AD-blacklist1

2021
nov.
17

Szögre akasztották a táncos csizmát

Írta: Oszvald György

SRB GRE close dance 407 leadA Kőbányai Szerb Önkormányzat szervezésében tartották meg a 2021-es kőbányai táncházi évad záró összejövetelét. A talpalávalót a szerb és délszláv zenét játszó Zora együttes „húzta”, míg a görög táncházi részben a Mydros zenekar játszotta a főszerepet.

 

 

   Mint korábban is történt, ezen az évadzáró táncházi mulatságon is sokan voltak. Dacára annak, hogy koronavírus-veszély miatt néhány nappal a rendezvény előtt hirdettek ki egyes szigorításokat, s felvetődött, hogy talán nem is lehet majd megtatani a záró bulit. Szerencsére nem így történt: A tánc alatt a maszk használata nem volt kötelező, ám a részvételhez be kellett mutatni a védettséget igazoló kártyát.

 

   SRB GRE close dance 452Megengedve magamnak egyfajta összegzést, két dolgot emelnék ki. Az egyik a közreműködő zenekarok profizmusa. A bandákat nemcsak táncházas zenekarként tartja számon a szakma, de színpadon, koncertzenekarként is elismert csapatokról kell beszélnünk. Köztük a Mydros zenekarról is. A másik a táncosok...

 

   Hogy egy kicsivel több figyelmet szentelek most nekik a Zora ellenében. Indokolja ezt, hogy az idén ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját egy két napos óriási bulival a Bolgár Művelődési Házban. Kialakult egy nagyszerű közösség körülöttük, amely „nem csak a heti táncházakra vagy nyaralásokra jön össze, hanem egy igazi baráti védőhálót képez.” – mondták. Bár személyesen alig ismerek valakit közülük, arcra annál többükre emlékszem, s bizton állíthatom, hogy ők – és természetesen a szerb táncokra esküt tevők is – már kőbányai táncházaknak törzsközönségét jelrntik.

  

SRB GRE close dance 248 650

  A MYDROS zenekar

 

   „A zenekart 2001-ben alapították görög és magyar fiatalok, hogy megoszthassák mindenkivel azt az örömöt, amit a görög zene és tánc ad nekik gyermekkoruk óta, és táncházaikkal kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsanak minden korosztálynak. Alapításuk óta több, mint 1350 alkalommal léptek színpadra. A hazai és külföldi zenei fesztiválokon kívül állandó fellépői görög táncházaknak, vacsoraesteknek, nemzetiségi műsoroknak, görög-magyar lakodalmaknak. Az együttes tíz alkalommal görögországi nyaralást is szervezett közönségének. Eddig két lemezt adtak ki. Hangszerelésük leginkább a görög városi zenének kedvez, de a több mint 350 számot felölelő repertoárjukban nagy helyet kap a hagyományos népzene is.” – írják honlapjukon.

   A zenekar tagjai: Virágh Lavínia – ének; Csyeff Athina – ének; Sztavropulosz Nikolaosz – buzuki, gitár; Smuk Tamás – ütősök, gitár; Smuk Gábor zenekarvezető – tangóharmonika.

 

*

   A Zora zenekar nem először szerepelt a Kőrösi Kulturális Központ 1. sz. termében. Történetüket tőlük idézem:

 

   SRB GRE close dance 162„A Zora névleg 1997-ben alakult, hiszen tagjai már korábban is együtt zenéltek, de önálló név híján csak különböző táncegyüttesek kísérő-zenekaraként aposztrofálták. Ezt megunva az együttes tagjai 1997. november 28-án a Balkán hangja című rendezvényen a Zora zenekar nevet adták maguknak.

 

   A zenekar azóta is számos táncegyüttest kísért és kísér a mai napig is, valamint önálló koncertekkel lép fel, táncházakat tart, illetve különböző rendezvényeken gondoskodik a zenés, jó hangulatról.

   A zenekar fő célja a délszláv népcsoportok zenéjének megismertetése és népszerűsítése bel- és külföldön egyaránt.”

 

   Most is így volt ez, s annak ellenére, hogy a táncot ők nyitották – s ez mindig „kockázat”, tekintve, hogy a táncosok mikor lépnek elő, így meddig kell „csak” zenélni – gyorsan benépesedett a tánctér. Sőt, voltak, akik 15-20 perccel később érkeztek a hivatalos kezdésnél, de nem sokat teketóriáztak: pulcsiban, melegebb ruházatban azonnal beálltak a körbe. A második, harmadik tánc után persze minden felesleges, „hőt termelő” öltözet lekerült róluk.

 

SRB GRE close dance 058 650

  A ZORA zenekar

 

   A jó hangulat nem hiányzott, s késő este mindenki azzal ment haza, hogy ezt a táncházi sorozatot jövőre is folytatni kell.

 

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY