AD-blacklist1

2012
okt.
10

Külföldön tudta meg a jó hírt

Írta: Oszvald György

NZ 328leadBudapestért-díjban részesíti a Fővárosi Közgyűlés Nagy Zoltánt, a Komplex Általános Iskola igazgatóját – adtuk hírül a napokban. Ennek okán egy mini interjút kértünk a díjazottól.

 

 

   Néhány napja elsőként adtuk hírül, hogy Nagy Zoltánt, a Komplex Általános Iskola igazgatóját Budapestért-díj kitüntetésben részesíti a Fővárosi Közgyűlés. A hír közlésekor Nagy Zoltán külföldön tartózkodott, s elfoglaltságaira is tekintettel, csak most tudta őt az elismerés részleteiről faggatni a 10kerkult.hu.

    

   NZ 105a Hogyan érte utol a jó hír?

   – Valóban, útban voltam külföldre, s Rábafüzesen álltunk meg vacsorázni. Előtte, valamivel korábban egy nevelési értekezlet zajlott öttől este hétig. Ekkor kaptam egy sms-t, de csak azt néztem meg, ki küldte. Kovács Róbert polgármester volt a küldő. A vacsora alatt olvastam el az üzenetet, s mondhatom, leesett az állam! Az állt benne, hogy szívből gratulál a kitüntetéshez, s további sikereket kívánt. Hívtam őt is, György Istvánt is, de nem vették fel a telefont, majd csoda történt, este kilenc óra körül sikerült a polgármestert elérnem, s megköszönnöm a gratulációt.

   – Akkor arról sem tudott, hogy fel lett terjesztve a közgyűléshez?

   – Nem, abszolút titokban zajlott minden. Habár, jóval korábban, az igazgatóhelyettesem néhány furcsa adatot kérdezett tőlem, de akkor ennek semmi jelentőséget nem tulajdonítottam.

   NZ 065– A díj neve egyben a helyhez is köt; valóban csak Kőbányára, Budapestre terjed ki a tevékenysége?

   – Nem, bár a munkám java részét itt végzem. De Monortól kezdve Vecsésig, Gyálig terjed a körzet, ahonnan hozzák a gyerekeket hozzánk. Így nyugodtan beszélhetünk Pest megyéről, mint működési területről.

   – Elég késői időpontban értesült a díjról. Kivel osztotta meg elsőként örömét?

   – Mint mondtam, Kovács Róbertet kerestem volna elsőként, de csak este sikerült beszélnem vele. Az értekezleten ideje alatt nem tartottam volna helyesnek, hogy a kollégáimnak elújságoljam. Csak a helyettesemet, dr. Kántor Gézánét hívtam fel. No, ő elmondta, hogy a felterjesztésről tudott, de hogy megszavazta a közgyűlés, arról nem volt tudomása. Természetesen a feleségemnek is elmondtam.

   – Milyen elismerésekben részesült eddig?

   – Még György István polgármestersége alatt Kőbányáért díjat kaptam, majd Pokorni Zoltán oktatási minisztersége idején részesültem Éltes Mátyás-díjban, a magyar kultúra napján. Ennek azért örültem, mert a legmagasabb szakmai díj, tekintve, hogy Éltes Mátyás az egyik legnagyobb gyógypedagógus volt. Ez, a Budapestért-díj a harmadik rangos elismerésem. Így van országos, budapesti és kőbányai elismerésem, amit nagy dolognak tartok a negyvennégy év pályán eltöltött időm alatt.   

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY