AD-blacklist1

2013
jan.
21

Nevek, történelem, szókincs. Merre is megyünk?

Írta: Oszvald György

Értem én, vannak szavak, amelyek a társadalmi fejlődéssel együtt változnak: kihalnak – részben vagy teljesen – majd, ha a mindenkori hatalom úgy kívánja, a passzív szókincs „birodalmából” ismét az aktív szférába kerülnek.

 

   Hadd indítsak az átnevezésekkel! Kezdődtek ezek a – sok esetben karikatúra jellegű névváltoztatások – az utcanevekkel. Van, aki örül annak, hogy az Oktogon már nem November 7. tér (a köznyelvben Novhét tér volt a kedvelt forma) vagy, ad absurdum Mussolini tér, hogy az egykori Magyar Ifjúság útja vagy később Népköztársaság útja ma ismét Andrássy út, és sorolhatnók még a példákat, és van, aki nem.

 

   A bohóckodás csimborasszója a nemzetközileg is elismert név, a Ferihegyi repülőtér Liszt Ferenc névre „keresztelése” vagy a köznép teljes egyetértésével és óhajának figyelembe vételével Lágymányosi hídnak elnevezett új hidunk Rákóczi híddá válása. Vajh’ mi volt az átnevezések fő motívuma?

 

   Még javában bíróságnak hívták a törvények házait országszerte, de jelzés értékű volt a táblabíróságok életre hívása. Ez nem csak elnevezésbeli, de szerkezeti változást is jelzett. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem semmi bajom nem volt azzal, hogy van városi bíróság, majd másod fokon – a fellebbezések elbírálására – a megyei bíróságok következtek. Ha itt sem született igazságosnak vélt ítélet, jöhetett a Legfelsőbb bíróság. Eltekintve a további jogorvoslati lehetőségektől, az itt született verdikt végleges volt, bele kellett nyugodni.

 

    Nemrég egy más típusú társadalmi rendszer területi-szerkezeti fogalmát élesztette újjá a jelenlegi hatalom: ez a járás. Persze, kérdés, hogy – ha feltételezzük, 30 éve sem hülyék dolgoztak az államigazgatásban – miért is kellett egy múltba süllyedő és nem is a feudalizmushoz köthető fogalmat feltámasztani? Merthogy okoskodásom egyik fő irányát hangsúlyozzam: a jelenlegi kormány minden (na jó, inkább nagyon sok) intézkedése egy feudális berendezkedés felé mutat. Merthogy a Fővárosi Bíróság elnevezése Fővárosi Törvényszék lett (ugye, a törvényszék kifejezést a mai ifjúság csak a történelemkönyvekből, meg Mikszáth és Móricz regényeiből ismerheti), ugyanúgy a korábbi megyei bíróságok is törvényszék elnevezésre kereszteltettek, a városi és kerületi bíróságok járásbíróságra változtak (jé, ez mintha kommunista csökevény lenne! – vajon miért is nem járási törvényszék lett az új név?). A nagyon logikus Legfelsőbb Bíróságból Kúria lett. Lehet, hogy a következő lépés a már említett verdikt bevezetése lesz az ítélet helyett? A Tisztelt Bíróság helyett meg a Bíró uram(bátyám) lesz a járatos megszólítás?

 

   Járásbíróság, törvényszék, ítélőtábla (táblabíróság), kúria. Használatuk egy más korban volt élő, s ha az említett társadalmi változásokat követi a nyelv passzív szókincsének (egyes tagjainak) aktívvá válása, fel kell tennünk a kérdést: vajon miféle társadalmi formáció felé halad a mai Magyarország?

   Csak az érdekesség (vagy, ha úgy tetszik a történelmi folyamat) kedvéért: 1723-tól 1949-ig Magyar Királyi Kúria volt a Legfelsőbb bíróság „jogelődje” – 2012. január 1-jétől ismét Kúria a legfőbb bírói szervezet! A feudalizmus (azaz, a hűbéri rendszer) kísértete járja be Magyarországot (?)

 

 


Idézet a Katolikus lexikonból: „1723: az igazságszolgáltatási reform véglegesítette a bírói szervezetet: a hierarchiában legfelül a kir. curia felső tagozatát képező hétszemélyes tábla és az alárendelt kir. tábla állt. A vármegyék és a curia között állították föl az ún. kerületi táblákat.”  

 

 

    Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszéde 2005-ben: „A Győri Királyi Ítélőtábla 1925. december 20-án a ma is álló törvényszéki épület esküdtszéki termében tartotta meg az állandósított magyar felsőbírósági rendszer kétszáz éves jubileuma alkalmából egybehívott ünnepélyes teljes ülését.” (itelotabla.hu)