AD-blacklist1

2019
szep.
17

Harmatos események

Írta: Oszvald György

Harmat evnyito 2leadNéhány nap még, s a Harmat Általános Iskola tanulói ez évben is megtapasztalhatják, átélhetik a szüret örömeit. Ám, az egy másik tudósítás lesz, most inkább a minapi évnyitóról, s egy-két korábbi eseményről szeretnék beszámolni!

 

 

Hadd kezdjem az évnyitóval! Az iskola vezetősége úgy döntött, az ünnepélyes eseményt augusztus utolsó hétvégéjén, péntek délután rendezik meg. A számítás bejött, több okból is. Részben, mert csodálatos idő volt, másfelől tekinthetjük a X. kerület hivatalos tanévnyitójának is, tekintettel arra, hogy az aktuson részt vett és köszöntőt mondott D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere, dr. Fekete Ildikó, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ vezetője és Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója. Jelen voltak rajtuk kívül Weeber Tibor alpolgármester, dr. Mátrai Gábor, a Humánszolgáltatási bizottság elnöke, dr. Siklósi Tímea SzMK elnök, Zsámboki Judit, a Fóliás Juci Kft. cégvezetője.

     

Harmat evnyito 116

 

   D. Kovács Róbert Antal egy beugrató kérdést tett fel, nevezetesen, vajon írt-e valaki egy nagy Ó betűt kilenc nappal az iskolakezdés előtt? Néhány elsős feltette a kezét, jelezve, gondoltak az évnyitóra. A derültséget azzal oldotta a polgármester, hogy ennek a napnak is van jelentősége, hiszen ki ne várná a találkozást az osztálytársaival, barátaival, ki ne lenne kíváncsi az új tankönyvekre, s az új feladatokra. Szólt még a pedagógusok várakozásáról is: milyen lesz az adott iskola a nyári felújítás után, hogyan tudja majd a tantestület elindítani az új tanévet, hogyan illeszkednek be az új elsősök az iskola rendjébe, és sorolhatnánk még.

 

   Itt azonnal megjegyzem, bár ezzel felborítom a kronológiát, hogy miközben az országos sajtó egész augusztusban a pedagógushiányról cikkezett, Szabóné Valkony Mária igazgató asszony öt új pedagógust, Sámuel Gergely testnevelés, Bernáth Attila történelem, Tóth Tünde fizika, Maszlag Szilvia biológia-földrajz, természetismeret, Nick Melinda napközis tanárokat köszöntötte az évnyitón!

 

   A polgármester arról is szólt, hogy ebben a tanévben átadják az iskola udvarán felépült új tornacsarnokát, egyben kosárlabda csarnokot, az intézmény eddigi legnagyobb beruházását, fejlesztését. Befejezésként élménygazdag tanulást kívánt.

 

   Igari Blanka 7.A osztályos tanuló csodálatos népdalai és a 4. évfolyam pazar tanévnyitó műsora után (a kórust vezette Grábler Dóra) dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató néhány gondolattal köszöntötte az évnyitó résztvevőit.

   

Harmat evnyito 3

   Fekete Ildikó köszönti az évnyitó résztvevőit

 

   Nem titkolta, a nyáron többször is egyeztetett az iskolavezetéssel, hogyan tudnák minden eddiginél szebbé, tartalmasabbá tenni a tanévkezdést. Megerősítette, hogy szerinte is az egyik legnagyobb dolog az új tornacsarnok. Utalt arra is, hogy milyen új színvilág és felületek fogadják majd a tanulókat az épületben, a pincétől a padlásig, és mind Fóliás Jucinak, mind a felújításban részt vevő szülőknek köszönetet mondott. Jelezte, hogy a tankerület terveiben szerepel a tornacsarnok befejezése után a parkosított terület helyreállítása, tudják, hogy szükséges lesz majd az ebédlői székek megújítására is. Az iskolával közös munka részeként említette közreműködésüket a tanterv, az órarend összeállításban, a pedagógus létszám stabilizálásában. Fekete Ildikó szerint a jó munka záloga az összefogás, egymás segítése, s ebben a tankerület is partner kíván lenni.

