2017
ápr.
20

340 riasztás a tűzoltóknál a hóesés miatt

Írta: szerk

hoeses1estig 340 alkalommal riasztották a tűzoltókat a rossz időjárás miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

    

 

 

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a legtöbbször – kétszázszor – közúti balesetek miatt kellett intézkedniük, de folyamatosan dolgoznak a letört faágak, útra dőlt villanyoszlopok, elakadt és árokba csúszott járművek miatt is.


    A rossz idő és az ezzel összefüggő mentési munkálatok leginkább az ország középső és nyugati részét érintik: Bács-Kiskun és Pest megyében, illetve a fővárosban a legrosszabb a helyzet.
    – Több településen megsérült az áramhálózat, emiatt 3000-5000 fogyasztónál nincs áram az országban, ez körülbelül 20-22 települést érint – mondta. – Az áramkimaradások leginkább Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Komárom-Esztergom és Pest megyét érintik – fűzte hozzá.

    Megjegyezte, a probléma elhárításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek, így egyre csökken azon fogyasztók száma, akik áram nélkül vannak.
    Szólt arról is, hogy az utakra dőlt fák, illetve a havas úttestek miatt jelenleg tíz települést nehéz megközelíteni, az ott élőket például a rendőrök és a tűzoltók járműveivel szállítják.


    – Azoknak, akik nem jutottak haza, vagy nincs áram az otthonukban, így nem tudnak fűteni, melegedőhelyeket biztosítanak – fogalmazott Mukics Dániel.

 
MTI; fotó: index.hu