Hogy szeressük a kémiát!
Tizennegyedik alkalommal adta át a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért kuratóriuma a „Magyar Kémia Oktatásért Díj” elismerést öt, az oktatási tevékenységében, szakmai munkájában kiemelkedő teljesítményt nyújtó kémiatanárnak.
Ezt a rangos elismerést, s a személyenként 400 ezer forintos díjat évek óta ítéli oda az alapítvány kuratóriuma, nemegyszer határainkon túli pedagógusoknak. Az egyszerre emelkedett hangulatú és bensőséges díjátadóra az idén is a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében került sor október 15-én.
Díjátadás előtt
A 2012. évi díjazottak
Nagy Mária, Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs
Nagy Mária tanárnő 1980-ban kémia-fizika szakon szerzett diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd egy évig Siklóson tanított. Egykori kémiatanára, Kromek Sándor hívó szavára tért vissza volt iskolájába, s éveken át foglalkozott átlagon felüli energiával tanítványaival, s a kémia oktatásával. Tehetséggondozó munkájának köszönhetően számos diákja jutott országos kémia versenyek döntőibe.
1989-ben a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet pályázatán első díjat nyert a Kémia feladatok és megoldások című munkájával. Ezt a szakmai és módszertani füzetet a mai napig használják a versenyekre való felkészülésben. Szakmai eredményei alapján az iskola vezetősége őt bízta meg Kromek tanár úr mellett a kémia tagozat irányításával.
Az 1998/99-es tanévben iskolát váltott, a Kodály Zoltán Gimnáziumban tanít. Művész és zenész orientáltságú diákjai között azon munkálkodik, hogyan lehet megszerettetni velük a kémiát. Még a nyári vakáció alatt sem sokat pihen, kémikus táborokat szervez nagy sikerrel.
Sipos Judit, Vegyipari Szakközépiskola, Debrecen
Diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi szakán matematika-kémia tanári szakon szerezte 1991-ben. Ötödéves hallgatóként a gyakorló tanításait kémia tárgyból már a jelenlegi iskolájában végezte.
Tanítványainak pályakezdő kora óta, tanítási órákon túl is rendszeresen segít a felkészülésben, legyen szó versenyről vagy csak ismeretbővítő korrepetálásról. Számos tanítványa került be és szerzett értékes helyezéseket az Országos Középisakolai Tanulmányi Versenyeken vagy az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjében.
Folyamatosan magas színvonalon, nagy szakmai igényességgel és fiatalabb kollégáival mintaszerű együttműködésben dolgozik. Pályája során több iskolai és városi szintű elismerésben részesült.
Horváth József, Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
Horváth József tanár úr a horvátországi Vörösmarton született, középiskolai tanulmányait Létamonostoron végezte, majd 1982-ben fizika-kémia szakos tanári diplomát szerzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Kezdetben volt középiskolájába tanított, , de 1991-ben a délszláv háború idején családjával együtt Magyarországra költözött. 1996 óta tagja a szentesi általános iskola tantestületének. 2003-ban elsőként szakvizsgázott Pedagógiai mérés és értékelés szakon, a Szegedi Tudományegyetemen. Kiváló képességű, innovatív tanár, aki a tehetséggondozás terültén is kitűnő eredményekkel büszkélkedhet. Tanítványai évek óta a legjobbak között szerepelnek a különféle tanulmányi versenyeken: a Hevesy György Kémiaversenyen, a Curie Emlékversenyen, a Református Középiskolák Országos Kémiaversenyén. Egyre több tanítványa folytatja tanulmányait kémia tagozatos középiskolában, majd egyetemeken. Heti rendszerességgel tart szakköröket a versenyekre készülő tanítványainak. Módszerei közé tartoznak az alsósoknak szervezett látványos kémiai kísérletek is.
Dr. Kiss Szilvia, Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely (Szlovákia)
Kiss Szilvia tanárnő Dunaszerdahelyen született, középiskoláit Pozsonyban végezte. 1995-ben matematika-kémia szakos tanári diplomát szerzett a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán. 2008-ban védte meg doktori értekezését a nyitrai Konstantin Filozófiai Egyetemen, majd 2009-ben 2.kvalifikációs vizsgát tett a Selye János Egyetemen, Komáromban.
Kiss Szilvia tanárnő, aki az első öt végzős magyar kémiatanár közé tartozik, a mai napig szülővárosában tanít. Számos kémiaversenyre készítette már fel diákjait, akik a szlovákiai megmérettetéseken túl eredményesen vettek részt a Marosvásárhelyen és Pécsett szervezett 6. és 7. Nemzetközi Kémikus Diákszimpóziumon. A 8. Kémikus Diákszimpóziumot 2013-ban Dunaszerdahelyen tartják Kiss Szilvia tanárnő vezetésével.
Halusz Magdolna, Munkácsi Szent István Katolikus Líceum (Ukrajna)
Halusz Magdolna tanárnő 1957-ben a Ungvári Állami Egyetemen szerzett kémikus, kémiatanári diplomát. Több helyen és iskoláéban tanított, 2003-tól napjainkig a Munkácsi Szent István Katolikus Líceumban dolgozik. Tanári fokozata „sztarsij ucsityel” , kiváló pedagógus. Több tucat tanítványa választotta a kémikusi hivatást, A Szent István Líceumból is már ketten.
Diákjai jó eredménnyel vesznek részt a tantárgyi vetélkedőkön. Rendszeresen küld résztevőket a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által rendezett kémiaversenyekre, ahol eddig rendre a dobogós helyeken végeztek.
A díjátadó ünnepségen közreműködött Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész színésznő, Peták Ágnes hárfa- és Rácz János fuvolaművész.
A díjazottak és az őket köszöntő egykori tanítványaik
„A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért”
Az alapítványt a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. kezdeményezésére 1999-ben jött létre azzal a szándékkal, hogy a vezető hazai gyógyszergyártó vállalat a magyarországi kémia oktatásban és az azzal kapcsolatos ismeretterjesztésben közvetlenül vállalhasson támogató szerepet. Az alapítvány feladatai közé tartozik – mások mellett – a kémia oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő tanárok elismerése, díjazása.
„Magyar Kémia Oktatásért Díj"
Az alapítvány kuratóriuma a „Magyar Kémia Oktatásért” néven díjat alapított az általános, közép- és szakközépiskolai tanárok részére, melyet 1999 óta minden évben nyilvánosan meghirdet. A pályázaton javasolt tanárok közül az Alapítvány kuratóriuma azokat választja ki díjazásra, akik több éve elismerten a legtöbbet teszik a kémia iránti érdeklődés felkeltésére, a kémia megszerettetésére, továbbá akiknek tanítványai az utóbbi években sikeresen szerepeltek a hazai és a nemzetközi kémiai jellegű tanulmányi versenyeken.