Nagy szellemek

Ha valamiről dicshimnuszokat hallok, ha valamelyik Felső Vezető kérés nélkül is világgá kürtöli, hogy milyen kiválóan sikerült az átszervezés meg hogy mennyire nagyszerűen dolgoznak – na akkor egyrészt a gyomrom gyanúsan émelyegni kezd, másrészt meg biztos vagyok benne, hogy annál a csapatnál valami nagyon nincs rendben.
Tipikusan ilyen egység a katasztrófavédelem. Van egy remekbe szabott tábornoka – aki amíg tábornok nem lett az új érában addig ügyvédként dekkolt valahol –, aki valami isteni sugallattól vezérelve gyökerestül felforgatta az egész védelmi hátországot. És meg van győződve róla, hogy ez az új rendszer minden rendszer legjobbika – soha nem mulasztja el ezt a nagyközönség tudomására hozni.

Csak az a gond, hogy a benne lévők ezt másként élik meg. Az talán a legkisebb fájdalmuk, hogy az identitásukat elvette, és a tűzoltóból, a polgári védelmisből és mindenkiből, akit egy akolba vitt, „katasztrófavédelmist” csinált. Ebbe a kifejezésbe meg mélyebben szemantikailag hadd ne menjek bele, legyen elég annyi, hogy maga az ellentmondás: miért is kellene védeni a katasztrófát? Őrizzük meg a földrengést, az árvizet, a tűzet?
A legnagyobb gond, hogy az egészből egy labilis, bizonytalan szervezetet alkotott. Egy felelős beosztásban lévő vezető mesélte nekem néhány hete, hogy azon imádkozik, hogy „valami nagy baj ne történjen”. Mert megszűntették, felszámolták mindazt, amihez veszélyhelyzet esetén „mankóként” hozzányúlni lehetett volna. Saját példáját hozta: beültették egy csupasz irodába, hogy „felügyelje a semmit”, úgy, hogy „se pénzt, se paripát, se fegyvert” nem kapott hozzá. Menekülne a dilettantizmus elől, de egyelőre nem teheti.

Bár, ha úgy veszem, lehet, hogy ez a kedves ismerősöm vélekedik helytelenül. Tényleg minden flottul mehet ott, ahol azon gondolkodnak egyesek, hogy a baleseti mentésnél alkalmazott, erre kitalált nagyméretű kocsikat kvázi „útőrnek”, tilosban várakozó autók elszállítására fogják be. A Felső Vezető szelleme mindenhol kísért…