Megkímélt közterek, közparkok
Furcsa, de igaz: senki nem érzett késztetést arra, hogy a tavasszal rendbe tett közterületek, közparkok állapotán rondítson. A gondoskodó óvó kezek munkája nyomán talán van esély arra, hogy az elültetett növények kitöltik természetes életciklusukat.
Ha eljön a tavasz, akkor rendszerint a közterek, közparkok is látványosan megtisztulnak. Így volt ez idén Budapest és Kőbánya több pontján is. Az EU által a 2011-re aggatott „Önkéntesség Európai Éve” jelmondathoz hűen április 2-án a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. közös takarításra hívta a budapestieket a Népligetbe. Akkor közel kétszáz önkéntes – köztük gyerekek, szülők, nyugdíjasok egyaránt – vágott neki a nagy feladatnak: a Planetárium és az E-Klub környékét „szállták meg”, szemetet szedtek, pázsitot takarítottak, valamint árvácskákat és cserjéket ültettek el.
A „Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” mottóval a közigazgatási, valamint a vidékfejlesztési minisztérium az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve május 21-re hirdette országos hulladékgyűjtő akcióját. Ebből az újhegyi lakóközösség is kivette részét. Az önkéntesek a sétány posta és óvoda közötti szakaszát tették rendbe, a helyi önkormányzat kertszépítő pályázatán elnyert mintegy 700 tő vegyes növényt, cserjét elültették el.
Nos, Magyarország sajnos nem arról híres, hogy amit egyszer létrehoznak, az örök időkre úgy is marad: vandálok előszeretettel pingálnak tiszta falakra graffitit, tépnek ki tündöklő virágokat vagy csonkítanak meg fát, bokrot.
Ezt a szomorú tényt figyelembe véve kíváncsiak voltunk arra, vajon közel negyedév elteltével mi maradt az akkor elültetett zöldekből.
Az az Újhegyi sétányon kezdtük a barangolást. Séta közben igyekeztük felidézni, hogy melyik ágyásba, sorba került új növény – és örömmel tapasztaltuk, hogy szinte minden talpalatnyi helyen még élnek az elültetett virágok, cserjék. És nem volt közöttük egy kósza papírdarab sem. Sőt, kitűnt, hogy bizony gondozza azokat valaki. Feltesszük, a Kőkert Kft. ügyel a részletekre, de lehet, hogy a lakóközösség is figyel. Bárki is, csak köszönet jár érte.
A Népliget is hasonló képet mutatott. A hónapokkal ezelőtt rendbe tett terület pázsitján csak egy-két lehullott levél éktelenkedett, a virágágyásokban, cserjesorokban zöldellt minden egyes darab. Feltételezzük, ez pedig a Főkert gondos munkáját dicséri.
Csak reménykedünk benne, hogy ez az üdvös állapot megmarad jövő tavaszig.