Eredményjelző

Eleve rossz az a politikai alapállás, hogy „a másik hülye, tehetségtelen és mindenkinek, főleg nekünk, ártani akar”. Egy normálisan működő ország kormányai egymás munkájára építkeznek: ami az előd intézkedései közül a társadalom és a gazdaság egészére nézve hasznos, az marad, ami rendkívül káros, az elhagyható vagy kis korrigálással fenntartható, ami semleges, az vagy szintén elfelejthető vagy marasztalható. Ugyanakkor egy normális országban vannak olyan stratégiai pontok, amelyek – elvileg – mozdíthatatlanok, amennyiben jól felépítettek: ilyen például az oktatási, az egészségügyi, a társadalombiztosítási, a bankrendszer, továbbá a „fékek és ellensúlyok” alkotmányos rendszere. Csak azért, mert ezek nagyon hosszú távon fejtik ki hatásukat.

Nem akarok messzire menni: de Németország azért prosperál most, mert anno a Schröder kancellár irányította baloldali SPD-kormány kemény – mondhatni „megszorító” – intézkedéseket vezetett be, amelyek gyümölcsét évek óta Merkel kancellárasszony jobboldali kabinetje aratja le, és ő hozzáteszi a maga elképzeléseit. Viszont Schröder sem pusztította el elődje, a szintén jobboldali Kohl-kormány összes programját. Nyilván ott is megvannak a jobbos-balos nézetkülönbségek, de ami az ország számára prioritást élvez, ahhoz senki sem nyúl.

Mindez a tolerancia, a becsület és a tisztesség hazai apostolának, Kövér László parlamenti elnöknek elejtett szavai kapcsán jutott eszembe.
Azt mondja ő, hogy „a baloldal lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült elérni”. Az eredményeket sorolva a politikus azt mondta: ma 200 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. Csökkent az államadósság, és a költségvetés hiányát három éve sikerül a GDP 3 százaléka alatt tartani, így megszűnt a Magyarország elleni a túlzottdeficit-eljárás. Részben a rezsicsökkentésnek köszönhetően pedig negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció.

Húha!
Többen dolgoznak? Hát, ha az éhbérért vagy annyiért sem foglalkoztatott közmunkásokat nézzük, akkor – statisztikailag – igen, többen. Ha azt nézzük, hogy mennyi az adóbevételt jelentő, tehát termelő munkahely, akkor finoman fogalmazva is stagnáló az állapot.

Az államadósság csökkent? Sajnos nem. Hogy ebben a csatában elbuktak, azt jelzi, hogy a nemzetgazdasági tárca levette honlapjáról a nyilvánosságnak szánt államadósság-számlálót. Mert feltehetően a számokkal nem egyezik a központi szólam. Az augusztus 21-i adatok szerint az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2013 második negyedévének végén a GDP 81,4 százaléka volt (23 250 milliárd forint) – közölte a Magyar Nemzeti Bank –, viszont 2010-ben ez még 81,18 százalék volt. Tisztelettel kérdem: mi lett a magán-nyugdíjpénztáraktól, államadósság-csökkentési céllal, elvett 3000 milliárd forinttal?

Megszűnt a túlzottdeficit-eljárás? Ez igaz! De milyen áron! Az agyonadóztatott telekommunikációs, energiaipari és bankszektor, illetve a „nem megszorításnak” nevezett rengeteg egyéb közteher kivetése (lásd: sárgacsekk-, illetve tranzakciós adó) révén – aminek köszönhetően „beállt”, fejlődésképtelen lett a gazdaság. Utóbbit jóformán a sokat szidott EU-tól érkező pénzek tartják életben.

Rezsicsökkentés? Ugyan már… Szemfényvesztő álca. Erre is igaz, mint az előbbire: durva beavatkozás a piacgazdaságba, megfojtja a benne szereplőket. Ami hosszútávon éppen a (nemzet)gazdaságnak árt.
És akkor Kövér nyilván kifelejtette a legnagyobb vívmányt, a felszámolt alkotmányos berendezkedés helyett bevezetett, alaptörvénnyel súlyosbított központi utasításos, már-már diktatórikus NER-rendszert.

Szóval nem értem, hogy hol vannak az eredmények?
Nem vitatom:  ,,az elmúltnyócévben" voltak borzalmas elemek, amiket meg kellett (volna) változtatni. De talán nem így. Egy normális országban egy felelősen gondolkodó politikai elit ezeket a dicsőségnek cimkézett ,,eredményeket" sürgősen elfelejtené, mert évtizedes kitekintésben mélységesen mély gödörbe löki az államot. Építeni rájuk meg végképp nem lehet.