Sztrókosok a Magyar Zene Házában

A Strokeinfó Alapítvány és az Érrehab Alapítvány közös rendezvényén 31 fő vett részt a Magyar Zene Háza Hangdimenziók - Zenei utazások térben is időben című állandó kiállításán február 21-én. A látogatás beváltotta a reményeket, a sztrók-betegek elégedetten dicsérték mind a látványt, az élményt, mind a szervezést.

„Elvarázsolódtam, magával ragadó kiállítás volt.” „Káprázatos élmény volt.” „Hálásan köszönöm ezt az élményt, felejthetetlen volt.” „…a kiállítás magas színvonalú volt és nagy élményt adott. A közösséggel való együttlét pedig – mint mindig – jól esett.” „Nagyon szépen köszönöm, hogy kerekesszékesként részt vehettem ezen a rendkívül érdekes kiállításon és kipróbálhattam dolgokat. Kiemelném a dobolást, ami számomra nagy élmény volt a betegtársaimmal.”

   Az idézett gondolatok hűen tükrözik, hogy a két betegszervezet, a Strokeinfo Alapítvány – elnöke:  Sarkadi Gabriella – és az Érrehab Alapítvány – elnöke: Kiss Judit – betegei (és kísérőik) közös látogatása a Magyar Zene Házában osztatlan siker volt. Annak ellenére, hogy a kerekesszékes betegek utazása nem mindennapi szervezést igényelt: ugyanis figyelembe kellett venni, hogy mely villamosok és trolibuszok voltak alkalmasak a közlekedésre.

   A kitűzött napon a megbeszélt időre mindenki, a nyilvántartás alapján 31 fő, megérkezett a Magyar Zene Házába. A rövid várakozás – hiszen nem mindenki egyszerre érkezett – alatt vidám beszélgetések és az aula, no meg egymás fotózása volt a sláger. Természetesen nem hiányzott egy, a kiállítás megtekintése előtti csoportkép sem.

   Az aulából a –2. szintre ki a lifttel, ki az impozáns csigalépcsőn jutott le. A bejárat előtti pultnál a személyzet kiosztotta az előre beállított audióguide-ot (e: audiógájd - előre rögzített hangfelvételek lejátszására szolgáló tárlatvezető eszköz), lényegében egy programozott lejátszóval kombinált fülhallgatót vett fel mindenki. A meglepetés akkor történt, amikor kiderült, hogy az adott helyeken egy kijelölt pontra állva megszólalt a megtekintett kép, hangszer, zeneszerző, stb. hangos tájékoztatója, nem egy esetben archív zeneszámokkal bővítve.

   De más szokatlan tárgyakkal, eszközökkel is találkozott a társaság. Az első meglepetés egy meglehetősen sötét teremben érte a látogatókat. Egy óriási falfelületet lefedő vászonra vetített, az ősidőket idéző erdő adott némi fényt, a tisztáson pedig a „tűz” körül elhelyezett dobokon (afféle kongák és tam-tam dobok) lehetett a régmúltba merülni.

   A különlegesség abban is megnyilvánult, hogy sok mindent meg lehetett fogni, ki lehetett próbálni. Hadd említsek néhány érdekes lehetőségeket. Az óriási eseménykereket megforgatva (valójában két fogaskerékről van szó) a hagyományokat és időpontokat lehetett egymás mellé rendelni, például a karácsonyt a regöléssel, és ahogy ez megtörtént, a fülhallgatóban már fel is csendült az ide illő népzene.

   Az egyik falra vetített kottán a karmesteri tehetséget lehetett „bemutatni”. A kijelölt pontra állva elindult egy vetített kottakép, az alkalmi karnagynak le kellett követni a dallamot, miközben egy kamera a vászon szélén megjelenítette a mestert is.

   Más élményt adott a komolyzene, itt is az opera. Egy asztal elé ülve a főszereplő helyébe léphetett a látogató: a monitoron ki lehetett választani, hogy kit szeretne megszemélyesíteni (pl: Rigoletto, Carmen, vagy éppen Cso-cso-sán, stb.). Mindezen túl az így megjelenített arcot a saját ímél címére is elküldhette az érdeklődő, de az sem volt tilos, hogy a telefonjával minden arcot megörökítsen.

   E ponton megjegyezném, hogy a zene az őskori dobszótól, ritmusoktól indulva a magyar népzene megszólaltatásán át, a legfontosabb zenetörténeti állomásokon át, kiemelve egy-egy ikonikus alkotót, a XXI. század zenéjével zárja a kört a nem mindennapi, interaktív tárlat. Ehhez a kiállítás megalkotói egy fontos tanácsot is adnak: „Legyen vállakozó kedvű! Fedezze fel bátran a térben elhelyezett installációkban rejlő lehetőségeket! Menjen közel a vetítésekhez és mélyedjen el a filmekben, személyes történetekben!”

   Nem kétséges, hogy az élmény örök, hiszen akárhová nyúlunk, akármit is érintünk meg, minden mozdulatunkra megszólal a zene. És nem véletlen, hiszen itt a kiállítás tárgya maga zene. A séta végén pedig a kijárathoz közel egy – mondhatni – pihenőszobába érkezik a látogató. A plafonról különleges fényszövevényből létrehozott „csillár” adja a megnyugtató félhomályhoz a hangulatot. Az egyes vetített fénykörök alá helyezve a kezünket különféle zenék csendülnek fel a fülünkben. Nem véletlenül: a rendezők szeretnék, hogy a látogatás után a sokféle zene vésődjön a fülünkbe, a lelkünkbe!

   A kiállítás megtekintése a Slachta Margit NSZI FOF-2023. pályázat révén valósult meg.

Az élményt egy szerény képgaléria rögzíti.

fotó: 10kekult.hu/OGY