AD-blacklist1

2011
dec.
06

Ha majd meghal valaki…

Írta: Oszvald György

Néhány hónapja az emberi hülyeség-hivatali bürokrácia mix esetére láttam példát a tévében. Arról szólt, hogy a rendkívül forgalmas 86-os főút (Győr-Szombathely között – a szerk.) egyik szakaszán van egy község, ahol az óvoda a főút egyik oldalán, a hozzá tartozó játszópark pedig vele átellenben, a másik oldalon található.

   Nem is lenne ezzel semmi baj, ha a gyerekek nem akarnának játszani az ott található korszerű és biztonságos játékokkal, játékokon. De, hát akartak! Igen ám, de ehhez át kell kelni az úton. Zebra az egyik irányban úgy egy kilométernyir, de ez nemigen jött szóba, mert a 20-25 kicsivel odáig elmenni, majd visszajönni nagyobb veszélyt jelent, mint átmenni az úton.    

   Több éven át totojáztak a szakértők, hogy a kívánatos, egyben ideális helyen milyen környezeti ártalmak keletkeznek, ha oda zebra épülne. A közlekedési lámpáról már nem is beszélve! Rettenetes, mert megállnának az ovi előtt az autók, s ez nagyon szennyezné az óvoda környezetének levegőjét. Meg hasonló baromságok. A település polgármestere elmondta, hogy csak egy megvalósíthatósági tanulmány (milliós nagyságrend) a község egész éves költségvetését emésztené fel. És hol vannak még a kiviteli tervek! Mindegyik hatóság, amelyiken az múlott, hogy legyen zebra vagy ne, mondott valami „okosat” – persze, nem kétséges, hogy a maguk szemszögéből igazuk volt. Kiviteli terv, rendezési terv, engedélyek, stb., stb. Csak egy nem világos: hol voltak ebben az indoklási körben a gyerekek? Hol voltak azok az óvó nénik, akik életük kockáztatásával suttyogtak az út közepére, s ott közlekedési rendőrt játszva állították meg a forgalmat, míg a gyerekek biztonsággal átkeltek. Aztán rohanás a kicsik után, visszafelé pedig ugyanez a móka.

   Kőbányán is volt egy hasonló eset a Gyömrői úton. (Ha mégse ott, kérem, ne kövezzenek meg, az eset viszont megtörtént, s most ez a fontos!) Valaki meggondolta magát a tehetetlenség láttán, felfestett a kérdéses helyre néhány csíkot (zebrát); az átkelés biztonságosabb lett, de engedély meg tanulmányok és hasonlók sehol. Lett is ribillió rögvest, meg téma a sajtónak.

   Az ősszel új piac nyílt az Állomás út-Korponai út kereszteződésében. És ott van ugye, az autóbusz pályaudvar is. Zebra sehol, márpedig a csarnokba csak úgy lehet bemenni, ha átkelünk az úton. Néhány napja azt figyeltem hosszabb időn át, kik és milyen módon kelnek át az adott helyen? Hát, ne tudják meg! Össze-vissza: átlósan, srévizavé, volt, aki körülnézve, merőlegesen (csak egyszer!). Főleg idősebb nénik, gurulós szatyorral, vagy teli reklámszatyorral.      

   Mondja már meg valaki, hogy miért kell megvárni egy balesetet, s aztán fűt-fát nyilatkozni, mint megelőzni a bajt?! Nem lenne célszerűbb megoldás, hogy villámgyorsan felfestenének a kérdéses helyre, helyekre öt-hat fehér csíkot egy skicc alapján (hiszen a méret adott, a sablonok meg vannak, talán még vázlat sem kell), aztán, akinek az a feladata, „papírozza le” a munkát. Vajon öt-hat vödör festék, két munkás egy órai munkabér, néhány liter gázolaj a gépbe vagy öreg néne élete a drágább?

   De, ha nem tudnak dönteni, szóljanak Győzikének! Talán néhány perc reklámért, bulvár-megjelenésért kampányol a zebrák mellett – úgyis az a kedvence!