2013
feb.
11

Ma kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka

Írta: Szerk.

parlament17A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése, amely egyben a tavaszi ülésszak nyitánya is. A képviselők napközben elfogadhatják az új polgári törvénykönyvet (Ptk.), és várhatóan már este – kivételes sürgős eljárással – megtárgyalhatják az idei költségvetés első módosítását, amely az E.on gázüzletágának állami megvásárlásával áll összefüggésben.  

    

Az ülés a megszokott időben, 13 órakor kezdődik. A kormányfő várhatóan főként az uniós keretköltségvetés elfogadásával záruló rendkívüli EU-csúcstalálkozóról számol be napirend előtti felszólalásában, de a miniszterelnök sajtófőnöke szerint Orbán Viktor moszkvai munkalátogatását és a török kormányfővel folytatott hivatalos tárgyalását is szóba hozhatja.


    A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is az interpellációs időszak követi, az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészítve.


    A határozathozatalok alatt elsőként szavazhatnak az új Ptk.-ról, így a javaslat végleges elfogadása előtt arról a zárószavazás előtti módosító javaslatról is, amelyben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt kezdeményezi: jövő január elseje helyett két és fél hónappal később, 2014. március 15-én lépjen hatályba az új törvénykönyv.
    A parlament ezt követően az alkotmányügyi bizottság egy korábbi általános érvényű állásfoglalásának elutasításáról tárgyalhat és dönthet az MSZP kezdeményezésére. Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője az indítványban arra emlékeztet, hogy Kövér László házelnök 2012. november 12-én megsértette az Országgyűlésről szóló törvény részrehajlás nélküli ülésvezetésre vonatkozó rendelkezését, amikor ülésvezetés közben a kormánypárti frakciók felé fordulva demagógnak minősítette Lukács Zoltán szocialista képviselő felszólalását. Az ellenzéki politikus szerint a Ház alkotmányügyi bizottsága erre válaszolva hozta általános érvényű állásfoglalását, holott arra semmi szükség nem lett volna, hiszen a házelnök a hatályos törvény alapján egyértelműen számon kérhető lett volna.


    A szavazások után kezdődhet vita az úgynevezett trafiktörvény és a jövedéki adóról szóló jogszabály módosításáról, amiben a kabinet arra tesz javaslatot, hogy szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhassanak, és akár már májusban megkezdhessék működésüket a nemzeti dohányboltok.


    Szintén még ma, azonban várhatóan már csak a késő esti órákban kerülhet terítékre a kis- és középvállalkozások 2009-2010-es helyzetéről szóló jelentés, majd a képviselők kivételes sürgős eljárással megtárgyalhatják az idei költségvetés első módosítását. A kormány ebben azt kezdeményezi, hogy az állam készfizető kezesként feleljen az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért. A kabinet előterjesztésének zárószavazása a Ház keddi napirendjén szerepel.

 

MTI; fotó: origo.hu