Devizarabszolgák kontra hatalom

Nézem a tévében a devizahitel károsultjaink a tüntetését. Eltekintve a nyilvánvaló ostobaságoktól – „vesszenek a külföldi bankok” vagy a rendőröknek szóló, „már megint a bankokat véditek helyettünk?” rigmusok – nekem a matematika alapvetései jutnak az eszembe. Mármint az, hogy 2+2 = 4. Legalább is, egy normális társadalomban. Mert ha Magyarországon csak egy esetben is lehetséges, hogy bárkinek a 2+2 = –10 eredményt hozzon ki, másoknak pedig ugyanez az összeadási képlet 16 legyen, no, ott baj van!

Mert, amikor a lakosság tömegesen vette fel a svájci frankban mért hitelt (vajon hol és ki engedélyezte ezt a lehetőséget?), azért tette, mert a devizában számított kölcsön feltételei kedvezőbbek voltak, mintha forintban igényelt volna bárki közepes vagy hosszabb távra pénzügyi segítséget.

   Egyszerű példát mondok. (A számításhoz az internetsuli kamatos kamat kalkulátorát vettem igénybe) Ha 100 ezer forint 17%-os kamat mellett 5 éves futamidőre 3654,- forint havi törlesztő részletet eredményez, ezzel szemben a devizás esetben ugyanezen összegnél 3%-os kamat mellett és ugyanezen futamidőre csak 2173 Ft/hó összeget jelent a törlesztés, nem kétséges, hogy ezt a formát választom.

   A svájci franknál az induló állapotnak 160 forintos árfolyamot vettem. Persze, az ember azzal tisztában van, hogy öt év alatt változhat az árfolyam, s nyilvánvaló, ha gyengül a forint, a havi törlesztő részlet emelkedik. És azt is figyelembe veszi az ember, hogy feltehetően nem válik munkanélkülivé, sőt, hogy esetleg a jövedelme is nő, legalább az infláció mértékével. Ezek közül a legfontosabb az árfolyamkockázat, ezért – mondjuk, mert nem biztos, hogy ezt a hitelfelvételnél oly sokan kalkulálták volna – megnéztem, mi van akkor, ha az évek során jelentősen gyengül a forint, s kiszámoltam azt is, mi lenne, ha a hitelfelvétel időpontjában pl.: 230 Ft lenne az árfolyam. Így számolva, minden más adat változatlansága mellett is, 2778 Ft/hó törlesztő részlet jön ki. Hát persze, hogy a devizahitelt veszem fel és nem a forinthitelt!

Kedves Olvasó! Vajon, ön mit vett figyelembe, amikor a hitelfelvétel mellett döntött?

   Kérdezhetném azt is, mire kényszerítette önt az éppen regnáló kormányzat azzal, hogy irreálisan magasan tartotta a forint kölcsön kamatát?

   Kérdezhetném azt is, vajon, számolhatott-e bárki is azzal, hogy a pénzügyi döntések (megszorítások!) – néhány százezer fő kivételével – éppen azt a réteget sújtották éveken át, és sújtják ma is, akik jövedelme éppen csak a minimálbér körül mozog? És higgyék el, ők vannak többen, vélhetően mintegy 2 és fél millióan.

   Kérdezhetném azt is, vajon az átlag körül keresők közül ki tudta egy összegben visszafizetni a svájci frankos kölcsönét, amikor ez lehetővé vált?

S ha valaki felelősöket keres, arra kérek minden történészt, politológust vagy politikust, vegyék sorra mindazon döntéshozókat, tanácsadókat, akik elérték (saját maguk jólétének biztosítása mellett), hogy ezek a kamatviszonyok fennállhattak! Hogy senki nem mondta a döntéshozó vezetők, a tanácsadók, az élősködők közül az országot is elérő pénzügyi válság érezhető megjelenésekor, hoppá, hozzunk csak gyorsan máról holnapra egy törvényt, egyéni képviselői indítvánnyal, hogy egy hónapra felfüggesztjük a devizás visszafizetéseket, mert nem akarjuk pénzügyi halálra ítélni az ország keresőképes polgárainak felét! (Aztán jöhet majd Ócsa, oszt’ jó napot!?)

   Kérdezem én, hol van az a sok iszonyatosan okos közgazdász, pénzügyér, bankár és ki tudja még ki mások, akik nem csak a tévéstúdiók karosszékeiben pöffeszkedve osztják az észt, hogy nem kellett volna felvenni a devizahitelt, mert enyje-bejnye, te birka magyar! (Mért is az a felelős, aki az adott körülmények között, ráadásul erősen befolyásolt körülmények között számára egy nagyon világos, üzletileg ideális döntést hozott?)

   Egyáltalán, akarta-e bárki is a vélelmezett pénzügyi-gazdasági döntéshozók közül, hogy az ország túlnyomó többségének is 4 legyen a 2+2?

   Kérdezhetném, sőt, kérdezem, követelem, hogy csináljanak éppen ezek az emberek egy számvetést, kalkulálják ki, mi ér többet nekik: erkölcsi hullának lenni 7-8 millió ember szemében vagy istenített ügyeletes zseninek számítani – miközben eladják a lelküket – néhány tízezer megélhetési politikusnál? A másik oldalról nézve pedig lehet, hogy egy ideiglenesen az országon zsarnokoskodó, központosító hatalom katonái kiutálják őket maguk közül, de sok millióan foglalják majd imába nevüket, ha a sok hülye, a hatalmat elvtelenül kiszolgáló gazdasági döntéshozót „helyre teszik”, s olyan ország megteremtésére használják tudásukat, ahol a dolgozó többség nem pénzügyi kiszolgáltatott, nem devizarabszolga!

Van valaki, ezt vállalja? Mert én nagyon szeretném, ha a 2+2 nálam is 4 lenne!