AD-blacklist1

2012
dec.
10

Tiltakozó menet hídfoglalással

elte tiltakozasBudapesten és Szegeden is demonstráltak az egyetemisták a kormány felsőoktatást érintő döntései miatt. Pokorni Zoltán is „beszólt”. Hétfő kora este a budapesti fórumból városon végigvonuló tiltakozó menet lett.


Kis fricskával indult az felvételi keretszámok elleni összegyetemi tiltakozás.

– Meglep maga a foglalás ténye, de az, hogy tiltakoznak a diákok, nem meglepő, ez várható volt – mondta Pokorni Zoltán a szegedi egyetemisták hétfő délelőtti akciójáról az ATV-nek. (Három oktató és negyven hallgató foglalta el a Csongrád megyei kormányhivatal földszintjét, magyarázatot követelve a „felsőoktatást romba döntő intézkedésekre".) Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke hozzátette: a keretszámvágást túl durvának és túl gyorsnak tartja, szerinte „nem ildomos" ilyen radikális lépést tenni két hónappal a február 15-i jelentkezési határidő előtt.


Hétfőn délután megkezdődött a Hallgatói Hálózat (HaHa) fóruma az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának aulájában. Az egyetemisták a drasztikus keretszámvágás, az egyetemi autonómia csorbítása és a felsőoktatás állami támogatásának csökkentése ellen tiltakoznak. A követelések: a végleges keretszámokat legalább egy évvel a felvételi határidő előtt tegyék közzé, a keretszámokat a 2011-es szinte emeljék, minden képzési területen legyenek államilag finanszírozott helyek, állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat, töröljék el a hallgatói szerződést és ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.


Bár a Hallgatói Hálózat külön kérte, hogy pártok ne vegyenek részt az eseményen, az LMP és a Jobbik is jelezte, hogy képviselőik ott lesznek, az Eduline tudósítója szerint MSZP-s politikusok is várakoznak az ELTE aulájában. „Előre szólunk, hogy a tiltakozáson megjelent politikusokat nem mi hívtuk, nem képviselnek minket" - tette közzé Facebook-oldalán a hallgatói szervezet.

 

Az aulában többen - padokra állva - a képzési díj, a röghöz kötés és a keretszámok csökkentése ellen érveltek, és arról beszéltek, hogy a szegényeket kirekesztik az oktatásból, és a kormányzat az intézkedésekkel a társadalom jövőjét veszélyezteti. A felszólalók között Fábry Béla, a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás területét érintő kormányzati intézkedések nemcsak a hallgatók, hanem a pedagógusok és a szülők ügye is egyben.
A fórumra szóló meghívóban egyebek mellett az áll: a hallgatók nem nyugszanak bele a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentésébe, amelyet a forráskivonás újabb állomásának tartanak. A helyzet tarthatatlan, ezért feljogosítva érezzük magunkat az ellenállásra, a szembefordulásra, a mostani és leendő egyetemisták, valamint az oktatók érdekeinek megvédésére - írták.

 

elte tiltakozas3.jpg mtiA fórum végeztével a tiltakozás odáig súlyosbodott, hogy kora este lezárták a Petőfi hidat a felsőoktatási hallgatók. A Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumának résztvevői hétfő késő délután döntöttek erről.
Az ELTE Lágymányosi úti épületétől a Petőfi híd budai hídfőjéhez vonuló diákok azt skandálták, hogy „Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!". A Petőfi híd budai hídfőjénél megállították a gépkocsik és a 4-es, illetve a 6-os villamos forgalmát. Az úttesten álló mintegy 300 hallgató közül többen a kezükben táblákat tartanak „Ne szerződj, szerveződj!, valamint „Az egyetem a miénk!" felirattal.  A Pestről Budára tartó gépkocsiforgalom feltorlódott a Petőfi hídon.  Közben több rendőrautó érkezett a helyszínre. A hallgatók elindultak a hídon Budáról Pest felé.


A hídfoglaló hallgatók úgy döntöttek hétfő kora este, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemhez vonulnak. Miután odaértek, elindultak a Kossuth tér felé - rendőri erőkkel a nyomukban.

