AD-blacklist1

2016
ápr.
22

Kifárasztás mellé ámokfutás

Írta: Szerk.

suli1Amellett, hogy sok kis Klik-et akar, a kormány tovább tervezi rontani a közoktatást: ezúttal a földrajz tantárgyat száműzné az iskolákból. Közben a arra játszik, hátha a nyárra szétszélednek a tanárok, alábbhagy a tiltakozó lendületük.

 

 

Újabb fronton harcolhat a kormány az oktatásügyben: most a földrajztanárokat, földrajztudósokat tömörítő szakmai szervezet, a Magyar Földrajzi Társaság fogalmazott kétségbeesett kiáltványt, s kezd aláírásgyűjtésbe azért, hogy ne szűnjön meg a földrajzoktatás a szakgimná­ziumokban. A tervezett intézkedés miatt tanárok százai kerülhetnek utcára.


Ha már iskola: Palkovics László államtitkár az ATV Start című csütörtöki műsorában elmondta, a kormánynak arra tettek javaslatot, hogy a jelenlegi Klik helyett 57 köznevelési központot hozzanak létre. Az államtitkár mindemellett egyértelművé tette: változatlanul megmarad az állami fenntartás.


A tanárok tiltakozó hulláma legfeljebb átmenetileg simul el a szerdai országos sztrájk után. A Pedagógusok Szakszervezete abban bízik, hogy 25 ezres akció hatására a kormány érdemi tárgyalásba kezd. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és civil mozgalmak viszont már most jelezték: addig nem hagynak fel a demonstrációkkal, amíg a kormány nem hajlandó valódi párbeszédre. A Fidesz arra játszik, hátha a nyárra szétszélednek a tanárok.


(forrás: nol.hu – atv.hu)