Minőség a tanításban és a tanulásban
Zsúfolásig megtelt a kőbányai Szent László Általános Iskola kémia terme. Budapest több kerületéből, sőt, Vácról, a környező településekről, de még Mosonmagyaróvárról is voltak érdeklődők az Apáczay Csere János gimnázium felvételi tájékoztatóján.
Mondhatnánk, mint a közismert arab bölcsesség, hogy A hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Valami hasonló dolog történt ma, október 3-án a Szent László Általános Iskolában. Egyszerre, egy időben, sokfelől érkező érdeklődőknek csak úgy lehet iskolabemutató, felvételi tájékoztató előadást tartani, ha az iskola megy el egy központi helyre, az érdeklődők közé.
Az ismert és a legjobbak között számon tartott ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium nyilvánvaló érdeke, hogy – őrizve a hagyományt – valóban a legjobb diákok kerüljenek falai közé, s majdan szakmájuk legjobbjai – orvosok, kutatók, tudósok – azok legyenek, akik ebben az alma materben maturáltak. (Megjegyezzük, általánosságban is igaz, hogy minden középfokú oktatási intézmény erre törekszik.) De fontos, hogy a kitűnő általános iskolai bizonyítvány nem követelmény és nem feltétel, igaz nem is árt. De előfordul, hogy az általánosban kevésbé jól teljesítők nálunk megtáltosodnak!
A Szent László általános iskolában tartott „szülői értekezleten” Munkácsy László (képünk), az Apáczai igazgatója értelemszerűen a legjobb színben kívánta feltüntetni az intézményét. Jól felépített előadását azonban hadd fordítsuk meg, és ne a történelemmel kezdjük, egészen pontosan „A miért az Apáczaiba felvételizzen a gyerek?” kérdésre kezdjük a válaszokat az előadás végén elhangzott érvekkel.
Elsőként azzal, hogy az Apáczai az elsők között volt a Budapesten Tehetségpontok sorában. Ez azért fontos, mert több réteget helyez egymásra: az oktatásban fontos szerepet kap a szaktanár irányításával végzett projektmunka; mintha egy kutató készülne eredményei publikálására. A gimnázium diákjai szeretnek játszani, s képességeik maximumát adva nyerik az országos tanulmányi versenyeket, vagy a diákolimpiákat. Legutóbb a kémiai diákolimpia aranyérmes csapatába csak apáczaisok kerültek be a hazai elődöntőkből! Nem számoltuk meg, de az egyik dián az öt-hat évre visszamenőleges kimutatás szerint a tanulmányi versenyeken többségében aranyérmeket nyertek a tanulóik. Szorgalom, tehetségápolás, verseny, eredmény és dicsőség. Ezek a hívószavak!
Persze, ide tartozik az az elemzés is, hogy a kompetencia felmérésben az európai elvárás felett telesítenek a diákok! Meg az, hogy olyan szempontokat is figyelembe vesznek, ami máshol alig jellemző. Például a családi hátteret. Munkácsy ezt így összegezte: „Az Apáczai diákjainak mért teljesítménye jóval nagyobb az országos átlagénál. Mind a várható eredményeknél, mind a családi háttérindex alapján vártnál jobban fejleszt iskolánk!”
És csak itt említsük meg azok közül néhányat, akik egykori apáczais diákként öregbítik az intézmény jó hírét: Bojár Gábor, a Grafisoft Zrt. világcég alapítója, a gimnázium régi támogatója, Bakos Gáspár, aki Munkácsy tanítványa volt, s aki az elmúlt években, fiatal kora ellenére már 13 exobolygót fedezett fel, s az Egyesült Államok sztárcsillagászai között emlegetik. De, hogy ne csak a természettudomány oldalról hozzunk példát! Palya Bea énekes ’94-ben érettségizett a gimnáziumban, s ő is a világhír kapuját döngeti!
Menyhárt Sándor, a Szent László iskola igazgatója az ajóban állva figyeli azi érdeklődőket
Nos, ezek után ki ne akarna az Apáczay diákja lenni? És ezen a ponton térjünk csak vissza az előadás elejére, ahol is a hagyományokat említi az igazgató. A megkezdett 55. tanévet, s annak előzményeit! „Az 1955-ben alapított egyetemi gyakorlóiskola – a tanárok gyakorlati képzésén túl – kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, különösen a diákok felkészítését az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra.” – mondta Munkácsy.
Az egyik hölgy szorgalmasan jegyzetelt, így az előadás után megkérdeztük, milyen gondolatokat írt fel a noteszába? – Elsősorban a nyelvtanulás lehetőségeit és formáit írtam fel. A lányom most nyolcadikos, két tanítási nyelvű iskolába jár, és ez meghatározó lesz az iskolaválasztásnál. A kiszemeltek között van az Apáczai is – magyarázta.
Az ösztönzést több alapítványi elismerés, ösztöndíjak és egészséges versenyszellem biztosítja. És persze, a példa ereje. Az iskolai nyílt napokon, a tehetségnapokon az idősebb diákok tartanak bemutatókat, végeznek kísérletet. Lehet, hogy erre való tekintettel építettek be több képet is a terepgyakorlatok fotói közé a Szent László iskolában végzett Tyler Theadoráról. Minden esetre, kedves gesztus volt.
Az előadás végén Munkácsy László néhány kérdése válaszolt, s felhívta a figyelmet a jelentkezési határidők betartására.
Mindezek után az iskolaválasztásnál pedig kéretik figyelembe venni a névadó, Apáczai Csere János szavait, amit az iskola mottóként használ: „A tudomány gyökere keserű, gyümölcse pedig gyönyörűséges.”
fotó 10kerkult.hu/OGY
Néhány fontos dátum
20012. december 10-ig: jelentkezés az írásbelire
2013. január 19.: írásbeli felvételi
2013. február 17.: jelentkezési határidő a szóbelire
2013. február 25-28., március 1.: szóbeli vizsgák
2013. március 13.: iskolai „rangsor” a honlapon
2013. április 18.: felvehető tanulók listája (Győrből kapja az iskola)
2013. május 10.: nyelvi szintfelmérő
Egyéb események 2012-ben
nyílt nap – október 17-18., előzetes regisztráció szükséges október 8-14-e között
négy évfolyamos szülői tájékoztató: november 5-én, 16:00 óra.
műveltségi verseny: jelentkezési határidő november 9., az írásbeli november 17., a szóbeli december 3-5.