Jogellenesen működött az MNB?
Megy a csörte a jegybank és a számvevőszék között. Tegnap is volt egy kis szakmai vita, szerdán az ÁSZ egyenesen törvénysértőnek titulálta az MNB működését. Utóbbi szerint ilyesmiről szó sincs.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi működése két szempontból sem volt törvényes – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a számvevőszék szerdai sajtótájékoztatóján, amikor az ÁSZ a jegybank 2011-es működését vizsgáló számvevőszéki jelentést mutatta be.
Egyfelől az MNB iratkezelési gyakorlata 2009-től 2012 decemberéig nem felelt meg az iratkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Másfelől a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban a jegybank a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF-nek), 2010. augusztus 23-ig.
A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszék megállapításait. „Az ÁSZ jelentése számos tényekkel nem alátámasztott, valótlan állítást tartalmaz” – reagált a jegybank az ellenőrzéséről szerdán kiadott számvevőszéki jelentésre. Az MNB honlapján olvasható közlemény leszögezi, hogy a „jegybank működése törvényes, és az Állami Számvevőszék állításával szemben a hitelfelvétellel összefüggő, IMF-nek történő adatszolgáltatással nem lépte túl a hatáskörét, a jegybank iratkezelési rendszere pedig megfelelt a jogszabályokban előírt tartalmi előírásoknak”.
Kedden történt, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke közölte, sajnálattal fogadta, hogy a monetáris politika költségvetési kockázatairól készült állami számvevőszéki tanulmányról a sajtóból értesült és az ÁSZ szakértői nem tartották érdemesnek, hogy a tanulmány egyes megállapításiról az MNB-s kollégákkal konzultáljanak. Az ÁSZ elnökéhez intézet levelében Simor megjegyezte, hogy az ÁSZ-ról szóló jogszabályok semmilyen formában nem teszik a szervezet feladatává, hogy a jegybank alaptevékenységét, a monetáris politikát vagy a devizatartalék kezelését véleményezze, vagy arról javaslatokat fogalmazzon meg.
(MTI – 10kerkult.hu)