Kinek mennyi az annyi?

Hallgatom a rádiót, nézem a tévét, olvasom a híreket. Az utóbbi időszak slágere mindenképpen a 47 ezer forintos szlogen. Meg lehet-e élni belőle? Hát, ez nagy kérdés. Mindenképpen az! Láttam, hallottam tisztességben megőszült egykor magas rangú állami hivatalnokot, aki ifjú korára, s neveltetésére hivatkozva állította, igen. Igaz szűken, de igen. Nekem meg forrt a vérem, ereszkedett a lila köd. Mert lehet, hogy csak három hét múlva kapott fizetést egy adott időponthoz képest, és erre az időszakra valóban az „egy szelet kenyér, késhegynyi zsír” ára volt a zsebében. De nem beszélt arról, hogy ki is fizette a lakást, abban a villanyt, az akkor még széntüzelésű kályha „etetését.”

   Hát, ez az. Etetnek minket hosszú-hosszú ideje. Lassan hatvan éves vagyok, úgy negyven éve van „felnőtt tudatom” – amikor már némi (egyre gyarapodó) tapasztalat birtokában elmondhatom, úgy nőttem fel a kommunizmusba hajló szocializmusban, majd öregedtem bele a tinédzserként hőn óhajtott kapitalizmusba, hogy a mindenkori hatalom egyfolytában hazudott és hazudik. Aljas módon és mértékben! Tudnám személyekhez is kötni, de ez most felesleges. Azért egy példát elmondanék! Talán a nyolcvanas években történt, amikor egy, a dél-koreai útjáról hazatért vezető politikusunk azt mondta a tévé nyilvánossága előtt, hogy: Elvtársak! Tudjátok, mért van abban az országban annyi pénz, hogy nem tudják, hová tegyék? Nem? Megmondom! És mondta: mert úthálózatot fejlesztettek, autópályákat építettek és korszerű telefonhálózatot hoztak létre. Itthon pedig a K-vonalra jogosultakon kívül mindenkinek éveket kellett várni egy nyavalyás telefonra. Nekünk hatot, holott édesapám huszonöt évi üvegfúvó munka után állandó orvosi felügyeletre szorult! Az utak meg? Talán akkor kezdték tervezni az M7 autópályát – de erre nem emlékszem pontosan.

   És akkor a Magyar Népköztársaság nem a jó példát kezdte átvenni, nem ám! Sőt! Egyáltalán nem vett át semmilyen példát! Maradt minden a régiben, s ha véletlenül kijutott valaki Nyugatra, az volt a szlogen tíz méterrel Hegyeshalom után, hogy „Osztrákiában” még a fű is másképpen zöld!

   No, ezt csak azért meséltem el, mert nem értem, hogy van pofája annyi embernek a nyilvánosság elé állni és azt bizonygatni, hogy jó nekünk magyaroknak a nyomor! Mondja ezt az, akinek a 2+2 = 4 alaptétel egészen más matematika szerint áll: nekik a 2+2 = 10 (vannak úgy kb. 100 ezren) mindenki másnak a 2+2 = – 5. Hogy is van ez? Ők dumálnak, hogy meg lehet élni 47 ezerből? Mit is kell ebben érteni? Csak annyit, hogy ne haljak éhen (1 kg kenyér átlagban 200 forint!) vagy azt is, hogy még nyomorhelyzetben is kell fűteni, vizet használni? Kedves havi egy millió forint nettó keresetű dumagépek! Venné végre valaki a fáradságot, hogy havi jövedelméből csak 47 ezret vesz fel (a többit egy zárolt számlára rakja) és kipróbálja, mit tud belőle kifizetni? Hogy a saját bőrén próbálja ki, meg lehet-e élni ennyi pénzből! És utána  nagyképűsködjön, ha még lesz bátorsága hozzá!

   Elég ebből a hazugságsorozatból! Negyven éve azt hallom, most megdöglünk (mi és nem a hazudósok!) egy kicsit, de jövőre már jó lesz! Utolérjük a Nyugatot! (Utol az ….! Azt éred te utol! Még te sem a havi egy milkádból! – vélekednek sokan, úgy nyolc millióan Magyarországon!)  És mindegy, hogy kedves, remegő hangú és kezű, marxizmuson és öt éves terven felnőtt és megöregedett közgazdász akadémikusaink állnak ki nyilatkozni vagy zöld, kék, vörös, narancs színekben pompázó lángszavú ifjak köpik az okosat! A „ha ide teszel, honnan veszed el?” álságos közhelye (bár pénzügyi mérleget tekintve axióma) mögé bújnak!     

   Tessék már megmondani, úgy őszintén, elgondolkodott-e közülük bárki is, hogy ha már a fejlett nyugatot hozzuk mindig példának, akkor vegyük már alapul az ottani jövedelmeket, és itthon meg dolgozzuk ki azokat az adó-, nyugdíj-, járulék-, oktatási, stb.-, stb., törvényeket, melyek eredőjeként nem azzal kell szembenézni, hogy egy nyolc általánost végzett osztrák utcaseprő havi fizetése magasabb, mint a hat éven át egyetemre járt és diplomát szerezett magyar orvosnak?  Nem forintra átszámítva, hanem vásárlóértékben, arányokban nézve! Tetszik érteni? Legalább egy számítógépes modellt látnánk erről! Tudom, buta kis kívánság! De lehet, hogy létezik ilyen modell, és még működne is a valóságban, de akkor azoknak a kevés sokaknak négy lenne (és ez már nem is olyan rossz átlag) a 2+2! És ugye, ez nekik nem érdekük, a többire meg tesznek rá!

   Hosszúra sikeredett elmélkedésem végén azért még elmondanék egy anekdotát! Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, de elgondolkodtató. Történt ez Henry Ford üzemében, amikor is elmondta mérnökeinek, hogy a legendás T1 modell motorjánál milyen teljesítmény paramétereket álmodott meg. Nekiláttak a tudósok és néhány hét múlva letettek eléje egy szekrény nagyágú motort. Nagyobbat, mint az autó maga. Ford úr éktelen haragra gerjedt, elővett egy átlagos nagyságú dobozt és azt monda, két napon belül ilyen méretű motort akarok látni azonos teljesítménnyel, különben még az unokájuk is munkanélküli lesz! És lőn csoda(?), megcsinálták a mérnökök.

   Ugye, nem lenne ostoba ötlet valami hasonlót Magyarországon is megkísérelni? Hogy a 2+2 mindenkinek négy legyen! Ja, hogy ehhez kellene egy Henry Ford...