AD-blacklist1

2016
feb.
11

Nem kérnek a diktátumból!

Írta: Szerk.

teleki blankaHiába a köznevelési kerekasztal látszólagos eredménye, a Tanítanék Mozgalom vezetői átlátnak a szitán, szerintük csak látszategyeztetés folyt és lesz.

 

 

 

A keddi nagyszabású, a kormány és inkompetens társadalmi szervezetei részvételével megtartott fórum után - amelynek eredményeiről az államtitkár is nyilatkozott -  a Tanitanek.com oldalon szerdán a következő közlemény jelent meg.


A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által a tegnapi napra összehívott oktatási kerekasztalon történtek alapján megbizonyosodtunk arról, hogy előzetes félelmeink jogosak voltak. Az egyeztetés nem az érdemi tárgyalásokra, hanem a közvélemény lecsendesítésére és a szombati tüntetés ellehetetlenítésére irányul.  A megjelent szervezetek nem kompetensek a köznevelés belső problémáit illetően, a sajtónyilvánosság hiánya, a valós döntéshozók és a szakértők távoltartása; valamint a témák szétaprózása illegitimmé teszik szemünkben ezt az eseményt.
Nem fogadjuk el a diktátumként ránk erőltetett játékszabályokat, valódi és rendszerszintű változásokat akarunk, ez a kerekasztal ezek elérésére jelen formájában alkalmatlan.
A kormány hiába akarja összemosni az elégedetlenségi mozgalom egyik emblematikus figurájának véleményét a tiltakozó intézmények valódi akaratával. A Herman igazgatója a saját nevében nyilatkozhat, mi viszont a 737 csatlakozó intézmény nevében nyilvánítjuk ki álláspontunkat:
A Köznevelési Kerekasztal működése, szereplői, szándékai számunkra elfogadhatatlanok.
Emlékeztetőül:
Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul kezdje meg az érdemi egyeztetéseket a közoktatás valódi szereplőivel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez!
Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések annak szakmai alapjaitól kezdődjenek! Az elmúlt öt évben kiderült, hogy az eddigi irány sem jó, és a toldozgatás-foltozgatás sem vezetett sehova.
Követeljük, hogy az oktatásra fordított költségek érjék el a mindenkori GDP 6%-át, az átlátható, kiszámítható és stabil normatív oktatásfinanszírozás érdekében!
Követeljük, hogy az intézmények napi működését lehetetlenné tevő, a tanulók és a pedagógusok számára elviselhetetlen helyzetet okozó közismert problémákat a jogszabályok és az utasítások azonnali módosításával haladéktalanul kezeljék!
Kérjük az oktatás ügyéért elkötelezett kollégáinkat, szülőket, diákokat, szervezeteket, hogy jelenlétükkel bizonyítsák, hogy valódi, rendszerszintű változásokra van szükség! Legyünk ott február 13-án a Kossuth téren minél többen!
A Tanítanék Mozgalomhoz csatlakozott intézmények képviseletében:
Törley Katalin - A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium KT elnöke
Pilz Olivér - A Miskolci Herman Ottó Gimnázium KT elnöke
Pukli István - intézményvezető Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

 

 


Megmutatjuk!
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elmondta, jelentős erőket várnak a szombat délelőtt 11 órakor kezdődő Kossuth téri tüntetésre, óriási számban jelentkeznek vidékről is szülők, pedagógusok. Azt reméli – tette hozzá –, hogy az esetleges esős idő sem tart vissza senkit attól, hogy megmutassa, rendszerszintű problémák vannak az oktatásban, amelyek megoldása nem tűr halasztást. Szavai szerint példátlan méretű az összefogás más érdekképviseletekkel, mert noha most az oktatás áll a középpontban, baj van az egészségüggyel, a közlekedéssel, a szociális, kulturális, köztisztviselői szférával. – Most megmutatjuk, hogy van még szakszervezeti erő és összefogás ebben az országban – tette hozzá. (nol.hu)