HaHa: felháborító az egyezség
Elfogadhatatlannak tartja a Hallgatói Hálózat, hogy a HÖOK és a szaktárca közötti részmegállapodás kizárná a tárgyalásokból több szakmai és civil szervezetet, ezért a hallgatók új megállapodás kidolgozását követelik. A papírt aláírták. HaHa amúgy megint tüntetéseket helyez kilátásba.
Szakszervezet, mint ellenzéki bázis?
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy átalakítást terveznek a baloldalhoz kötődő szakszervezeteknél, amely bázisa lehet az ellenzéki összefogásnak. De ez egyelőre nem több ötletnél.
A magyar kultúra napja - Szatmárcsekén
Kölcsey Ferenc síremlékénél, a szatmárcsekei kopjafás temetőben emlékeztek meg a magyar kultúra napja alkalmából 2013. január 20-án. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt
Három mellette, egy ellene
Megállapodott péntek este az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában eddig részt vevő négy szakszervezet közül három tömörülés a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem írja alá az egyezséget.
Jogosítvány csak idősebbeknek!
Emelkedik a motorra, a terhergépkocsira, illetve autóbuszra szóló vezetői engedély megszerzésének korhatára január 19-től – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Jóval húszon túl kell lenni ahhoz, hogy bárki ilyen járművet vezessen.
További cikkek...
- Értékelés: ámokfutás helyett mást
- A bűnös szakokon is lesz állami hely
- Végzetes csapás a kis trafikokra
- Új liberális párt jön létre
- Van, amiből nem engednek
- Gondok vannak a szabadságjogokkal
- Mi lesz itt a 2014-es kampányban?
- Már tízévesen füstölik a cigarettát
- Pályáztatás helyett kinevezés
- Az uszító ellen demonstráltak