AD-blacklist1

2012
ápr.
02

Az igazmondás ára

Írta: Oszvald György

A Parlament 2012. április 2-ai ülésén, napirend előtti felszólalásában lemondott Schmitt Pál államfő. Két és fél hónapos vajúdás utáni beteljesülés. Igazság szerint örülnöm kellene, mégsem vigyorgok, mint Spongyabob. Igazság szerint nem érzem jól magam, ám egyfajta elégtétel mindenképpen van bennem.

  

   Hogy miért nem örülök? Egyszerű a válasz. Minden negatív tulajdonsága ellenére Schmitt Pál bizonyára jó férj, apa, nagyapa és kiváló sportember is egyben. Sajnálom, hogy egy jobb sorsra érdemes, ismert közéleti személyiséget majd’ három hónap alatt ennyire megaláztak, ennyire kifiguráztak. Gyurcsány Ferenc egyszerűen azt mondta róla, Schmitt Pál „a plágium maga.” Nem örülök, mert ekkora mértékű alázást senki sem érdemel meg! Még a bukott államfő sem!

   

   De mégis azt gondolom, ami egyébként egyszerű folklór: minden ember a maga sorsának kovácsa. Mert ne legyünk álságosak! Schmitt ugyanolyan hataloméhes, mint a politikában oly sokan! Ez egyfajta betegség, cezarománia (hatalmi téboly) a neve. A legelsőnek lenni, mindenkinek parancsolni, a kéjérzést megtapasztalni, ha egy tekintetemre szolgák hada ugrik és cselekszik! Hogy hülyeséget? Hogy közülük sokan önállósítják magukat és ostoba intézkedések, nyilatkozatok sorával kívánják hűségüket bizonyítani? Kit érdekel? Én vagyok az első az egyenlők között! Csak ez számít! És ezért az elsőségért a lelkem is eladom, ha kell! Schmitt eladta, szolgája lett egy hasonló lelkületű embernek. És meg is fizetett érte. Így van ez rendjén!

  

   Ne lopj! – szól a tízparancsolat nyolcadik intése. Schmitt mégis megtette. Nem hiszem el az érveit, miszerint doktori értekezésében, anno nem kellett a forrásokat, hivatkozásokat megjelölni, hogy nem kellett nevesíteni más munkáját a megfelelő idézésekkel. Egy magas pozíciót betöltő, diplomás, művelt emberről ezt ostobaság felételezni is, én pedig nem tartom magam ostoba embernek! Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy vélem, már a disszertáció elkészülését is az a bizonyos hatalmi szó vezérelte. Nem akarok a földön fekvő emberbe rúgni, de az igazság megkívánja, hogy megjegyezzem: Schmitt esete tipikusan a van sapkája nincs sapkája eset. Mert, ha elfogadom, annyira buta, hogy még az idézés szükségességét és fogalmát sem ismeri, abból messze menő következtetéseket kellene levonnom… Ha viszont azt gondolom, tudta, tudja, ismeri ezt az alapvetést, akkor nem marad más, minthogy a valóság a szándékos hazudozás. Nem egyszer, sokszor. Azaz, Schmitt Pál egy hazug ember.

   

   Édesanyám, édesapám engem úgy neveltek, hogy kisfiam, mondj mindig igazat! Akkor is, ha ez neked vagy másoknak kellemetlen. Néha bántani fognak az igazságért, de tűrd el! Becsülete csak egy van embernek!

    Nem mondom, hogy ifjú koromban nem füllentettem egy-egy sikeres randevú vagy meghosszabbított szórakozás érdekében, de az életemet meghatározó történéseknél soha. Nekem még megvan az az egy darab becsületem! 

   És ezzel bizonyára sokan vannak így.