AD-blacklist1

2013
jan.
13

Kínos nyögdécselés

Nem állok senki oldalán, csak a magamén, és így lehetek annyira tárgyilagos, hogy eldöntsem, ki, mikor erőlködik, terel, kínlódik. Most éppen a kormányerő, a Nagy Testvér és a Kis Öcsi jeles aktorai nyögdécselnek. Sajnos túl átlátszó a szándék.


Történt, hogy a testvérek sorozatban kapták a pofonokat: 1. fellázadt a „reform” ellen a diákság, emiatt kénytelenek voltak visszakozni és tárgyalni. (Utóbbit azért veszik zokon, mert náluk tárgyalni nem szokás, erőből átvitt/átvert akarat van, és kuss.) 2. Az Alkotmánybíróság egyszerre két taslit nyomott le azzal, hogy elkaszálta az egyébként széles társadalmi egyeztetés nélkül elfogadott „Szent Alaptörvény” jogellenes átmeneti rendelkezéseit, illetve a nagy vívmánynak gondolt, amúgy a választói rétegek kirekesztésére alkalmas regisztrációt. 3. A családból való, beteges gondolatokat leíró publicista legutóbbi alkotása akkora össznépi felháborodást váltott ki, hogy szégyenérzetükben még a tesók is csak nagyokat nyeltek. De arra egyelőre képtelenek voltak, hogy a famíliából kitessékeljék.

 


Jobb helyeken ilyenkor az van, hogy a Nagy Testvér és a Kis Öcsi tűrik a taslikat, mert hát mégis csak ők maguk okozták a bajt. De nem! Ők ketten inkább ellentámadó csapkodásba mentek át: új bűnös által elkövetett új bűnöket hangoztatnak, csillapítandó a saját hülyeségüket.
A Fő Gonosz képében most az újonc politikai egylet főnökét jelenítették meg, aki nem átalkodott bírálni az aktuális minimálbéres rendszert. Ő olyan minimálbérrendszert javasolt, amelyben a vállalkozók terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók pedig jobban járnak – azaz, amellyel lehetőleg mindenki jól jár. Adott esetben azt jelentheti, hogy az összeg sokkal kevesebb lehet a mostaninál. Nem a Fő Gonosz védelmében, de hadd kérdezzem meg: valóban az a rendszerek legjobbika, ahol egy munkavállaló minimálbérének kigazdálkodásáért esetleg egy másikat avagy még egy dolgozót ki kell rúgni? Buta vagyok: hát persze, hogy nem probléma ez, a kiebrudaltak havi 47 ezerért mehetnek közmunkára – csakhogy visszataláljanak a „munka világába”…


Na, ez a közzététel akkora szemétség volt a Fő Gonosztól, hogy a Nagy Testvér és a Kis Öcsi egyenesen bocsánatkérésre, magyarázatadásra, kis túlzással önnön lefejezésre szólította fel őt.
Nagy erőlködésnek nyögés a vége. Hát ez a performansz nem több kínos nyögdécselésnél. Ilyen piti produkcióval csak a huszadrangú vásári komédiások próbálják feledtetni az előző napi előadás után a közönségtől közvetlenül a színpadon kapott, tojásdobálással megspékelt, pofonokat.