2011
szep.
11

Kényszerpihenőn a svéd repülőgép

DSC 0057Néhány pecsét hiányzik arról a dokumentumról, ami lehetővé tenné, hogy a Wolf Polgárőrség repülőgépe érdemi feladatokat is végezzen a katasztrófavédelem számára. Talán idén ősszel már felszállhat.

 

A Kőbányai Wolf Polgárőrségnek már volt a földön és a vízen bevethető mentőegysége, és néhány hónapja már a légtér sem elérhetetlen messzeség. Az egyesület járműparkja az év elején egy svéd gyártmányú Bulldog SK-61 típusú repülőgéppel bővült. A polgárőrség három tagja rendelkezik a háromszemélyes kisgép vezetéséhez szükséges szakszolgálati engedéllyel.


A 17 éves, ám mindössze csak kétezer órát repült, speciális felszerelésű gép segítségével kiválóan feltérképezhetők a tűz sújtotta területek, bevethető személy- és állatmentésben, kutatásban, súlyos sérült, valamint vér és transzplantációs szerv szállításában, illetve minden olyan feladat elvégzésében, ami földi járművel nem oldható meg.


Orosz Tibor Wolf-elnöktől azt tudakoltuk: volt-e már a gép valamilyen bevetésen, vagy még mindig a budaörsi hangárban pihen? Mint mondta, azt az együttműködési megállapodást, aminek keretében a repülő bármilyen megbízatást kaphat, jelenleg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság bírálja. A konkrét feladatok csak azután derülnek ki, miután az állami szervezet ráütötte a pecsétet a papírra. Orosz Tibor bízik benne, hogy erre csak pár hónapot kell még várni, és az ősz folyamán a repülő áteshet a hazai tűzkeresztségen.