AD-blacklist1

2012
okt.
03

Életünk része a zene

Írta: Oszvald György

harmatg-zene 076leadOktóber elsején már hagyomány a Harmat Általános Iskolában, hogy a kerületi rendezvénytől függetlenül is megünneplik a zene világnapját. Így történt ez most is: sok-sok muzsikával, énekkel köszöntötték a Yehudi Menuhin amerikai zeneszerző, hegedűművész kezdeményezésére életre hívott, a zenének szentelt napot.

 

 

   A délelőtt tíz órára tervezett ünnepség nyitánya, a közös éneklés az iskola udvarán ugyan nem maradt el, de kicsit rövidebbre fogták, tekintettel az éppen eleredő esőre. Azért arra volt idő, hogy Varga Ildikó igazgató asszony (képükön) néhány szóban köszöntse a tanulókat, elmondja, hogy ének tagozatos iskolájuk a Kodályi gondolat jegyében – a zene nélkül nem teljes az ember élete – ünnepli a zene világnapját, s felkérje Hanuska Ágnes tanár nénit, ismertesse a programot.

 

harmatg-zene 018

A zenei vágnapot köszöntik a Harmat Általános Iskolában


   E szerint nemcsak a zenei világnapot ünneplik ma, de ez a nap a lengyel – magyar projekt nyitónapja is. Ezért egy lengyel népdalt lengyelül is megtanulnak majd. Ezután, a már csepergő égi áldásban még elhangzott Balázs Árpád: A mi iskolánkban című kórusműve, majd az elmondottak alapján mindenki a számára első helyszínre sietett.

 

   harmatg-zene 085

A Tutta Forza zenekar, vezényel: Bakó Roland

 

„Ma rövidített órákat tartottunk, így vált lehetővé, hogy három helyszínen, forgószínpad szerűen tudjuk megvalósítani a programjainkat” – mondta Varga Ildikó, majd Raffay Gézáné, a nap szervezője megtoldotta azzal, hogy korábban is volt már hasonló, más intézménnyel közös ünnepelés: a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskolával tartottak kapcsolatot, sőt, volt már vendégük néhány éve Veszprémből is ezen a napon.

    Azt megtudtuk tőle, hogy délután a kicsiknek lesz egy érdekes előadás: Prpokofjev: Péter és a farkas című darabjával ismerkednek meg. Bizonyára érdekesek lesznek számukra a különleges hangszerek, és maga az előadás.

   Itt jegyezzük meg – kicsit előre szaladva az időben –, hogy az iskola részt vett a délutáni központi rendezvényen is, és a véletlenen múlt, hogy amikor két kislányt a közös éneklésről kérdeztünk, kiderült, hogy a Harmat iskolába járnak és ott voltak a nekik szóló előadáson is.

   Most először hallottuk ezt a darabot és nagyon tetszett – mondták.  Kettejük közül a bátrabb elárulta azt is, hogy neki a kismadár és a fuvola volt nagyon érdekes, mert „azt a hangszert oldalról kell fújni”. 

 

   harmatg-zene 173

Daltanulás - lengyel nyelven

 

   No, de ne vágjunk a dolgok elébe, lássuk, mi történt a délelőtt folyamán! A tornateremben kezdtünk, ahol a Kroó György zeneiskola Tutta Forza zenekara már berendezkedett. Bakó Roland karnagy, a zeneiskola trombita tanára kis figyelmet kért, s elmondta, mit fognak hallani a zenekartól. Mivel a zeneiskolában nemcsak hangszeres képzés folyik, hanem éneket is tanítanak, ez a tanszak is lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

 

   harmatg-zene 158Az emeleten két teremben zajlott az ünnep, mindkét helyen az élő zene élménye mellett egy kis érdekességgel fűszerezve. Az egyikben Kovalik Erika, a zeneiskola tanára fúvós és vonós hangszereket (trombita, klarinét, fuvola, cselló) mutatott be a zeneiskola tanulóinak közreműködésével. Érdekes jelenet volt, amikor a klarinétot szedte darabjaira, s a felmutatott részek nevét kérdezte, az egyik srác mindent tudott. – Csak nem te is játszol a hangszeren? – kérdezte meglepődve. – Ááá, nem, a tesóm klarinétozik, ezért tudok róla ennyit – magyarázta Karcsi, merthogy ez volt a becsületes neve. Mellette álltunk, s azonnal „leütöttük a magas labdát”: azt kérdeztük, vajon tudja-e azt is, hogy nevezi a népnyelv a klarinétot, illetve azokat, akik ezen a hangszeren játszanak? Nem tudta, így elárultuk, csurák a neve, s csurákosok, akik megszólaltatják. 

 

   A gyerekekhez hasonlóan, a 10 kerkult.hu is termet „cserélt.” Az énekesekhez mentünk, ám előtte még néhány érdekességet megtudtunk Raffaynétól. Mások mellett azt, hogy a zenei világnapon hallott, látott zenék nem a tananyag részt képezik, inkább azt bővítik, szélesítik. Például a hangszerbemutatók. Ez annak is hasznos, aki nem jár zeneiskolába. A lengyel népdal megtanulása pedig azért is fontos, mert egy két éves időtartamú, 20 ezer eurós uniós projekt nyertese az iskola. Ebben az is benne van, hogy lengyelül is tanulnak majd a diákok, másrészt az ének egy ének tagozatos iskolában alapvető!

 

harmatg-zene 216Nos, a lengyelül énekléshez minden adott volt a társaság másik felének: megfelelő segédanyag, kotta magyar és lengyel szöveggel, sőt, egy csodálatos hangú egyetemista leányzó, aki a zeneiskolában tanul énekelni, egyébként pszichológia szakos egyetemi hallgató és lengyel édesanyja révén beszélt anyanyelve a lengyel. Szó se róla, a gyerekek szorgalmasak voltak, igyekeztek gyorsan bevésni az idegen szavakat, néha kicsit zajosan, de többnyire fegyelmezetten. Annak viszont láthatóan örültek, amikor az éneklés befejeztével az új helyszínükre, a tornaterembe mehettek.

 

   Ám, a Tutta Forza előtt még Szabóné Valkony Mária tanárnő projektoros bemutatója következett az elnyert uniós pályázatról. Elmondta, milyen területei lesznek a programnak, majd bemutatta magát az országot. A gyerekek nagy vonalakban megismerték Lengyelország földrajzát, gazdaságát, történelmét, a magyar harmatg-zene 242vonatkozású uralkodói házasságokat, az ország híres tudósait, művészeit. Hisszük, az elmondottak alapján tartalmas két év vár mind a tanulókra, mind a pedagógusokra.

 

   A frappáns előadást a zenekar követte. Bakó Roland és a zeneiskolások ezúttal is alapos munkával, jó darabválogatással örvendeztették meg a Harmat iskola tanulóit.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik - ITT


fotó: 10kerkult.hu/OGY