AD-blacklist1

2012
jan.
08

Valete! – Éljetek boldogul!

Írta: Oszvald György

 

zmg 037leadA 11.B osztály egyfelvonásos ajándék játékával indult a Zrínyi Mikós Gimnázium első, délután négykor kezdődő szalagavató ünnepsége január 7-én. Eugène Ionesco: Rinocéroszok c. abszurd drámáját dolgozta át és rendezte színpadra dr. Spiesz János. A majd egy órás színdarab után vette kezdetét a szalagtűzés, minden szalagavató legfelemelőbb pillanata.

 

  A gimnázium vezetői az ünnepséget a Kőrösi Kulturális Központ színháztermében tartották meg; a végzős évfolyam osztályait kétfelé osztva, délután négykor és este hétkor kezdődtek a szalagavatók. A 10kerkult.hu az első programra volt hivatalos. 

zmg 342

   A kezdésre várva néhány szmokingba öltözött végzőssel beszélgettünk a szalagavató hagyományáról, szimbolikájáról. Az első kérdés eléggé általános volt: mit jelent számotokra a szalagavató, mit tudtok a történetéről? Íme a válaszok.

  
   Konkrét ismereteim nincsennek az eredetről. Tudom, hogy létezik, hogy minden középiskolában megtartják így az év elején. Számomra ez egyféle felhajtást jelent, hogy megmutassák a résztvevők, hogyan tudják puccba vágni magukat, hogyan tudják előadni magukat. Számomra ez nem egy életbe vágó dolog, el lennék nélküle is, de tisztelem a hagyományt, s azt teszem, ami ilyenkor szokás.

   A másik válasz pedig: Egyetértek azzal, hogy ezt a hagyományt meg kell tartani, tovább kell vinni. Az viszont nem szimpatikus, hogy millió és egy rokont, ismerőst, barátot meg kell hívni az eseményre. Ez elég költséges lehet, hiszen a hivatalos program után bált szokás tartani, adott esetben a meghívónak kell állni az elég borsos belépődíjat is.

 

zmg 080

   Tovább firtattam a témát, bevallva, hogy az eredet és jelentéstartalom feltárása érdekében kisebb kutatómunkát végeztem. Lehet-e a szalagavató a felnőtté válás első aktusa a tanulmányok során? Lehet-e a szalag feltűzése jog arra, hogy megnyílik a lehetőség a maturálásra? A szalagavatás azt jelenti, hogy egy közösség hosszú időn át együtt volt, segítették a tagok egymást, s ennek a jövőben is így kell lenni?  

  
   Egyik diák szerint a szalagavató megszervezése emberpróbáló feladat, így teljes joggal állítható, hogy aki ebben részt vállal, az joggal tekinthető felnőttnek, így a szalagavató a felnőtté válás egyik fontos állomása. Más vélemény szerint a szalagavató valóban lehet egy rejtett tartalom, amely lehetőséget teremt az érettségizésre. A közösségi szimbólum jelentéstartalom pedig? Hát, lehet. De, ha igazi közösség volt az osztályban, akár szalag felmutatása nélkül is érvényesíteni lehet az egykori barátságot, akár 50 év múlva is, ha segítségre van szükség. Végezetül, idéznék egy tavalyi szalagavató ünnepi beszédéből, melyet egy diáklány mondott Tokajban. „Mit jelent a szalag? Igazából sok jelentést hordoz, mint minden szimbólum. zmg 255A szalag elválaszt, de mégis összeköt. Összeköt a barátainkkal és a tanárainkkal. Kötelékek jöttek létre az évek során, melyet melegen őriz majd a szív hosszú évek múltán is.”

 

   A kötelékek pedig a végzős osztályok első hivatalos aktusával, a szalagtűzéssel erősödnek. Edényi László igazgató először az osztályfőnököknek tűzte fel a szalagot, majd ők a narrátor névsorolvasása alapján a diákjaiknak erősítették fel a sokat jelentő szimbólumot.

A hivatalos ceremónia második jelentős eleme a káprázatos szépségű tánc, jelen esetben angol és bécsi keringő bemutatása volt. Első alkalom, hogy a fiúknak frakk, a lányoknak báli ruha, illetve ezekhez illő frizura és smink dukál! A táncot hosszú hónapok gyakorlása, a koreográfia betanulása előzi meg. Nem kétséges ennek közösségkovácsoló ereje! Majd következik az attrakció, az együtt töltött évek humoros bemutatása tánccal, paródiákkal, rövid filmekkel. A Zrínyis osztályok nem fukarkodtak az ötletekkel: latin zenére komponált koreográfiát ugyanúgy előadtak, mint akrobatikus ügyességet igénylő táncokat, sőt, hip-hop parádét is színpadra állítottak.

   Ezen a délutánon kicsit megváltozott a diákok élete. Egy keskeny határvonalra léptek, melyet a szalagavató szimbolizál, s melyet az egyik megkérdezett végzős úgy foglalt össze, hogy ez a nap „egyszerre a felnőtté válás, a kapcsolatok elmélyítésének és a megmérettetésnek a napja.”

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 


A szalagavatás hagyománya a Selmecbányán, az 1700-as évek első felében alapított bányászati és erdészeti akadémiai oktatáshoz köthető. (Mária Terézia 1762. október 22-én a selmecbányai bányászati oktatási intézményt Akadémia Montanistica néven felsőfokú tanintézetté emelte. – a szerk.) Kezdetben Selmecen a bányászok egy Schacht nevű kocsmában, az ifjúság rendszeres gyülekezőhelyén tartották meg szakestélyeiket. A néha hajnalig tartó rendezvényeket a német nyelvű oktatás miatt keresztelték Schachttag-ra. Mivel ezeken az összejöveteleken egy szak kép viselte magát és a Kiegyezés után a magyar nyelv és a magyar szokások terjedtek el túlnyomótöbbségben, az elnevezés is megváltozott Szakestélyre. A szalagavató a szakestélyek egyike volt. A végzős hallgatók jogosultak un. végzős szalag viselésére. A szalag megegyező színű a kar egyenruha kézelőjének a színével, kb. 12-15 cm vastag bársonyból készült, alul és felül megfelelő színű csíkkal, közöttük a kar hímzett címerével és a tanulmányok kezdésének ill. befejezésének dátumaival.

   Az első szakestélyek elsősorban szakmai jellegű kérdéseket megvitató rendezvények voltak, melyeknek végén a tréfa és víg mulatozás is helyet kapott. Egy szakestély mindig valamilyen célhoz kötött. Így beszélhetünk például balekkeresztelő, gyűrű és kupaavató, firma, szalagavató, stb. szakestélyekről.