2013
feb.
06

LMP-4K!: szövetség a korszakváltásért

kezfogoSzövetségi együttműködést kezdeményez a Lehet Más a Politikával (LMP) a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!) A párt szerint „demokratikus ellenzéknek két külön listája lesz 2014-ben".


Az elmúlt hónapban az ellenzéki oldalon kaotikusnak tűnő helyzet alakult ki, de a 4K! szerint valójában ez egy tisztulási folyamat – mondta Istvánffy András párt elnök. Szerint e folyamat során elválik egymástól, hogy kik azok, akik a restauráció erői, azaz a 2010 előtti állapotok visszaállításán dolgoznak, és kik azok, akik egy „valódi korszakváltásért" akarnak tenni.
- Ez az elválás mára lényegében megtörtént, elkezdődhet az érdemi munka azért, hogy egy valódi fordulat következzen Magyarországon 2014 után – mondta a pártelnök. – Az érdemi munka elkezdéséért, a valódi fordulat eléréséért a 4K! kezdeményezi az LMP-ben maradtaknak, hogy egy szorosabb együttműködésbe kezdjenek, egy szorosabb együttműködést (...) hozzanak létre Szövetség a Korszakváltásért néven.
A 4K! elnöke elmondta, a pártja szerint a majdani alkotmányozási folyamat lezárása után, fel kell oszlatni az alkotmányozó Országgyűlést, majd „vissza kell adni a hatalmat a népnek, hogy aztán tisztességes választások következzenek". 


Mezei Dávid, a párt egyik alelnöke arról beszélt, a tisztulási folyamat eredményeképpen kialakult, hogy a szavazók 2014-ben „négy lista közül" választhatnak majd valószínűleg. Szavazhatnak a jelenlegi kormányra, a szélsőjobboldalra, az MSZP-Bajnai összefogás listájára, valamint a korszakváltók szövetségére. Tehát a szerinte a „demokratikus ellenzéknek két külön listája lesz 2014-ben". 


(MTI)