Népszavazás?

Engedtessék meg nekem, hogy vállaljam a demagóg minősítést a most igencsak „népszerű” kvótaellenes vagy kvóta melletti és az ellenzéki felvetésekkel – az állami vezetők bérplafonjának visszaállítása és az állami földek eladásának tilalma – kapcsolatos népszavazással összefüggő véleményemért. Megjegyzem, ha a tényekre, a logikára és a józan észre hallgatni nem akaró mindenkori hatalom nem tud értelmesen reagálni, azonnal azt mondja: demagóg. Legyen, ha így boldogok.

   Azt előre bocsátom, szemét dolog, s a kormányzáshoz piszkosul nincs köze annak a bohóckodásnak, amit a népszavazás(ok) témakörben Orbán Viktor seggnyaló sleppje művel. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy kulturált, széleskörű ismeretekkel rendelkező diplomás emberek az ész érvekkel szemben az agyatlan szavazógép pozíciót választják. (Vajon tudják-e, hogy hányak kívánják őket sok esetben a pokol fortyogó, bűzös bugyraiba?)

   Egy népszavazás durván 5 milliárd forintba kerül. Tegnap azt hallom az egyik híradóban, hogy ha a FIDESZ elfogadná, hogy a kvótareferendum és az ellenzéki kérdések egy lapon szerepeljenek, akkor ennek többletköltsége 500 millió forint lenne, szemben egy másik népszavazás 5 milliárdjával. Emlékezetem szerint dr. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke volt a nyilatkozó.

   Uraim! Fidesz-hívők! Ennyire jól állunk?! Vagy úgy vélekednek, hogy ki nem szarja le, engem nem azért küldtek a Parlamentbe a választók, hogy holmi szaros néhány milliárddal foglalkozzak. Meg kell nekem küzdenem itt a „nyócévvel”, meg a „sorosgyörgy-hatással”, meg a most is gyurcsányozós majmokkal.

   Tudatom, tévednek! Önök mind haszonlesők, elveszítették minden emberi tulajdonságukat: mondhatnám, haszontalan gyomnövények egytől-egyig. Ösztönlényekké váltak, s csak egy számít: a pénz, a hatalom (vagy fordítva, de ez mindegy is), törvényesen lopni, a feketéről gondolkodás nélkül azt állítani, hogy fehér.

    Apropó, gondolkodás! Ez az, amit nem tesznek, csak ész nélkül nyomkodják a –  frakciófegyelemet(?) betartva – gombot. Többnyire azt, amit a nagyvezír akar. Az, hogy emberek halnak éhen, akár a szomszédjukban, hogy az ország keresőképes fele nyomorban él, nem számít. 

   Csak ajánlani tudok egy csodálatos novellát (film is készült belőle), hogy rávilágítsak erre az 500 millió – 5 milliárd dilemmára. Galgóczi Erzsébet: Tizenegy több, mint három című művéről van szó. Halkan kérdem: nem okosabb lenne az arra rászorulóknak (mindegy most, hogy nővér, orvos, tanár, óvónő, kisnyugdíjas, stb.) juttatni a 4 milliárd 500 millió forintot, mint egy ostobaságra elkölteni? Pusztán hiúságból? Kivagyiságból? Erőfitogtatásból?

Hol van a józan eszük? Hol van a választóik iránti felelősség?