AD-blacklist1

2012
dec.
12

Kódolt identitászavar?

Írta: Oszvald György

A helyi cigány* önkormányzat közmeghallgatásán, mint írtam korábban, elsődlegesen a lakhatással, a munkával, a szociális helyezettel kapcsolatos kérdéseket vetettek fel a résztvevők. Mintha a cigányság önazonosság-tudatába beépült volna a hátrányos helyzet, a mélyszegénység, az előítéletektől, a fajgyűlölettől való félelem. Divatosan fogalmazva: mintha identitásuk része lenne a negatív megkülönböztetés.

   De elhessentettem magamtól e gondolatot, mondván, sok bajuk van, az biztos, de nem hiszem, hogy ennyire mélyen beívódott volna a megalázás, a kivetettség a lelkükbe, a lényükbe.

 

   A napokban villamoson utaztam, s furcsa esetnek voltam részese, mondhatnám azt is, akaratomon kívül provokálója. Történt ugyanis, hogy az Élessarok megállónál vagy hét-nyolc ember készülődött a leszálláshoz egy adott ajtónál, közülük az egyiknél hatalmas doboz, ami ugyan nem volt nehéz, de nem volt jó fogás rajta. Megállt a villamos, kinyílt az ajtó, ketten leszálltak, s éppen a dobozos óvatoskodott a lépcsőre lépni, mikor hatalmas lendülettel, egyensúlyában megbillentve a leszállni készülőket csörtetett felfelé ellentmondást nem tűrően egy középkorú asszony. Közben dohogott, mint egy gőzmozdony, átkozódott „Nem tudtok vigyázni? Rohadt szemét népség!” – stílusban. Elkerülendő a vitát, a leszálláshoz készülődő „maradék” utas inkább elállt az útjából, s így az asszonyság helyet foglalt az ajtó melletti szabaddá vált ülésen, orra alatt dünnyögve tovább a szitkozódást.

 

   A villamos elindult, s mivel jómagam is leszálláshoz készülődtem, a lépcsőre álltam. Az egyébként átlagos megjelenésű, fekete hajú, rövid, fekete műszőr bundában ücsörgő, változatlanul káromkodó asszonyságra nézetem. Pillantásunk összeakadt, s szinte akaratom ellenére bukott ki belőlem: – Meg kellett volna várni, míg mindenki leszáll, akkor magának is könnyebb lett volna – mondtam. No, erre elindult a lavina! Nem szó szerint, de hozzávetőlegesen ezeket vágta a fejemhez. Maga ne pofázzon, mert nem szállt le. Különben is, mit gondol, minket, cigányokat már akárki ócsárolhat, mocskolhat? Hadd ne részletezzem! Meglepődtem nagyon! Először is, sem beszédében, sem öltözködésében nem hallatszott, nem látszott, hogy cigány lett volna. Rajtam kívül senki sem szólt hozzá, a cigány szó sem hangzott el! Válaszul csak annyit mondtam neki, maga egy szemtelen, lökdösődő, mocskosul beszélő ember, aki ok nélkül bánt másokat. A replika megintcsak arról szólt, hogy miért bántom én a cigányokat?

 

   Esküszöm, elakadt a szavam! Szerencsére, megállt a villamos, le kellett szállnom, mert bizonyára valami nagyon csúnyát mondtam volna neki. E helyett nyeltem egyet, s magamban gondoltam egy nyomdafestéket nem tűrő választ. De a cigány – semmiféle összefüggésben – nem szerepelt a gondolataim között.

   Azóta azon töröm a fejem, hogy a bevezetőben említett közmeghallgatáson vajon tényleg el kellett-e hessegetni a kódolt identitászavart a fejemből? Valóban ennyire mélyen élne a cigányokban a megbélyegzettség tudata, hogy egy ártatlan közlekedési helyzetben a cigányságával védekezzen vagy inkább: támadjon(?) egy ember?  Nem tudom a választ… 


*/ Szándékosan használom a roma helyett a történetiségében is mindig alkalmazott cigány szót. Nem tehetek arról, hogy ostoba emberek viszonylag rövid idő alatt lejáratták egy népcsoport eredeti nevét, s ma társadalmunkban a cigány szó használata pejoratív értelmet kapott. (Most mondjam azt, hogy „szitokszó” lett?) Megítélésem szerint – figyelembe véve Görögország válságos gazdasági helyzetét – nevetséges és útszéli megoldás lenne, ha a görögöket elkezdenénk a hellén névvel illetni, mert azt gondolnák egyesek, hogy a görög használata sértő lehet rájuk nézve.