 

   Harmat evnyito 4A kórus előadása, majd két elsős, Váczi Lilla és Szabó Áron 1.A  (képünk) egy-egy szavalata után következett az elsősök fogadalomtétele. A nyolcadikosoktól megkapták az iskola jelvényét, s ezzel hivatalosan is az iskola polgárai lettek.

 

   Harmat evnyito 223Szabóné Valkony Mária igazgató asszony (képünk) ünnepélyes tanévnyitó beszéde következett. Montessori gondolataival köszöntötte a résztvevőket, s folytatásban pedig elmondta, 21 osztály 514 tanulója kezdi meg szeptember 1-jén a 180 napból álló 2019/2020-as tanévet.

   Első szavai az éppen felavatott elsősökhöz szóltak. Megígérte nekik, hogy „fokozottan figyelünk majd rátok, hogy bátrak, magabiztosak legyetek.”

 

   Ezután néhány fejlesztésről is szólt. A kapott számítógépek, tabletek laptopok miatt nagy sávszélességű internet kapcsolatot, s e mellett iskolai wifi hálózatot építettek ki. „Befejeződött a tanulókat is a projektbe vonó Erasmus program, s ezzel a fejlesztéssel elmondhatjuk, bővült a tanulónk digitális írástudása is.” – hangsúlyozta az igazgató asszony.

   Harmat evnyito 1Kiemelte a felújítások között Fóliás Juci (képünk) segítségét, támogatását a tanterem és folyosói szekrényajtók, az étterem és a mosdók felületeinek átburkolásában, egyúttal köszönetet mondott a közreműködőknek, név szerint is kiemelte Gábor Zsanettet és családját az utómunkák elvégzéséért. Fóliás Juci, alias Zsámboki Juditnak pedig a gyerekek hatalmas tapssal köszönték meg az ötletet, s megvalósítást.

 

*

 

   No, és akkor Fóliás Juci! 76 ajtó, 6 mosdó, az ebédlő burkolata, ajtói, és 223 folyosói szekrényajtó kapott új borítást, burkolatot a cég támogatásával. Kitüntető és megtisztelő volt, hogy a fóliás cég az iskola ajtóinak felújításával ünnepelte fennállásának 4. évfordulóját. Jól szervezett munkacsapatok dolgoztak nagy igyekezettel. Közöttük egy verseny is zajlott, s a munka végeztével a cég és szponzorok sokaságának ajándékai voltak a jutalmak.

   Álljon itt egy rövid interjú, amit a fóliázás vége felé rögzítettem Fóliás Jucival.

 

   – Azt láttam, hogy nagyon lelkiismeretesen, milliméter pontossággal dolgoztak az emberek. Hol mosolyogtak, hol bosszankodtak, de akkor is elődlegesen saját magukkal voltak elégedetlenek. Hogyan tudta motiválni ezt a sok embert – 15 csapat összesen 135 fő?

   – Nem igen kellett ösztökélni őket, mindenki tudta, miért van itt, mit kell a nap végére teljesíteni. És, ha gyerekekről van szó, akkor mindent kiadnak magukból.

   folias 2Nem állítom, hogy minden szülőt ismerek, de meglepetéssel vettem észre egy anyukát, akinek a gyereke másik iskolába jár, mégis itt ragasztott. Kikből is áll akkor ez a népes sereg?

   – Ők a követőink. Két éve, március 20-án csináltam meg az első élő bemutatkozásomat a fóliázásról. Azóta mintegy 70 ezres csoportot jegyez a vállalkozás facebook oldala. Hát, közülük jöttek most el „néhányan”.

 

   folias 6Harminc csapatvezető van, ők a rutinos fóliázók, a követőink. Sőt, itt vannak a német gyárból is, a Continental cég képviseletében, Jessica Polny és Rahel Baier (jobb oldali kép) segíti a munkánkat.

   Hadd tegyem hozzá, ennyi embert még sohasem mozgattam meg, és akkora összfelülelet sem fóliáztam eddig senkivel!

