Győzelem Albert Flórián emlékére
A magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó hazai mérkőzésén, a Puskás Ferenc Stadionban 5-0-ra legyőzte pénteken Liechtenstein együttesét, ezzel emlékezve az október 30-án elhunyt Albert Flóriánra, a Ferencváros egykori kiválóságára, az egyetlen magyar aranylabdás futballistára.
KSC-s aranyak az első napon
Kettesével gyűjtötték az egyéni bajnoki címeket az úszóválogatott erősségei a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság pénteki nyitónapján. Cseh László (Kőbánya SC) két egyéni érmet nyert és tagja volt a KSC győztes vegyesváltójának is.
Lopás vagy történelemhamisítás?
Lopás? Történelemhamisítás? Bármelyik címszót is illesztjük arra, hogy egy bizonyos kör erősen kisajátította Puskás Ferenc nevét, örökségét, hagyatékát, mindenképpen illik rá. Komoly a felháborodás, de mintha az ügy voltaképpen csak az igazi szurkolókat bántotta volna.
A tucat is kevés volt a Fradi ellen
A női kézilabda bajnokság szerdai rangadóján, az előző bajnokság ezüstérmese a Debrecen egy félidőn keresztül jól tartotta magát a tavalyi bronzérmes Ferencváros otthonában, de szünet után érvényesült a hazaiak nagyobb tudása. Hiába lőtt 12 gólt a vendégeknél Léránt Vivien, ez is kevésnek bizonyult.
Keserű búcsú az Eurokupától
A Groupama Honvéd férfi vízilabdacsapata 12-10-re legyőzte az olasz Savona együttesét az Eurokupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel azonban nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett négygólos hátrányát, így búcsúzott a sorozattól.