AD-blacklist1

2014
júl.
01

Még nem késő!

Írta: Oszvald György

Durván 10 éve lakom Kőbányán. Ideköltözésünk után viszonylag gyorsan megtaláltam egy olyan – elsősorban talán művészetinek lehetne nevezni – kört, ahol és amelyben jól éreztem magam, mint zenét, irodalmat, képzőművészetet és társait szerető, néha értő ember. Úgy éreztem, többen megkedveltek engem is, szemléletemmel, habitusommal együtt.

 

Azért írok egy efféle önvallomást, mert amennyire szeretek valamit, és ennek hangot is adok, vannak dolgok, amelyeket nagyon nehezen viselek. Logikusan következik, hogy ezen dolgokat is szóvá teszem. Hol csak a barátaimnak, hol pedig ezen a fórumon.

 

   Engedjenek meg néhány példát a rövid kerületi múltamból! A mai napig nem tudom megemészteni, miért is lett élelmiszerbolt a Kőrösi Csoma sétányon az egyik patinás épületből, amikor 200 méteres környezetben két nagy másik élelmiszerüzlet (szupermarket) is van, nem beszélve a toronyházak alatti kis üzletekről. A sétány a maga bankjaival, vendéglátó helyeivel, a postával inkább kívánt volna valamilyen kulturális intézményt, ahol sok, elsődlegesen kamara „műfaj” megfért volna egymás mellett, egymást kiegészítve. Az art mozitól kezdve a kortárs alkotó és előadóművészetekig.

   Más téma, de a mai napig nem értem, ki és hogyan dönthetett egy forgalmas közlekedési csomópont abszurd felújításáról. Konkrétan a Basa utca – Kőér utca kereszteződéséről beszélek. Miért is nem lehetett ott – a Kőér utca felújításakor – körforgalmi rendszert kialakítani, miért kellett megtartani főútvonalnak egy balra nagyívű kanyarral a Kőér utca – Basa utca egységet, megnehezítve ezzel mindenfajta elsőbbségadást a Gyömrői út felől érkezőknek. Nem lett volna egyszerűbb a Kér utcát megtartani főútnak, s körforgalommal megkönnyíteni a közlekedők dolgát?

 

   No, e rövid bevezető után még mindig egy közelmúltbeli dolog. Miután megismertem a Szent László templom csodáit, adottságait, sokáig lamentáltam azon, hogy miért is nem lehet – a jó ízlés határain belül, tiszteletben tartva a hívők érdekeit is – megnyitni a nagyközönségnek, miért is nem lehet egy kicsit az idegenforgalom, a turisztikai területe felé kacsingatni, miért is nem lehet koncerteket tartani benne, jó hírét vinni ezek által a kerületnek? Amit most látok, azt mutatja, valami történt, az elmúlt négy-öt évben pozitív változások tapasztalhatók. És ennek igazán örülök!

 

   A minap különleges élményben volt részem. Egy 97 éves, kedves bácsi társaságában néztem körül a Dreher villában. Ez a látogatási lehetőség egyébként a Szent László Napok keretében volt megszervezve, hasonlóan a pincerendszerhez vagy éppen az autóbuszos városnézéshez. A rövid egy óra alatt nagyon sokan – nem számoltam, de legalább százan biztosan voltak – látogatták meg a …

… a, … ööö, …, na, itt bajban vagyok, hogyan is fogalmazzak? Mondjam azt, hogy a romokat? Nem igaz, bár romos az épület, de nem rom. Mondjam azt, hogy a villát? Ez sem igaz, mert hol van ez a romos ház az egykori szolid polgári eleganciától, amit a mennyezeti díszek, a megmaradt minták a falakon sejtetnek? Őszintén szólva azt kell mondjam, egy pusztulófélben lévő, elhanyagolt, még jelen állapotában is gondozatlan (talán a külső környezetet kivéve) szemétdombbal „büszkélkedünk”!

 

   Kicsit szégyelltem magam kifelé jövet, bár a kedves öregúr az imént mondottakból – gondolom – semmit sem érzékelt. Annál inkább a látogatók, akik átlagosan 15 perc alatt pincétől a padlásig végigjárták a házat, s fintorogva léptek ki a Csajkovszkij parkba. A legenyhébb megjegyzés, amit elkaptam, az volt, hogy „hát ez jól le van robbanva, többet vártam.”

   Engedjék meg nekem, hogy nagyon nyomatékosan hangot adjak aggódásomnak, vele együtt nemtetszésemnek! Hatalmas értéket herdálunk el, hagyunk veszendőbe menni! Halvány emlékeim vannak arról, hogy talán létezik valamilyen felújítási terv, az is rémlik, statikai gondok is vannak, bár ennek ellentmond a látogatási lehetőség, még ha csak egyszer-kétszer is egy évben.

 

   Azt gondolom, az egyre rosszabb állapotban lévő Csajkovszkij parkot és a Dreher villát egy egységként kellene, illene kezelni – a korabeli fotók, rajzok szerint ez így is volt – és egy komplex helyreállítást kellene, illene megkezdeni. S ha e pillanatban bárki a pénzt emlegeti, pontosabban annak a hiányát erre a célra, azonnal azt mondom, az szemérmetlen, tehetségtelen, ráadásul közömbös a pusztulással szemben! Tudom, súlyos szavak ezek, de a másik oldalon az áll, hogy pénz mindig arra van, amire akarom! Hadd ne soroljak immár közvetlen tapasztalataim alapján példákat az elmúlt 2-3 évből!

 

   Nem kellenének nagy dolgok ide. A park füves részeit fel kellene frissíteni, ha kell, újra ültetni a gyepet, mert a mintegy 70%-ban kiégett, kitaposott fű az ápolatlanságot jelenti. A két bejáratnál felállított ormótlan, csúf és környezetbe nem illő névtáblákat azonnal el kellene eltávolítani – az egyik „kapunál” már így is csak a fémváz meredezik felirat nélkül – és valami gusztusosabb megoldást kellene találni! Az egyik részen a nagyon goromba gyöngykavicsot valami elfogadhatóbb felületre kellene kicserélni.

   A Dreher villa komplett felújítására és hasznosítására pedig azonnali intézkedés kellene! Megjegyzem, ide kellene a hatalmi szó, egy rövid idő alatt megírt hasznosítási, helyreállítási-felújítási terv ellentmondást nem tűrő végrehajtására! Milyen szép is lenne, ha az év minden napján nyitva tartó „Dreher villamúzeum” látogatói leülhetnének egy korabeli hangulatot árasztó sörözőbe egy-egy pohár múltat idéző kézműves sör mellé, ha a pincében lévő konyhából az étellifttel lehetne szendvicseket felhozni, ha az emeleti kétszintes gardróbban néhány korabeli ruhát is lehetne látni, hadd tetézzem divatbemutatóval, ékszerkiállítással, stb., ha a felújított termek valamelyikében a jelenlegi sörmúzeum anyagából egy mini kiállítást rendeznének be, ha a kandallók a régi állapotukban pompáznának, s milyen jó is lenne, ha a bejáratnál belépődíjat fizetve, katalógusok, fényképek, képeslapok, emléktárgyak megvásárlásával gazdagítanák Kőbánya kasszáját a turisták! És a sor folytatható, csak akarat kérdése …

 

   Mindezek helyett szégyenkezem a látogatók előtt, hogy egy szemétdombra invitálja őket a programfüzet …  Még nem késő elkezdeni az értékmentést!