Az önkéntesség varázsa
Huszonhárom fő, többségében fortunás tagok és néhányuk gyereke, unokája vettek részt az Etele Plázában berendezett, az atlétika, atlétikai vb-k és a magyar atlétika történetét bemutató MOWA (Museum of World Athletics) kiállítás megtekintésén augusztus 7-én.
A kiállítást áprilisban nyitották meg, s öt hónapon keresztül, az atlétikai vb utolsó napjáig, augusztus 27-ig tart nyitva. A látogatás ingyenes, és a látogatók 600 m2-en ismerkedhetnek az atlétika történetével, köztük a magyar kiválóságokkal.
Július végén Majercsik Márti a Fortuna SE facebook oldalán tette közzé, hogy a MOWA kiállításra látogatást szervez, s aki ezen részt kíván venni, jelezze neki. Jómagam azonnal visszaírtam, hogy rám számíthat. Rajtam kívül egy tucat fortunás is bejelentkezett, többen unokával érkeztek. A találkozó az 1-es villamos Vajda Péter utcai megállójában volt, mindenki időben érkezett, s kényelmesen utaztunk a végállomásig.
Márti bejelentkezett az információs pultnál, s pár perc múlva a kiállítás pólójában állt a kis csapat élére. Bármilyen meglepő, tárlatvezetői minőségében kalauzolt bennünket. A gyerekeknek (hatan voltak) külön programot szervezett: a kiállításhoz tartozik egy kérdőív, melyet viszonylag könnyű kitölteni, csak kicsit keresgélni kell. A falakon minden adat és információ megtalálható volt. A gyerkőcök nem sokat teketóriáztak, azonnal nekiindultak a válaszvadászatnak.
Márti (képünk) pedig egy adott útvonalat követve vezette végig a vendégeit. A bejárattól balra eső fal mellett egy rozsdabarna sáv húzódott majdnem a terem végéig. Rajta keresztbe fehér csíkok, mellettük számok szerepeltek: a távolugrás és a hármasugrás világrekordjait jelölték. S ha már ez volt a nyitány, hadd mondjam el hogy 13-14 éves koromban atléta – sprinter és távolugró – voltam! A távolugrás apropóján dicsekedtem egy kicsit, mivel 1965-ben a 3. Úttörő olimpián a fiú távolugrásban 515 cm-rel olimpiai bajnok címet nyertem. (No, de nem ez a lényeg, a kérkedés jött magától.)
Az útvonal olyan vitrinek tárgyait (futócipők, ruhák, a versenyeken elnyert díjak, érmek, trófeák, egy hatalmas falfelületen pedig csak mezek voltak láthatók) mutatták be, melyeket az atlétika nagyjai adományoztak. Egyes relikviákat nevezhetünk magyar történelmi emlékeknek is, s amelyeket még soha nem állította ki senki nyilvános rendezvényen.
Mártitól azt is megtudtuk, hogy az első atlétikai világbajnokságot 1938-ban, Helsinkiben rendezték. 40 év történelme elevenedik itt meg, s több olyan sporteszköz is szerepel, melyeket ma már nem használnak.
Ilyen például a gerely (képünk), melynek a közepén még madzagból tekert fogó felület látható (Jan Zelezny egyik gerelye, amivel világcsúcsot dobott –a szerk.). Többen először láttak közelről diszkoszt; ma már ez is változott egy kicsit napjainkra. Meg lehetett fogni, kipróbálni, hogyan áll a kézre – megjegyzem, kicsit rövidre volt szabva a rögzítő lánc. Ugyanez vonatkozott a súlylökés férfi és női golyójára. Ki lehetett próbálni a rajtgépet is; volt rá két jelentkező is.
Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha kiemelem a magasugrás és rúdugrás installációját. Túl azon, hogy a világcsúcsok szerepelnek a lécet tartó „oszlopokon”, annyira élethű, hogy szinte megelevenedik a fosbury-flop technikával ugró sportoló. A rúdugrás vb-rekordjait meg igencsak magasra rajzolták föl, de hát ez a versenyszám erről szól – a nyakak pedig engedelmesen meredtek a magasba.
Az idegenvezetés felhívta a figyelmet arra is, hogy egy külön sarokban az audio fotófal is élményeket ad, aki pedig megfáradt a falakon lévő fotók és rövid szöveges ismertetők böngészésben, a vitrinek nézegetésében, leülhettek a videóteremben, ahol nyugodt körülmények között nagyméretű tévé képernyőn nézhették a különféle sportágak sikertörténeteit.
A slusszpoént pedig a végére hagytam: arra voltam kíváncsi, hogyan kerül Márti egy kiállítás guide szerepébe?
– Milyen kötődésed van az atlétikához, hogy idegenvezetést vállaltál a kiállításon?
– Az atlétikához nincs kötődésem, annál inkább az önkéntesekhez. Amikor 2017-ben itt volt az első úszó vb, akkor kezdtünk el a férjemmel együtt önkénteskedni, és azóta minden sportrendezvényen ott vagyunk. De másféle eseményekre is elmegyünk, most például már a Rembrandt-kiállításra készülünk, mint önkéntes közreműködők.
– Ebben, a MOWA (Museum World Athletics) kiállításban milyen szereped volt, van? A kiállítás építésében segítettél?
– Nem, nekem, és a többi, itt közreműködő önkéntesnek az a feladata, hogy fogadjuk a vendégeket, vezessük őket végig a kiállításon, ismertessük a legfontosabb tételekt, és ha igénylik, adjunk bővebb információt. Amikor mi beszálltunk, akkor már április 3-ra teljesen készen volt a kiállítás.
– Több ismerősöm is van, akik önkéntesként segítenek különféle rendezvényeken. Tőlük még nem kérdeztem, de most itt az alkalom, hogy neked tegyem fel a kérdést: milyen érzés az önkénteskedés, mit tartasz a legfontosabbnak ebben a nemes feladatban?
– Nagyon jó érzés. Arról van itt szó, hogy a munkák során emberekkel ismerkedünk meg, fiatalokkal, idősebbekkel. Van olyan ismerősünk, akikkel már öt éve tartjuk a kapcsolatot a fészen, s ha úgy adódik örülünk annak, hogy együtt tudunk dolgozni. Most például az egyik barátnőm azért nem tudott jönni, mert éppen nyaralni ment, de ezt megbeszéltük, nem maradtam infó nélkül. De talán a legjobban az évek során kialakult közösség fogott meg.
A cikkhez képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
