AD-blacklist1

2021
nov.
18

Amiben élsz – egy kiállítás margójára

Írta: Oszvald György

Horvath Tenyi kiallitas 093leadKülönleges kiállítás nyílt Óbudán, az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete székházában november 5-én. A tárlat unikum jellegét Horváth György szobrászművész kategóriákba nehezen besorolható kerámia és Tényi Katalin textilművész vendég kiállító cérnából, fonalakból szövött-fonott képei biztosították.

 

   Erre mondják olyan „pestiesen”, hogy na, ezt kapd ki! Nem egy szokványos megoldás, hogy a kiállító művész beül a gitár (Földi Gergő) – ének (Rárósi Emese) duóba, és kannát tesz maga elé, képviselve a ritmus szekciót, az így létrejött trió tagjaként. Megjegyzem, ez a formáció ráadásul vállalta, hogy bordó-fekete színvilágra épülő „egyenruhát” öltött magára.

   Horvath Tenyi kiallitas 082

 

   Minden különösebb cécó nélkül, egy hangolgatós, hangerőt beállító zenebona egyszer csak értelmezhető, élvezhető zenélésbe váltott: a Beatles együttes örökzöldjét, a Come Together című opust adaptálták.

 

   Horvath Tenyi kiallitas 110Az utolsó akkordokat követően Benyóné dr. Mojzsis Dóra, az egyesület ügyvezető elnöke (képünk) köszöntötte a kiállításmegnyitó résztvevőit. Elmondta, hogy az egyesület rendszeresen szervez mindig változatos és különleges kiállításokat. Ilyen a jelenlegi kiállítás is, melynek létrejötte sem mindennapi. Mondhatni, véletlen. Az Óbudai múzeumban dolgozik, ahol is a nyár folyamán tartott egy előadást a 100 éves óbudai porcelán manufaktúráról, a Aquincum Porcelángyárról. Ezen vett részt Horváth György is, és az előadás után beszédbe elegyedtek. Ennek során derült ki munkássága, hogy milyen művészi alkotásokat készít, s mivel szóba került az egyesület kiállítás-szervező tevékenysége is, egy kiállítás lehetősége is.

   „A lehetőség pedig most valóság lett” – mondta Mojzsis Dóra, és átadta a szót Horváth Györgynek, aki néhány köszönő szó után azonnal tovább passzolta azt régi ismerősének, Kun J. Viktória újságírónak azzal, hogy nyissa meg a kiállítást.

 

   A kiállítás Gyuri legújabb alkotói korszakának műveit mutatja be, mondta Viktória, majd a művészi fejlődésre, nevezetesen Horváth György változásainak igazolására Márai Sándor gondolatait idézte: ez lényegében arról szólt, hogy a megújulás a próbák sorozata, ezt ki kell bírni, s nem abban kell hinni, hogy minden jobb lesz, mert lehet, hogy nem. A változás viszont biztosan bekövetkezik. Márait alapul véve, a változást a most kiállított művek képviselik, mutatják be. „A változások az új impulzusokkal, a találkozásokkal, a látvánnyal jönnek, s ez által gazdagodik az alkotó belső világa, amit szeretne megmutatni.” – emelte ki Kun J. Viktória.

 

   Horvath Tenyi kiallitas 033Elmondta azt is, hogy nagyon gyorsan kötött barátságot Gyurival, sokszor beszélgettek, s ezekbe belefért a politika, a művészet és sok minden más. „Éreztem benne azt a lüktetést, azt a kíváncsiságot, nyitottságot a világra, a bennünket körbe vevő környezetre, mely azt bizonyította számomra, hogy rokonlelkek vagyunk.” – idézte fel a hat évvel ezelőtti első benyomásokat.

   Horvath Tenyi kiallitas 130Majd kifejtette, hogy Gyuri említett tulajdonságai mutatkoznak meg az alkotásaiban. Emberi sorsokat, természeti csodákat fogalmaz meg, s arra késztet, hogy megálljunk a művei előtt, s elgondolkozzunk, hogy bennünk, a szemlélőben milyen gondolatok ébrednek. (Képünkön Kun J. Viktoria és Horváth György)

 

   S hogy megértsük ezeket a motivációkat, egy rövid szakmai életrajzot vázolt fel Gyuri munkásságáról. A legfontosabb fordulópontok: Népi fazekas szakoktatóként végzett, majd az ELTE-n és a BME-n is diplomát szereztett. Közművelődési, munka- és tűzvédelmi szakember, korábban élsportoló volt, karatézott. Agyagból különféle technikákkal alkot legfőképp szobrokat és fali plasztikákat. Nem törekszik feltétlenül a realisztikus ábrázolásra, alkotásaiban a mindenkori érzéseit mutatja meg. Termékeny alkotó, aki folytonosan megújul, kiállításain főleg az új művek szerepelnek, régebbi munkáit ritkán akasztja falra. Ars poteciája, hogy ne csak alkosson, de hasson is!

