AD-blacklist1

2021
már.
29

BKK: mától átmenetileg megszűnik az első ajtós felszállás

Szerző: szerk-OGY

busz2Bizonyára vannak olyanok, akik korábban nem olvasták a BKV hírét, de ma már találkoztak az első ajtós felszállás tiltásával, mások pedig éppen most értesülnek a koronavírus miatti változásokról Budapest tömegközlekedésében.

Bõvebben

2021
jan.
13

Budapesti szállások összehasonlítása egy helyen

Szerző: szerk

budapest aÚgy érzed, hogy kicsit belefáradtál a mindennapokba, és pihenésre lenne szükséged? Bizony nem meglepő, ha sokak válasza igen erre kérdésre, hiszen a munkával, gyerekneveléssel, vagy tanulással töltött hétköznapok nagyon le tudják szívni az ember energiáját, a hétvége pedig általában nem elég arra, hogy 100%- osan fel tudjunk töltődni.

Bõvebben

2020
dec.
23

A virtuális térben adták át az idei Magyar Nyelvőr Díjakat

Szerző: szerk

nyelvor logoAz idén a virtuális térben adták át a Magyar Nyelvőr Díjakat: az elismerését Grétsy László professzor; Heltainé Nagy Erzsébet, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem docense; valamint Ördög-Gyárfás Lajos, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének alapító tagja vehette át.

Bõvebben

2020
okt.
20

Budapest, a lehetőségek városa – öt ok, hogy miért élj itt

Szerző: szerk

Stroke Matyas templom 750leadBudapest az egyik legcsodálatosabb hely a világon. A lélegzete is elakad annak, aki először jár a fővárosban. Öt okot is tudunk, hogy miért élj itt. A városon áthaladó Duna, a természeti szépségek, dombok, zöldövezetek és a fenséges barokk, eklektikus, neoklasszikus és egyéb stílusjegyeket magukon viselő épületek is növelik a város szépségét. 

Bõvebben

2020
okt.
06

Az „arcoknak” is van arcuk – és kiállításuk

Szerző: szerk

arc 20 terbeli IMG 4930A XI. kerületi Bikás park metrómegállónál október 2-án nyílt meg a 20. ARC közérzeti kiállítás, mely november 1-jéig éjjel-nappal megtekinthető. Az elmúlt 20 évben több helyszínen, s anyagi nehézségekkel is küzdve, de – egy évet kihagyva – rendre megszervezték a szabadtéri tárlatot.

Bõvebben