegyik?) tulajdonból drogértékesítő központot működtetnek a Hős utca 15A-B épületekben.

 

   A kisajátítás eddig ismert önkormányzati indoklása azért rendesen inog, mi több, düledezik, kicsit kockásabban fogalmazva, úgy hülyeség ahogy van. Olyasféle önmagával magyarázott állítás. Valahogy úgy, hogy a fekete azért fekete, mert fekete. Azt, hogy mit ért az önkormányzat a kisajátítás alapjául megfogalmazott közérdekű cél alatt, még korábban cáfolta a Kontúr, sőt, pert is indított ez alapján az egyik tulajdonos. ITT  és ITT.

 

   Nem más ez, mint tudatos, tervezett lakásgazdálkodás helyett a központi „NER-filozófia” helyi, gőgös leképezése. Amikor a nyilvánvalóan sikkasztó, saját zsebre játszó, törvényeken átgázoló NER-lovagok védelmére gyakorlatilag 24 óra alatt törvényt hoz a 2/3, akkor a lopás immár nem is az, ami! Vagy, amikor a jogerős, legfelsőbb bírósági végzés ellenére is megtagadja egy állami vállalkozás, hivatal a közérdekűnek minősített szerződés kiadását! És még lehetne sorolni a közpénzek törvényesített magánvagyonná alakulását!

   Vajon miért is nem lehet egy helyi rendelet megalkotásával törvényessé tenni a Hős utcai tulajdonsok sajátos esetét, amikor itt a lopás szóba sem jöhet?

 

   Ugye, közeleg a helyhatósági választás, s kérdem, bár tippet adni nem szeretnék, vajon a Tóth Balázs javasolta megoldás nem a jelenlegi honatyák – kicsit előbbre tekintve a következő testület – ázsióját növelné? Azt hiszem, most saját maguk ellen játszottak a fideszes képviselők, rontva az aspiráns képviselők, köztük a saját maguk esélyeit is.

 

   Úgy vélem, ez a magatartás az, amikor a népes szurkolótábor öngólt kiált…