AD-blacklist1

2020
aug.
21

Fél órával csúszhatna az iskolakezdés a közlekedő tömeg mérséklése érdekében

Írta: szerk

sulikezdesLevélben fordult szerdán a fővárosi középiskolák fenntartóihoz Karácsony Gergely főpolgármester, azt indítványozva, hogy a most induló tanévben a szokásos reggel nyolc helyett fél kilencre tolják a tanítás kezdetét.

 

 

Karácsony a BKK prezentációjára hivatkozott, mely szerint a fővárosi tömegközlekedésben a reggel 7-8 közti csúcsidőszakban utazók harmada diák, főleg középiskolás vagy egyetemista. Számításaik szerint a csúsztatott iskolakezdéssel ebben a csúcsidőszakban húsz százalékkal is mérsékelni lehetne az utasszámot a járműveken.

 

   „A főváros június végén vetette fel ezt először. Az önkormányzat akkor azzal érvelt, hogy a reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló. Fajcsák Lajos, a BKK Mobilitásmenedzsmentért felelős igazgatója egy prezentációban mutatta be, hogy a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.”írja az ATV.  

 

   Márpedig ennek most, hogy Magyarországon is kibontakozóban van a járvány második hulláma, közegészségügyi jelentősége is volna. A járvány lassításának egyik legjobb eszköze a közösségi távolságtartás, amit a tömött közlekedési eszközökön viszont nehéz biztosítani. Ezért is volna fontos csökkenteni az utasszámot.

 

   Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV ezzel kapcsolatos megkeresésére azt írta, hogy a tanítás kezdőidőpontját nem jogszabály szabályozza, az intézmények maguk dönthetnek róla.

 

[atv.hu; 444.hu]

fotó: portfolio.hu/Getty Images