Közleményország

Komolyan, néha úgy érzem, hogy zárványként élek ennek a Földnek a Magyar nevű országán. Vagy én vagyok a hülye és képtelen vagyok alkalmazkodni, megérteni, mi zajlik itt vagy ez az ország tényleg elku…, azaz bocsánat, szétesett.

Mert mit tanultam én anno? Például azt, hogy ha valamit szeretnék megtudni, akkor kérdéseket teszek fel és arra egyenes, őszinte választ kapok (elvileg), és azt is, hogy a demokráciának a lényege maga a nyílt színi vita, hiszen ebben kiütközik mindenféle erősség és gyengeség.

Ehhez képest mi van ma ebben az elku…, azaz szétesett országban? Ahelyett, hogy az érintettek kiállnának a plénum, a nyilvánosság elé disputázni – téma ugye lenne bőven, így Paks, trafikmutyi, földmutyi, Simon-ügy, Mészáros Lőrinc-ügy, metró-ügy, jobban teljesít az ország avagy nem –, kisebb „közleménygyárakat” fenntartva oda-vissza közleményekkel üzennek egymásnak. Az egyik azt mondja szigorúan a közleményében, hogy a „barom vagy”, a másik saját közleményében cáfolja, hogy ő lenne a barom, majd visszaszúr, hogy „te vagy a barom”, aztán jön a viszontválasz-közlemény, hogy „itt a bizonyíték arra, hogy te vagy a barom, nem én”, erre pedig érkezik az újabb közlemény, hogy „hamis a bizonyíték, mégis te vagy a barom, amúgy beperellek”…
Nagyjából ezen az értelmi szinten megy az eszmecsere.

Az egyenes kérdésekre – tegye azt fel újságíró a hatalmasságoknak, vagy bárki, aki tisztán akar látni – meg soha nem érkezik egyenes válasz, csak többszörösen összetett mondatokat tartalmazó közlemény, amiből csak nagy jóindulattal hámozható ki az érdemi felelet. Már ha van benne egyáltalán ilyen.
Ebben az elku…, azaz szétesett országban ideje lenne őszintén, tisztán, érthetően beszélni.