 

A rövid, ám Horváth Györgyről sok hasznos információt tartalmazó méltatás után újfent zene következett. Ezt követően Gyuri bemutatta a másik résztvevő művészt, Tényi Katalint. Elmondta, hosszabb ideje tervezgetnek egy közös projektet, melyben a textil és az agyag együtt jelenik meg, s hogy ez a kiállítás ennek az első bemutatkozása a közönség előtt. Az közös projekt alapja, hogy a nyáron az ELTE fesztiválon egy film plakátját montázs technikával megvalósított alkotásuk sikert aratott.

 

   Horvath Tenyi kiallitas 241És akkor itt következett egy meglepetés. A közönség arra kérte a művészeket, hogy mondjanak valamit a műveikről. A kérés teljesült, s egy látványos tárlatvezetésnek lehettek résztvevői. (képünkön Tényi Katalin)

 

  Itt talán véget is érhetne a tudósítás, ha nem ismerném Horváth Györgyöt. De ismerem, több éve is már ennek, s engem is több alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy megnyithattam Gyuri kiállításait. Az óbudai tárlat – mint már említettem volt – több okból is különleges. Egyrészt, még a korábbi önálló bemutatkozásai sem tartalmaztak ennyi „agyagképet” és kisplasztikát, mint ez. És azt is tudom, hogy sok-sok alkotása pihen még nála otthon a polcokon, így nem nevezhetem életmű kiállításnak. Egy pályakezdés utáni hosszabb időszakot összefoglaló, a kiteljesedésre ajtót nyitó kiállításnak viszont igen. Egy remekül válogatott és szerkesztett anyagot hozott ide Gyuri. Kiemelném, hogy újszerű megoldás a fekete alapra rögzített montázs-jellegű megoldás. Egyszerre tagolja és rendszerezi a művei sorát. Egy-egy tabló (és hadd nevezzem tablónak a külön háttérrel nem rendelkező képcsoportokat is!) egy témakört fog át. A sarkokban pedig Tényi Katalin textiképei adják a hátteret a posztamenseken álló kisplasztikáknak, szoborcsoportoknak.

 

   A terem adottságai okán a bejárattal szemközti falat tekinthetjük fő falnak, hiszen az itt elhelyezett alkotásokon akad meg az ember szeme először, s ezt hangsúlyossá teszik a bal oldali sarok színes alakjai (Fiatal magyarok), s az ehhez hátteret adó Tényi-remekmű élénk narancs színű kerete. A pillantást a magasból induló – a Bakonyban töltött nagy pihenések emlékei – totemállatok ábrázolása (a külön háttér nélküli „tabló”) vezeti, majd viszi tovább az Aspektus címet viselő montázshoz. Az agyagba égetett gondolatok közös vonása, hogy mindegyikben megtalálható uralkodó színek (sárga, zöld, barna) vannak, és ezek elrendezése, formavilága adja a nézőpontok változatosságát. Gyuri szerint „a foltok a magasban szálló repülőről látható terepet ugyan úgy jelenthetik, mint egy adott zene hallgatása közben keletkezett érzelmek kifejezését.”

 

Horvath Tenyi kiallitas 061

  Horváth György: Éjjel - Nappal....

 

   Az elme ügyesen kikerüli a „zenei sarkot” és a hosszanti falfelület nyitó tablójára siklik a tekintet. Az Impressziók tabló művei az évszakok változásait jelenítik meg, majd a hölgyekkel foglalkozó sorozat következik. Az „agyagképek” számtalan értelmezésre adnak lehetőséget: az út szélén „dolgozó”, s az autók reflektorfényében fel-felvillanó nőalakoktól kezdve a fény-árnyék hatások értelmezéséig, majd az az Éjjel-nappal… című fejezet tág teret ad a fantáziának, egészen addig vezetve a tablók rendszerét, míg elérünk az Anya gyermekével variációkig.

 

 

   Az ajtó oldalán lévő két sarokban bújik meg egy-egy Tényi textilképpel egybefonódó szoborkompozíció. Az egyik a Fűzfák, a másik a szerelmet többféle ölelkező pózzal ábrázoló alakok együttese, az összefoglaló cím: Szerelmes pár. A visszafogott ábrázolás keltette érzelmek jól illeszkednek a kavargó, szín- és formavilágú Tényi alkotáshoz.

 

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY