AD-blacklist1

2012
feb.
17

Színes farsang A-dúrban

Írta: Oszvald György

 

zisk-farsang 170leadSorrendben a második farsangi ünnepségét rendezte meg a Kroó György Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A tavalyi sikereken felbuzdulva és az új szakokkal bővülve ünnepeltek a növendékek, pedagógusok, szülők és hozzátartozók.

 

   Szerkesztőségünk ugyan lemaradt az első 15-20 percről (mentségünkre legyen mondva, egy másik programról siettünk a zeneiskolába), ám az érkezés utáni közel két órás műsor egyfelől mindenért kárpótlást nyújtott, másrészt a bőség zavarával küzdünk a tudósítás megírásakor. Szólisták és zenekarok váltották egymást.

zisk-farsang 000

   Élve az szubjektív kiemelés lehetőségével, néhány különleges produkciót szeretnénk megemlíteni. Az ütősök egy bravúros, dobokra írt művet mutattak be zajos sikerrel. A produkció különlegessége nemcsak a ritmikai sokszínűség volt, hanem a más-más hangolású dobokon egyfajta dallam is megszólalt.

zisk-farsang 142

Az egyesített vonós zenekart szívesen hallgattuk volna hosszabb ideig is, így be kellett érni egy rövid, ám ütős darabbal! Ritkán látható produkció a zongora négykezes, most ebben is gyönyörködhettünk. A meglepetések sorába tartoztak a fiatal nótaénekesek; nem hiszem, hogy bárki feledné a „Negyvenhatos sárga villamoson kalauz az anyósom” dalt. A műfaj megjelenése ugyanakkor a zeneiskola nyitottságát, sokszínűségét jelzi. Örömmel nyugtáztuk a próza megjelenését is!

   zisk-farsang 201Amit pedig mindenképpen ki kell emelni, az Kovalik Erika tanárnő (képünk) ezúttal is csodás szopránja a Traviata Pezsgő duettjében, igaz, ezúttal szólóban énekelt az alkalomhoz illő „koreográfiával”. S ki más is kísérhette volna őt, mint a Tutta Forza zenekar? Bakó Roland karnagy gyerekei egy másik csodának is hátteret adtak. A Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatának ezúttal két párosa bűvölte el a közönséget egy vidám polkával.

 

   A műsor közben tombola sorsolást tartottak, s ezt a néhány percet használta ki a 10kerkult.hu, hogy a zeneiskola igazgatóját, Széll Ritát kérdezze a mulatságról.

Ki szerkesztette a műsort? Őn, valamelyik munkatársa avagy csapatmunka volt?

   Természetesen, egy ilyen rendezvény programjának összeállítása mindig csapatmunka. Ez nálunk is és most is így volt. A végső szerkesztést magam végeztem, és megjegyzem, a kollégáim „hozott anyagából” dolgoztam.

Jó volt az anyag…

   Köszönöm, de ne mondja, hogy volt, mert lesz még meglepetés – s a reneszánsz ruhákban pompázó táncosokra mutatott.

Mikor rendeztek először a zeneiskolákban többnyire nem szokásos farsangolást?

   Tavaly volt az első rendezvényünk, és a gyerekek nagyon jól fogadták. Azt mondták, végre, nekünk is van farsangunk! Ennélfogva természetes, hogy az idén is megrendeztük és terveink szerint most már nem is hagyjuk abba.

Nemrég volt a zeneiskola névadó ünnepsége, ám nem csak ez a változás történt. Új szakágakkal, csak a példa kedvéért: képzőművészettel bővült a kínálat. Ez a változás beépült-e már az idei farsangba?

   Igen, teljes mértékben. Sok segítséget kaptunk elsősorban a dekoráció területén. Amit viszont sajnálok, az a táncház elmaradása. Sajnos, a sorozatos betegségek meghiúsították a bemutatkozást. Ugyanakkor örömmel mondom el, hogy az új tanszakok, a tambura, a népi hegedű nagyon jól illeszkednek a tantervünkbe. Igaz, kicsikkel kezdtünk, de óriási lendülettel dolgoznak, minden alap adott a munkához, hiszen látja, sok jó zenekarunk van, sok ügyes szólistánk.

Mi a különlegessége a mai műsornak?

  Talán az, hogy mindenki mindennel kombinál. A tanárok beszálltak az összevont nagyzenekarba, most sem nélkülöztük a Táncművészeti főiskola növendékeit a Tutta Forza mellett, hogy a reneszánsz táncelőadásról már ne is beszéljek. Ez összevág azzal a tervemmel, hogy minden vonalon alakuljanak ki a közösségek.

Lassan kinövik ezt a tornatermet…

   Igen, már tavaly is ez volt az egyik gondunk. Kicsit zsúfoltan vagyunk, és kicsit várunk még azzal az álmunkkal, hogy itt egy szép új termet tudhatunk a magunkénak.

Ha a jó tündér teljesítené egy kívánságát, mi lenne az? Mit osztana meg olvasóinkkal?

   Például az, hogy április 21-e nyílt nap lesz, s minél többen jöjjenek el hozzánk, ismerkedjenek meg mindazon lehetőségekkel, amiket a zene óvodától kezdve a felnőtt korig, a klasszikus zenétől a népzenéig tudunk nyújtani. Sőt, örömömre, most már a képzőművészeti képzést is a kínálatba sorolhatom!

 

   zisk-farsang 209Természetesen, megfogadtuk az igazgató asszony tanácsát, s a rövid beszélgetés után a ritkán hallható és látható reneszánsz muzsikában, táncban gyönyörködtünk. A látottak alapján nem kétséges, jövőre ismét lesz farsang, s reméljük, lesz néptánc is, és talán a főiskolások egy pazar kalotaszegi táncpárral (de legalább egy legényessel és csürdöngölővel) lepik meg a közönséget!

 

Cikkünkhöz képgaléria tartoztik - ITT

 

fotó: 10kewrkult.hu/OGY