   – Hogyan jött a fóliázás ötlete? Mert ugye, arról van szó, hogy leromlott felületeket tud új arázsolni speciális fóliákkal.

   – A konyhai szekrényünk hátsó fele, borzasztó csúnya farostlemez volt. Nem találtam megoldást jó sokáig, majd találkoztam egy német cég termékével, ez volt a fólia, s kipróbáltam. Mondanom sem kell, beleszerettem, s szinte az egész lakást átfóliáztam, új felületeket kialakítva. Szerettem volna másokkal is megosztani az örömömet, a meglepetésemet, az újdonságot, így elkezdtem „élőzni”. Először csak hatan-heten nézték a csatornámat, aztán hónapokig kb. húszan, majd kilenc hónap elteltével valami bekattant. Nem tudom, mi történt, de 200 fölé ugrott a nézettség, sőt, volt olyan is, hogy több mint 800 ember volt kíváncsi a fóliázásra.

   folias 3Valójában mi a szakmája, hogy ennyire érti ezt a munkát?

   – Közgazdász vagyok, négygyerekes anyuka, semmi közöm a dekorációhoz. Éppen azt akartam megmutatni, hogy senki se féljen, gyakorlatilag könnyen meg lehet tanulni a fóliázást. Én is csak úgy ráéreztem, persze, elég sokat csináltam, kialakult a rutin.

   Sokan mondják, hogy na, megjött a Fóliás Juci, mindent visz, jó a marketingje. Hát nem! Nem a marketing jó, hanem az a hit, hogy az emberekért próbálok meg tenni, miközben, természetesen, a saját családomért is dolgozom. Ez a szemlélet átjön, az emberek megérzik, mit szeretnék nekik adni. Nem mindegy, hogy a munkánk hány embernek tud segíteni. Mert itt vannak úgy mndenkivel együtt kétszázan, egy családra vegyünk 3 főt, ez már hatszáz ember, és kb. 3-400 fő nézi az időnként beadott élőzésemet…

   (… és tegyünk hozzá még kb. 1000 embert, akiket majd elér ez a cikk (remélem, lesznek ennyien.)

 

*

 

   baal 1És, akkor néhány gondolattal idéznék egy régi, tavaszi eseményt. Ez az iskola alapítványi farsangi bálja az új játszótér javára. S hogy miért is van itt a helye? A válasz akkor érthető, ha visszautalok Fekete Ildikó évnyitón elhangzott záró szavaira. Azt mondta, fontos az összefogás, egymás segítése. Nos, ezen a bálon éppen ez az eszme valósult meg, és ugye, az rögtön látszik, hogy senkivel sem beszélt össze.

 

   Egy bál egyik eleme a műsor. S ha az iskola javára fordítják a részvételi díjat, az adományokat, a tombola árát, egyértelmű, hogy sztárfellépők helyett az iskola leendő sztárjait, a tehetséges és rendkívüli színvonalat felmutatni képes tanulókat – csoportokat, szólistákat – kérnek fel.

   Azért megjegyezném, a tombola sem akármi volt: azon vállalkozó szülők adták össze, akik adott esetben már több esetben is támogatták gyermekük, gyermekeik iskoláját.

   baal 3

  Hangulatok az alapítványi bálon

 

   Az összegyűlt összeg meghaladta az 500 ezer forintot, így jó néhány program, köztük erdei iskola, múzeumi belépődíjak, színházjegyek, utazási költségek, taneszközök fejlesztése és egyebek biztosítva vannak.

 

*

   Hát, kedves olvasók, ennyi minden jön elő egy tanévnyitó kapcsán. Aki esetleg nem találkozott még az eseményeken készült fotókkal (hiszen nem kizárható, hogy tudósítást, híradást vártak az itt írt eseményekről, vagy nincs kapcsolatuk a facebookkal) azoknak javasoljuk, hogy kattintsanak a bál képeiért IDE , IDE  és IDE , a fóliázás fotóiért IDE és IDE , az évnyitón készült felvételeket pedig ITT tekinthetik meg.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas