AD-blacklist1

2013
okt.
13

Amikor a sajtó a hibás

Sokszor értetlenül rázom a fejem akkor, amikor azt hallom/olvasom valamelyik nagyon okos illetékestől – és itt most lényegtelen, hogy az emberke a politika, a sport, a kultúra, a gazdaság területén osztja az észt –, hogy „a sajtó/média a hibás, azért mert…”. Ez a felelősség elkenésének klasszikus módja. Ja, úgy sokkal könnyebb, ha a balhét másra hárítják.
Ugyanakkor vannak esetek, amikor az újságíróknak igenis fel kell tenniük a kezüket, és őszintén bevállalni a kudarcból megfelelő részt.

 


Példának okáért a magyar futball korábbi időszakában rendszeresen használták a „sajtó a hibás” formulát az éppen aktuális megmondóemberek. Most nem fújják ezt, viszont a sportág hazai változata körüli hangulatingadozásban a mai magyar sportújságíró társadalom egy részének igenis komoly szerepe van.
A tévéseknek mindenképpen. A győzelmi jelentések gyártásában, a „hihetetlen fejlődés” láttatásában, a néző által is látott pocsék áru „fantasztikusnak” nevezésében, a nyalásnak is minősíthető alákérdezésekben nyilvánul ez meg. Mindebben élen járnak az MTVA-nál maradt tehetségtelen munkaerők. Élek a gyanúperrel, hogy nem önként mondanak, tesznek ilyeneket, hanem a föntről követelik meg ezt. Ha mégsem, úgy a hozzá nem értés még súlyosabb tény.


A sporttévés kollégák ugyanakkor skizofrén módon tálalják a nézhetetlent. A fordulók eseményeit összefoglaló gálaműsorban csak úgy röpködnek a „parádés”, „szenzációs”, „nagyszerű”, „hihetetlen”, „kiváló”, „óriási” jelzők a meccsjelenetekre és a játékosokra utalva egyaránt. Viszont egyik-másik riporter egyik-másik meccsen diplomatikusan, körbeírva utal arra, hogy ami megy, az konkrétan szar. De, ha szar, akkor miért kell másnap hozsannázni? Talán azért, mert milliárdokat fizetnek az élvezhetetlenért, és, hogy ne veszítsenek nézőket, reklámozókat, muszáj kicsit másnak láttatni?
Lényeg a lényeg: néhány riporter és felkent szakértő elhiteti a kívülállóval, hogy ami van, az ragyogó – másként: lelkesíti –, aztán a kudarc kielemzése során meg ugyanők a legnagyobb kritikusok.


Ez a „leosztás” működik sajnos a sportnapilapnál. Egy-egy sorsdöntő válogatott mérkőzés előtt több napon át többoldalas felvezetések, szintén alákérdezős interjúk, indokolatlan reménykeltés – mint előbb: lelkesítés, hangulat felkorbácsolása – dívik, aztán a „soros” zakó után mindig jön a nagy szigorú bírálat. Ugyanazoktól.
De ugyanez a helyzet a bajnoki fordulók előtt: kolumnás felvezetések, olyanok sztárolása, aki soha sehol semmit nem bizonyítottak. Egy-egy ki tudja miért felkapott ifjúval készített interjú során még soha nem olvastam kritikus, kemény kérdéseket. Aztán a rögvalóság észlelése, azaz a pályán nyújtott minősíthetetlen produkció alapján újfent bírálat. Miért e kettőség?


Én nagyon nem szeretem kipécézni a kollégákat, de ez így nagyon nincs jól! Tessék feltenni a kezeket!