• Eltemették Inguszné dr. Barabás Ritát

    Eltemették Inguszné dr. Barabás Ritát

    A kőbányai Izraelita temetőben, zsidó szertartás szerint helyezték örök nyugalomra a Kőbányai Német Önkormányzat néhai elnökét, Inguszné dr. Barabás Ritát szeptember 21-én. Az elhunytat a Kőbányai Önkormányzat saját halottjának nyilvánította, a temetésen több vezető is részt vett. A temetés után a résztvevők a Kőrösi Kulturális Központban emlékeztek meg az elhunytról. Bővebben...
  • Kőbányáról indult a Rezsistop

    Kőbányáról indult a Rezsistop

    Kőbányáról indult országos „turnéra” az MSZP Rezsistop nevű kampányprogramja. A bemutatkozó fórumnak a Kőrösi Kulturális Központ adott helyet szeptember 12-én, a rendezvényt Somlyódy Csaba, az MSZP kőbányai szervezetének elnöke moderálta, az előadók pedig Kunhalmi Ágnes és dr. Tóth Bertalan az MSZP társelnökei, valamin, Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese voltak. Bővebben...
  • 1
  • 2
Napi kiemelt
2022
jan.
22

Mennyiben más az „új férfi”, mint a régi korok ideálja?

Szerző: szerk-OGY

sajat man 2037255 960 720Vajon mennyiben más a napjainkban uralkodó férfiideál, mint akár egy-két generációval ezelőtt volt? – teszi fel a kérdést a Férfinet cikke. A mai trendre jó példa Harry Styles, aki első férfiként került fel a Vogue címlapjára, ráadásul csipkés női blúzban fotózták.

Bõvebben

2022
jan.
18

Külföldi edzők az NB I-ben

Szerző: szerk-OGY

focista1Nem csak a játékosok között fordulnak meg idegenlégiósok a magyar élvonalban, gyakran az edzők is más országból jönnek az NB 1-be.

Bõvebben

2022
jan.
12

Láttad már ezt a barber shopot az Andrássy úton?

Szerző: szerk-OGY

cikk2 hajasHa jártál már az Andrássy út környékén, akkor biztosan elmentél már egy igazán profi barber shop mellett. Az itt található üzletben dolgozó hölgyek havonta többszáz új szakállas vendéget tartanak nyilván, emellett pedig ennél is több hajat vágnak le. A kellemes hangulatú üzletben ajándék itallal, magas minőségű szolgáltatással várják az újonnan érkező vendégeket. De hol található és mit tud ez a borbély üzlet? Cikkünkben részletesen beszámolunk erről a helyről!

Bõvebben

10ker lapfej

Kőbánya

Arcápolási rutin mindenkinek – ezt a négy lépést ne hagyd ki!

Arcápolási rutin mindenkinek – ezt a négy lépést ne hagyd ki!

2022.09.27. | szerk

Bőrünket nap mint nap rengeteg káros hatás éri a levegőszennyezéstől az UV-sugárzáson át a hétköznapi stresszig. A tudatos arcápolás ezért elengedhetetlen a szép és egészséges bőr fenntartásáért. Lépten-nyomon találkozhatunk is mindenféle örök fiatalságot ígérő, de hosszadalmas és egy drogériányi terméket igénylő...

Művelődés

A csapatmunka

A csapatmunka

2022.09.06. | szerk

Az ember társas lény, ebből kifolyólag gyakran végzünk különböző tevékenységeket csapatban, legyen szó akár játékról, akár munkáról. Érdekelnek az előnyei és hátrányai a csapatmunkának? A csapatban történő játék, munka számos...

Budapest

Kőbányán, Zuglóban és Újbudán is lesz fizetős a parkolás

Kőbányán, Zuglóban és Újbudán is lesz fizetős a parkolás

2022.08.11. | szerk-OGY

 Szeptembertől gyökeresen átalakul a parkolás a fővárosban, a jelenleg létező 27 parkolási zónát négy darab váltja fel. Ennek értelmében az igazán nagy változás a parkolóövezetek területében lesz, Budán a II....

Magyarország

Hogyan fejlődött az online szerencsejáték üzletág az elmúlt évtizedben?

Hogyan fejlődött az online szerencsejáték üzletág az elmúlt évtizedben?

2022.07.05. | Oszvald György

A szerencsejátékok hosszú múltra tekintenek vissza. Igazából senki nem tudja, hogy mikortól számíthatjuk a szerencsejátékok kezdetét. Jól ismert, hogy már az ősi civilizációkban számos játékot játszottak, de ezekről viszonylag kevés...

Suli

FITT alkotói díj - a természettudományos oktatás jövőjének záloga

FITT alkotói díj - a természettudományos oktatás jövőjének záloga

2022.08.26. | szerk-OGY

Idén első alkalommal adták át a Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díjat, amelyet ez alkalommal tíz kiváló fiatal pedagógusnak ítélt meg a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány kuratóriuma. A FITT-díj...

Sport

Honvédelmi diáksportnapok Kőbányán

Honvédelmi diáksportnapok Kőbányán

2022.09.19. | Oszvald György

Nem pihennek a Kőbányai Sportszövetség és a Fortuna SE önkéntesei. A sikeres nyári táborokba szervezett sportnapok után most általános iskolák és két gimnázium tanulói, összesen mintegy 2000 fő vesz részt...

Vélemény

  • Azt a szivárványos mindenségit!

       Hát, most aztán nagyon el kellett gondolkodnom a „gyermekvédelmiˮ törvény abszurditásán. Teljesen véletlenül belefutottam egy pár hete lejárt reklámújságba, mely néhány oldalon az iskolakezdéshez szükséges dologokat jelentős árengedménnyel kínálta. Egy másik iskolai kelléket egy üzletben fotóztam néhány napja. Nem is lenne ezzel semmi baj, sőt, kimondottan nemes gesztus a kedvezmény. Ám, mielőtt néhány kérdést a világba kiáltanék (mert hát kormányunknak hiába is zajonganék, és ha fel is figyelnének a felvetéseimre, még én is Pegasus-áldozat lehetnék), javaslom olvassák el a Népszava cikkét! ...

    Bővebben...

  • A hét műtárgya
  • A hét képe
  • A hét írása

 Drasche porcelánok

(Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény)

Helytorteneti atadas 056

 fotó: Oszvald György

   Én csak visszaütöttem...

 

Potos HM sport C 728

 

 

 fotó: Oszvald György 

 Farkas Viola:

A megszokás hatalma

 

Megszokták, hogy vagyok, mindig is jól vagyok,

Ha kell, verset mondok, vagy éppen táncolok.

Én is csodálkozom, nem voltam még beteg?

Dehogy nem, dehogy nem, nagyúr a fegyelem!

Sok nyavalyáimmal, sosem dicsekedtem,

Munka volt a fontos, ezt meg fel sem vettem!

Színházi berkekben túlteszik magukat,

Nem is mondanak le, előadásokat!

Bővebben...

10ker-AD-700x100