2018
jan.
08

Énekeseket várnak a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

Szerző: szerk

long choir leadA világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba.

Bõvebben

2018
jan.
03

Dráguló postai díjak

Szerző: szerk

posta1Átlagosan 3 százalékkal drágulnak a postai szolgáltatások január 16-tól, több szolgáltatás esetén nem változnak a díjak - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden, január 2-án.

Bõvebben

2017
dec.
31

Változás lesz a sárga csekk befizetésénél

Szerző: szerk

csekkSzámos változásra számíthat a magyar lakosság 2018-ban is. Rengeteg családot érint például a minimálbér, illetve gyed összegének emelése; de változnak többek között a Posta pénzmosás megelőzési feladatai is a csekkbefizetéseknél január 1-jétől.

Bõvebben

2017
dec.
30

Másfél milliárdos lehetőség civileknek

Szerző: szerk

palyazat 1Csaknem másfél milliárd forintra pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) szakmai pályázatain január végéig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bõvebben

2017
dec.
11

Mátyás király emlékév lesz 2018

Szerző: szerk

matyas kiralyMátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bõvebben