A Hallgatói Hálózat és a csatlakozó szervezetek nem vállalnak felelősséget azokért az eseményekért, amelyek a hétfő délutáni, az ELTE Lágymányosi kampuszán tartott fórum után, a rendezvényen kívül történnek - közölték a fórum szervezői az MTI-vel, miután hallgatók lezárták a Petőfi hidat, majd a Budapesti Corvinus Egyetemhez indultak.

 

A Kossuth téren felolvasták a hallgatói fórumon elfogadott öt pontot, azt skandálják ismét, hogy „Nem hagyjuk!" és „Gyertek ki!". Néhányan be akartak menni a Parlamentbe, de a többség nem bólintott rá. A Hallgatói Hálózat szerint a Kossuth téren több százan csatlakoztak hozzájuk. Kormánypárti képviselő nem jelent meg a Kossuth téren. Szabó Rebeka LMP-s képviselő viszont átvette a hallgatók követeléseit, és fel fogja olvasni a parlamentben. Ezután elindultak a Lánchíd felé.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint elfogyott a türelem, a „hallgatók hétfői megmozdulása egyértelmű jelzés a hatalom számára, hogy átlépték a tűrőképesség lélektani határát".
A menet híre szerte a viléágban terjedt, a Wall Street Journal blogja is a diáktüntetésről írt.

 

Vége a vonulásnak - írta az Index.hu 20:33-kor: „A Lánchíd Budai hídfője: Megállt a tömeg, bemondták, hogy a tüntetés véget ért, jöjjenek el szerdán a HÖOK tüntetésére, „amin már 10 ezren lesznek”. Többen most tanácstalanul állnak a hídon." (Egy perccel korábban adta hírül az index.hu, hogy „Már a Vancouver Sun is megírta a diáktüntetést".)
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke az Eduline-nak azt mondta a szerdai tüntetésről: arra számítanak, hogy több tízezren tiltakoznak majd a kormány felsőoktatási intézkedései ellen, meghívják a rektorokat is. A találkozó délután 4-kor, a BME előtt lesz.

 

 


Nem ellenük, értük

Az oktatási államtitkárság megérti, ha a diákok úgy érzik, „szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól", de mint a hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményben írták: bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Az államtitkárság szerint míg korábban 50 ezer diák tanulhatott ingyen, mostantól akár 100-120 ezer is megteheti ezt. Fontosnak nevezték, hogy a hallgatók megértsék a kormány új felsőoktatási stratégiáját, és felismerjék az abban rejlő lehetőségeket. Tudatosítsák, hogy ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait. Kiemelték: a felsőoktatás megújítása arról szól, hogy hosszú távon jó minőségű, fenntartható rendszer alakuljon ki, hogy ne csak a mostani generációnak, hanem az utánuk jövőknek is legyen hol tanulni.
Az államtitkárság kitért arra is, hogy a korábbi gyakorlat szerint, akik nem kaptak állami ösztöndíjat, azok csak akkor tanulhattak, ha ők vagy szüleik mélyen a zsebükbe nyúltak és félévente befizették a költségtérítés összegét. Az új rendszerben viszont egyetlen fillér nélkül, bárki megkezdheti tanulmányait, amennyiben eléri a felvételhez szükséges pontszámot. Az állam nem takarékoskodni akar, hanem a források hatékonyabb, eredményesebb felhasználására törekszik - tették hozzá.
Kifejtették: az állami kamattámogatással folyósított, a képzés teljes költségét fedező Diákhitel 2 konstrukció a támogatás egy speciális formájává válik, mivel a kormány garanciát vállal arra, hogy a végzést követően a közszférában elhelyezkedők hitelét az állam átvállalja, továbbá a gazdasági szereplőket adókedvezmények nyújtásával ugyanerre ösztönzi. Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen - írták. A finanszírozási rendszer átalakításával a kormány nem a felsőoktatási ágazatra fordított összeg csökkentését, hanem a források hatékonyabb, felelősségteljesebb felhasználását akarja elérni.
Az államtitkárság szerint mivel a hallgatók és az intézmények egyaránt érdekeltté válnak abban, hogy elhelyezkedésüket segítő, a munkaerőpiacon értékes végzettséget szerezzenek, megszűnik az a jelenség, hogy a hallgatók 40-45 százaléka az előírt 4-5 év alatt nem szerez diplomát.


 


(forrás és fotó: eduline.hu, MTI, Index.hu)