Ragasztható ajtóütközők - Tényleg ilyen praktikusak
A ragasztható ajtóütközők tényleg praktikusak lehetnek azoknál az otthonoknál, ahol nem nagyon szeretnénk a földbe fúrni, hiszen óvjuk például a frissen lefektetett parkettánkat vagy a drága padlószőnyeget, illetve burkolatokat.
Mire jók az ajtóütközők?
Az ajtóütközők megvédik az ajtót, a falakat, a lábazatot is attól, hogy különféle károsodás érje. Sokszor akaratlanul is előfordulhat, hogy egy-egy ajtó becsapódik a hirtelen huzattól vagy éppen ellenkezőleg, kivágja az ajtókat. Ezekben az esetekben, ha nincsen ajtóütköző felszerelve, akkor lehet, hogy maga a kilincs belefúródik a falba, amelyet csak javítással lehet kijavítani. Mivel a falat kell javítani, így elkerülhetetlen lesz a piszok is, ami a munkálatokkal jár, az idegeskedésről pedig ne is beszéljünk. A ragasztható ajtóütközők nem jelentenek nagy kiadást, és a „felszerelésük” sem okoz gondot. Egy ajtóütköző felszereléséhez – amely ráadásul ragasztható –, nem szükséges szakembert sem hívni, hiszen mi magunk is könnyedén elhelyezhetjük a lakás különböző pontjain az ütközőket.
Hol lehet ajtóütközőt vásárolni és milyen típusok közül választhatunk?
Ajtóütközőket a zárdepo áruház kínálatában is találhatunk. Jó hír, hogy a webshopban többféle termék közül is tudunk választani, anélkül, hogy otthonunkat elhagynánk. Ha éppen lakásfelújításban vagy építkezésben vagyunk, akkor könnyedén futárral házhoz is rendelhetjük az ütközőket. A kínálatban minőségi nikkel kúp ajtóütközők, mágneses ajtóütközők, félgömb és henger alakú ütközők és természetesen öntapadó ajtóütközők is megtalálhatók. Az öntapadós rögzítő, mint már írtuk könnyedén felhelyezhető, hiszen nincsen más teendőnk, mint eltávolítani az aljáról a védőfóliát és felragasztani a felületre. A fix-o-moll ütköző fekete színben érhető el és igény esetén személyesen is meg lehet vásárolni a termékeket. Ha sürgősen szükségünk van az ütközőkre, akkor nem érdemes megvárni a futárral történő házhozszállítást sem. Ha üvegajtóhoz van szükségünk az ajtóütközőre, akkor nem szabad késlekednünk egy percet sem, hiszen a huzat nem fog minket sem megkímélni a károkozástól.
Ma már a gyártók is odafigyelnek arra, hogy minél magasabb minőségben készítsék el az ajtóütközőket, így, ha nem ragaszkodunk a ragasztható kivitelhez, akkor szebbnél szebb ütközők közül válogathatunk a webáruházban. Ha egy nagyobb ajtó kitámasztása a cél, akkor valószínűleg a ragasztható változat nem is biztos, hogy megfelelő lesz. Ebben az esetben érdemesebb a magasabb és sokkal nehezebb ütközők közül válogatni. Ezek az ütközők már modern megjelenésűek és nagy súlyú acélmaggal vannak ellátva pontosan annak érdekében, hogy a nagyobb és nehezebb ajtókat is gond nélkül megvédjék az ütközéstől. Ezek között olyan is megtalálható, amelyet nem szükséges sem lecsavarozni, sem pedig leragasztani, hiszen maga a súlya az, ami megvédi az ajtókat a becsapódástól. Válogassunk kedvünkre a webáruház kínálatából, hogy minden nyílászárónkat meg tudjuk védeni az esetleges becsapódásoktól, ezáltal ne kelljen magas költségű felújítási munkálatokra beruházni.