Életünk része a zene
Október elsején már hagyomány a Harmat Általános Iskolában, hogy a kerületi rendezvénytől függetlenül is megünneplik a zene világnapját. Így történt ez most is: sok-sok muzsikával, énekkel köszöntötték a Yehudi Menuhin amerikai zeneszerző, hegedűművész kezdeményezésére életre hívott, a zenének szentelt napot.
Suliavatás szüreti mulatsággal
Az új helyre költözés után első jelentős és nyilvános eseményét rendezte meg a Janikovszky Éva Általános Iskola. Egy főzőcskével és sportversenyekkel és zenei meglepetéssel egybekötött bulira ideális helyszínnek bizonyult a Kápolna téri intézmény udvara szeptember 28-án.
Ha elfogadjuk, be is fogadtuk?
A Gém utcai Komplex Általános Iskolában rendezték meg a Kőbányán hagyományokkal rendelkező Tolerancia napok nyitórendezvényét szeptember 28-án. Az ünnepségen az iskola minden korosztálya és tagozata rövid műsort mutatott be a vendégek és meghívottak előtt.
Szüreti buli paprikás krumplival
A Kada általános iskola a hagyományainak megfelelően, az idén is paprikás krumplival köszöntötte a jeles őszi napot. Az iskola diákjait és a szülőket is megmozgató rendezvényre szeptember 21-én délután került sor.
A felsőoktatás támogatása megmarad
A kormány nem akar kivonulni a felsőoktatás támogatásából, hanem olyan, hosszú távon is fenntartható modell kiépítése a célja, amely nem igényel folyamatos újrafinanszírozást - közölte az emberi erőforrások minisztere egy írásbeli kérdésre válaszul.
További cikkek...
- Zeneiskola az Állatünnepen
- Rendhagyó környezetismeret óra
- Dobozolós tanévnyitó a Kápolna téren
- Veretes diplomák az évnyitón
- Pintér túllépte a hatáskörét?
- Szelektív magyar iskolarendszer
- Hittantábor világi elemekkel
- A tanulság: kell egy B-terv is
- Úton vannak a tankönyvek
- A hőség csak a vízparton volt elviselhető