AD-blacklist1

2021
dec.
15

Újra mikulás-napi óvodás kupa – nemzetközi közönség

Írta: Oszvald György

Servatius Miki Cup 013 leadSok éves hagyomány már, hogy a Szervátiusz Jenő Általános Iskola megszervezi december elején az óvodás Mikulás Kupát. December 2-án a Kocsis Sándor Sportközpont pompásan feldíszített vívótermében fogadták a kerület hét óvodájából érkezett válogatott csapatokat.

 

 

  

   Az előtérbe lépő óvodásokat az iskola felsős tanulóiból verbuvált karmpuszlányok koszorúja fogadtá. Itt jegyzem meg, hogy a későbbiekben pedig az egyes versenyszámok segítői voltak, sőt, a gyakorlatokat is ők mutatták be.

 

krampuszok

   Servatius Miki Cup ovisok

   A terem felében rendezték be a vendégek – róluk kicsit később – és a megnyitón szereplő diákok nézőterét. A terem másik végében, az ovisok foglaltak helyet. Mindegyik óvodás csapathoz segítő krampuszok voltak beosztva.

 

   Servatius Miki Cup SanyibacsiElsőként Beliczay Sándor (képünk) a Törekvés SE vívóinak mesteredzője köszöntötte az óvodásokat és a vendégeket.

   Elmondta, hogy ebben a vívóteremben minden vívójuk, akik olimpiákat és világbajnokságokat nyertek, gyerekkorukban ugyanott ücsörögtek, ahol most az óvodások, majd egy személyes megjegyzést tett:

   – Az én anyukám is óvónő volt, ezért nekik kiemelt szerepe van nálam. Ez egy gyönyörű hivatás, egyszerre óvják, segítik és tanítják a kicsiket, mint teszik ezt most is. Ez egy nagyszerű verseny lesz számotokra, szólt közvetlenül az óvodásokhoz, és kívánom, hogy érezzétek jól magatokat, versengjetek és nyerjetek. Igaz, a sportban a részvétel a fontos, de ugye, nyerni is kell valakinek.

 

   A továbbiakban a zenei tanulmányokat is folytató tanulók mutatták be tudásukat. Klarinét, furulya, fuvola, trombita, gitár, tangóharmonika hangja töltötte be a vívótermet, megteremtve egy nagyszerű alaphangulatot a versengésnek.

   A nagyszerű produkciók után köszöntötték az óvodásokat, a gyerekeket felkészítő óvónőket, szülőket és nem utolsó sorban az Erasmus program keretében itt tartózkodó spanyol, portugál és török pedagógusokat.

   Servatius Miki Cup 185A kupán résztvevő óvodák: Gyöngyike Óvoda, Mocorgó Óvoda, Mászóka Óvoda, Kékvirág Óvoda, Gézengúz Óvoda, Bóbita Óvoda, Gyermekek Háza Óvoda.

 

   Már kimondani is sok, most a 26. alkalommal rendezzük meg a Mikulás kupát az óvodáknak. Reményünk, hogy a hagyományokhoz hűen izgalmas játékokkal tarkított versenyekben lesz részünk, és sok izgalom vár ránk – hangzott el a felvezetésben.

Ám a versenyek előtt Nagy Ágnes igazgató asszony kért szót.

   – Nagyon boldogok vagyunk, hogy a tavalyi, a pandémia miatt kimaradt élő, de digitálisan megrendezett kupa után most személyesen találkozhatunk, és annak különösen örülünk, hogy ilyen sok óvoda eljött. Az is öröm, hogy különleges módon, mozgással ünnepelhetünk – mondta az igazgató asszony.

 

   Servatius Miki Cup 369A versenyeket két körben bonyolították le. Az elsőben a Gyöngyike, a Mocorgó, a Mászóka, a Kékvirág óvoda szerepelt. Értelemszerűen a másodikban a Gézengúz, a Bóbita és a Gyermekek Háza ovisok versenyeztek.

   Mindkét körben azonos versenyszámokat kellett teljesíteni a gyerekeknek, ezek gyakorlatilag váltóversenyek voltak. Minden feladat előtt a krampuszlányok bemutatták, hogyan kell megoldani, leküzdeni az akadályokat. Volt olyan kunszt is, amelyben az óvónők is szerepet kaptak: a váltóverseny során megszerzett figurákat kellett nekik átadni, melyeket az óvónénik felragasztották egy kartonlapra, majd minél előbb visszaérni a csoportba. Mondanom sem kell, hogy mind a rénszarvas hajtást, mint a pókjárásos feladatot, és a többi gyakorlatot is óriási ováció kísérte.

 

Servatius Miki Cup 449  A csoportok váltása közben – és ez is hagyomány – az iskola tanulóiból álló 4M DANCE nevű tánccsoport parádés koreográfiáiban lehetett gyönyörködni.

 

   A két csoport váltása közti időt kihasználtam arra, hogy a projekt-koordinátort, Kovács Adél tanárnőt (képünk) a vendégek ittlétének apropójáról kérdezzem.

 

   – 2019-ben írtam egy tudósítást az iskola Erasmus+ programban való részvételéről. Akkor elég sok mindent megtudtam, s most kíváncsi vagyok, mi történt azóta, és milyen összefüggés van az akkor felvett program és a most jelen lévő vendégek látogatása között?

   Servatius Miki Cup 594– Az Erasmus+ pályázatunk az egészséges életmód, a mozgás hangsúlyozását és annak népszerűsítését helyezte a középpontba. Ennek része volt a Mikulás kupa. Az eredeti programban pontosan meg volt tervezve, hogy mikor, hová megyünk, de ezt a Covid felborította. Ennek ellenére mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy a hagyományosan december első napjaiban rendezett kupa időpontja ne változzon, ez a mobilitásunk megmaradjon, hogy ezt a nagyszabású rendezvényt be tudjuk mutatni. A spanyol kolléga fel is vetette, hogy szeretnének a városukban egy hasonló eseményt rendezni a két iskola között.

   – Hány ország kapcsolódott be a programba?

   ­– Eredetileg öt, de most két ország képviselői (Nagy Britannia és Franciaország) a pandémia miatt nem tudtak eljönni, így csak a spanyolok, portugálok és törökök a vendégeink.

   – Hol és mikor járt a Szervátiusz küldöttsége tapasztalatcserén, egyáltalán, kijutottak-e valahová, közbeszólt-e a Covid?

   – Pont a Covid előtt sikerült kimenni Angliába, természetesen megfelelő előkészítéssel. Itt mondanám el, hogy a projekt eredetileg két évre volt tervezve, de a koronavírus-járvány miatt meghosszabbítottuk 3 évre. Ez alatt minden hónapban teljesíteni kellett egy feladatot, például zöld és narancsszínű ételekből kellett tálat készíteni az egészséges táplálkozás okán.

   – Mikor zárul le a pályázati program?

   – 2022. júniusában, s addig Portugáliába, Madeirára és Spanyolországba megyünk a jó gyakorlatok és trendek tanulmányozására, átvételére. Mi például bemutattuk a vendégeknek a Kodály-módszert, egy digitális matematikai oktatási rendszert, és a Boldogság programunkat, mely a lelki egészség megőrzésének lehetőségeiről szól.

   

Servatius Miki Cup 147

  A külföldi vendég pedagógusok figyelik a produkciókat

 

   A versengés végén már csak egy faladata volt a szervezőknek: eredményt hirdetni. Persze, amikor ilyen különleges sportrendezvényt tartanak, ráadásul a mikulásünnep előtt néhány nappal, elvárható, hogy a résztvevőknek az ajándékokat ne csak az iskola vezetősége adja át. Éppen ezért meghívták a Mikulást, akit énekszó fogadott. A krampuszai körében ült le a neki kikészített székre, s miután az ovisok megkapták az ilyenkor szokásos oklevelet és kupát, no meg egy szerény különdíjat, a kicsik eléje járultak, volt, aki énekelt, mások nem, majd átvették az óvodának szóló labdákat és más játékokat.

 

Servatius Miki Cup 922

   

   Szinte mondani sem kellett, ők is körbekapták a Mikulást és elkészültek a közös fotók. A „dobogósoknál” már a vendégek is „beszálltak” a fényképezkedésbe, és gyermeki örömmel nyugtázták az abszolút egyedi képeket.

 

   A díjak, ajándékok átadási sorrendje: Kékvirág Óvoda, Gyermekek Háza Óvoda, Mászóka Óvoda, Gyöngyike Óvoda, Bóbita Óvoda, Mocorgó Óvoda, Gézengúz Óvoda. Amely sorrend azt is jelzi, hogy a legeredményesebben a Gézengúzok szerepeltek, s nyerték a kupát.

 

   A cikkhez tartozó galériák, rendre a megnyitó, a verseny és a díjátadás ITT , ITT és ITT tekinthetők meg.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY