AD-blacklist1

2012
dec.
31

A hülye főnök bamba országa

Itt van ez a felsőoktatási problémakör meg a kormányzat beteges, időnként az 1920-as és 1930-as évek politikájához visszanyúló másolási mániája. Hogy miként függ össze ez a kettő? Kifejtem.


Mint közismert a középiskolai és az egyetemi diákság együttes erővel lázadt fel az Orbán és Tsai ZRt. (OT) cég közoktatást érintő, már-már diktatórikus módon bevezetni akart tervei ellen. Bár a társaság elnök-vezérigazgatója szerint meghallották az ifjúság szavát és egyetlen kivétellel teljesítették is a hatpontos elvárásaikat, a fiatalok szerint egyelőre ebből nemhogy öt, még egyetlen egy sem valósult meg a viharos decemberi napok alatt.
A legfőbb fájdalmuk a hallgatói szerződések avagy a röghöz kötés intézménye: a ZRt. megszabná, hogy ha itthon végzi valaki a fősulit a cég költségén, akkor dolgozzon is évekig a Magyarország nevű vállalatért, közvetve pedig az OT-ért.

 


Ezzel ugyebár egyetlen baj van. Magyarországot az Orbán és Tsa még másfél évig érvényes megbízási szerződéssel vezeti, és a Magyarország-vállalat pillanatnyilag az Európai Unió nevű társaságközösség tagja, ennek szabályait pedig egy tag átmeneti irányítója egyedül nem írhatja felül. Ez a rendelkezés pedig kimondja, hogy a tagtársaságok dolgozói (polgárai) szabadon jöhetnek, mehetnek, tanulhatnak, dolgozhatnak az egész kontinensen, mindenféle kötelem nélkül.


Ugyanakkor érthetetlen az elnök-vezérigazgató ragaszkodása ehhez a ponthoz, mivel ZRt.-beli jobbkeze, Matolcsy György „nemzetmulattatási miniszter” (by Népszabadság) a parlament oktatási bizottságának néhány héttel ezelőtti meghallgatásán azt mondta, hogy az országnak kifejezetten előnyös lenne, ha az itthon egyetemet végzettek külföldön szereznek munkatapasztalatot.
„Nagyon-nagy előnyünk származik a jövőben majd abból, hogy vállalkozó a magyar, tengerre száll, kimegy Angliába, Németországba, Franciaországba. Éveket kint vannak, majd tudást, tőkét hoznak haza, esetleg egy angol lányt, vagy fiút – és igen bővülünk, nyerünk” – magyarázta.


Az elnök-vezérigazgató által előszeretettel említett másik vívmány, hogy a felsőoktatás átalakításával az intézményeken „nem lesznek keretszámok”. Azaz mégis lesz, mert egy másik hű embere, a cég humánpolitikáért felelős tanácsadója (minisztere) határozza meg, hogy melyik iskolában mennyien tanulhatnak cégköltségen. Összességében pedig a vezér nemhogy lehetővé tenné mindenki számára – szegénytől a gazdagig – a tanulást (lásd még tudásalapú ország és tudásalapú kiemelkedés, kitörés), csak egy szűk rétegnek nyitja meg a kaput.
Bezzeg Klebelsberg Kunó!


Az OT vezetése szavaival és tetteivel szívesen hivatkozik, utal a Horthy Miklós nevével azonosított – 1920-as, 1930-as és 1940-es évek alatti – korszakra. Többek között arra is, hogy mennyire példaértékűen alakította újjá az első világháború és a tanácsuralom után romokban fekvő országot Horthy két emblematikus figurája, Bethlen István és Klebelsberg Kunó.
Annyira szívesen hivatkozik rá, hogy a cég közgyűlése (parlament) a főnök megbízásából egy-egy elemet át is emel ebből, és kötelezően alkalmazza az egész Magyarország-vállalaton belül. (Például a tankerületi rendszert.)
A probléma az, hogy az elődök politikájából nem a példaértékű intézkedéseket ,,adoptálja." Klebelsberg vallás- és közoktatásügyi miniszterként, ekként fő kultúrfelelősként is, ugyanis egy kifelé nyitott országot álmodott. (Alább idézet Romsics Ignác történésznek a Rubicon folyóirat 2012/9-10. számában megjelent tanulmányából.)
Klebelsberg tudománypolitikájának igen fontos részét képezte a tudományos ösztöndíjak rendszere. A leendő magyar értelmiség nyelvi kultúrájának emelése és általános látókörének szélesítése érdekében a kutatók mellett minél több magyar diákot is szeretett volna hosszabb-rövidebb időre külföldi tanulmányútra küldeni. Ezek kiépítéséről illetve fejlesztéséről az 1927. évi XIII. tc. rendelkezett. (…) A berlini, római, bécsi, párizsi intézményekben az 1920-as évek közepétől tanárjelöltek, művészek, fiatal szakemberek százai fordultak meg. (…)
A klebelsbergi kultúrpolitika saját időszámításán belül 1924 a középiskola reform éve volt. A középiskolának addig két típusa volt: a természettudományos műveltséget adó reáliskola, amelyből automatikusan csak a Műegyetemre és a gazdasági főiskolákra lehetett bejutni, s a minden felsőoktatási karra automatikus bejutást biztosító gimnázium. (…) Klebelsberg ebből a kettőből csinált hármat. A reáliskolát megtartotta olyannak, amilyen korábban is volt, a gimnáziumot pedig két altípusra bontotta. A humángimnázium erős görög és latin tanulmányokkal széles körű történeti ismeretanyagot és mély történelmi kultúrát kívánt adni, a reálgimnáziumi oktatás középpontjába pedig a latinra alapozott modernebb humán ismeretanyagok (például modern nyelvek) kerültek.(…)
Klebelsberg hitvallása a következő volt: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá!”.


Vessük össze mindezt azzal, hogy a történelmi ősök tetteire és szellemiségére is hivatkozva mi folyik ma kultúra és oktatás terén a Magyarország-vállalaton belül. Bezárkózva elit- és lojálismunkaerő-képzés, sokszínű helyett egyféle, azaz nemzeti mázzal leöntött kultúra erőltetése (lásd független műhelyek anyagi ellehetetlenítése és a Magyar Művészeti Akadémia atyaúristenné tétele), a sokrétű tudás helyett egyféle, szintén nemzeti, illetve vallási bevonatú középszintű oktatás, a kiszélesítés helyett szűkre szabott felsőoktatás, külföldi tapasztalatszerzésre ösztönzés helyett szobafogság.


Az egy dolog, hogy az elnök-vezérigazgató hülye, hiszen ahelyett, hogy a magyar kultúrát és oktatást pozitív értelemben mintaértékűnek láttatná Európában, inkább összeroppantja azokat, és így nevetség tárgyává teszi. De megmagyarázhatatlan a Magyarország-vállalat „dolgozóinak” (polgárainak) viselkedése: néhány hangos médiumon, tökös legényen, karakán leányon, valamint a masszív diákságon kívül több millióan bambán, némán, meghunyászkodva hagyják, hogy a főnök mindezt megcsinálhassa velük.
Szegény Magyarország, szegény magyarok…